A könyvangyal

Közzétette: | Ekkor: 2013. november 13. | Itt: Mélybenéző | 0 hozzászólás

A könyvangyal

A szüleim arra tanítottak, hogy válaszoljak, ha kérdeznek, és hogy a felnőttekkel mindig tisztelettudóan beszéljek, ha szívességet kérnek tőlem, ne ellenkezzek… Csakhogy néha még ma is mintha visszaváltoznék ilyen megfelelni vágyó gyerekké. Így volt ez a könyvangyal esetében is.

 

November vége felé gyülekezetünk egy kedves, idősödő tagja – legyen Edit – megszólított, hogy lenne-e kedvem segíteni a karácsonyi dekoráció elkészítésében. Éppen előző este állapítottam meg örömmel, hogy úgy néz ki, idén nyugodtan be tudom fejezni a gyermekeinknek szánt meglepetés mesekönyvet szentestére. El is határoztam, hogy nem fogom újabb vállalásokkal teletömni a naptáramat karácsonyig. Amúgy is ilyenkor jönnek még az extra feladatok, iskolai és munkahelyi rendezvények, alkalmak… De ahogy ott álltam Edittel szemben – miközben ő várakozóan mosolygott rám –, hirtelen semmilyen elfogadható indokot, elháríthatatlan akadályt nem tudtam felmutatni. Mire feleszméltem, már kimondtam az igent, és javában egyeztettem a részleteket.

Kellemetlen érzés kerített hatalmába. Nem ebben maradtam magammal! De ekkor már kínos lett volna visszatáncolni. „Na jó, ez az egy még belefér. Mást azonban már tényleg nem vállalok!” – gondoltam kissé bosszúsan. Az igazi piros jelzés azonban akkor villant fel, amikor Edit bemutatta, miben is kellene segédkeznem. Angyalkákat kellene hajtogatnom – egy régi, használaton kívüli énekeskönyv lapjaiból. Hogy micsoda…? Erre használjak egy gyülekezeti énekeskönyvet? Még a gondolatától is kirázott a hideg. Kívül mosoly ült az arcomon, lelkesen bólogattam, belül meg egyre hangosabban hallottam a hangot: „Neee!” Próbáltam magamnak bizonygatni, hogy végül is csupán kulturális különbségről van szó; ami az én európai lelkemnek furcsán hat, az ebben a tengerentúli országban teljesen elfogadható… Végül a szemem sem rebbent. Rendben van, hát csináljuk.

Edit ezután újabb részleteket árult el a feladatról: „A technika kissé monoton, körülbelül ötszáz oldalt kell egyesével behajtani (segítséég!). Nem nehéz, csak arra kell figyelni, hogy a hajtások egyformák legyenek!”

Jaj! Itt beugrott egy második osztályos élményem, amikor aranyhalat kellett készítenünk. Ehhez vonalzóval ki kellett mérni egyszer egy centiméteres négyzeteket, majd kivágni őket és szépen befedni velük a halsablont. Elmondjam, mit csináltam? Az első sort kimértem. A másodikat már szemre csináltam, de még vonalzóval húztam. Ferde lett. Ekkor technikát váltottam. Tépni kezdtem a csíkokat, aztán később tenyérnyi darabokat szakítottam, és „szépen” befedtem velük a halat. Életem legrosszabb jegyét kaptam rá. Azóta is kerülöm az ilyen feladatokat… „De lehet, hogy az évek során tudtomon kívül ebben is megváltoztam…” – mondogattam magamnak nem túl nagy meggyőződéssel. Hát, lássuk!

Hazavittem a szettet, az ágy mellé tettem. Minden este ránéztem. Minden este elkaptam róla a tekintetem. Végül amikor láttam, hogy az idő múlásával cseppet sem lesz könnyebb a helyzet, belekezdtem. A harmadik oldal minden igyekezetem ellenére félrecsúszott. Nem, úgy tűnik, azóta sem lett több talentumom ezen a téren… Egyre rosszabbul éreztem magam a kidobott idő és a kényszeres megfelelni vágyás miatt. Biztos, hogy nekem kell ezt csinálnom? De hát elvállaltam… Ó, milyen gyáva voltam, hogy nem mertem nemet mondani! A saját csapdámban vergődtem. Végül bevallottam a baklövésem a férjemnek. Ő egyszerűen-férfiasan megoldotta a kérdést: „Hát, akkor add vissza!” Jé, tényleg! Micsoda felszabadító gondolat! Öröm volt vele eljátszani. Eszembe jutott Jósáfát, amikor rájött, hogy rossz döntést hozott, és visszafordult. Pedig országok és királyok figyelték, mégis megtette…

Nagy elhatározással vittem vissza a csonkabonka könyvangyalomat Editnek. Elmondtam, mi történt, és vártam az ítéletet. Edit nevetve válaszolt: „Ó, Aljona is pont ezért nem vállalta, de Christine meg most jelentkezett, hogy még többet szeretne csinálni! Még jó, hogy különbözőek vagyunk!”

Ennyi? Igen, ennyi. Angyallal vagy angyal nélkül – legyen szép, felszabadult ünnepünk! A lényeg, hogy ne akarjunk mindenáron megfelelni.

Tölgyes-Busz Emese

Family 2013/4.

Válasz írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.