Új rokonok ajándékba

Közzétette: | Ekkor: 2013. november 13. | Itt: Kettesben | 0 hozzászólás

Új rokonok ajándékba

Hogyan élhetünk egymással békességben?

 

Amikor szerelmesek leszünk, és „járni” kezdünk valakivel, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez a történet csupán kettőnkről szól. Aztán egyszer csak észrevesszük, hogy többen is vannak itt, nem csak mi vagyunk játékban: a házassággal bizony belép a képbe a kedves mama, a sógornő és még egy sor más új rokon, és ez bizony gyakran feszültségekkel jár.

 

Nagyon megdöbbentő volt számomra az a jelenet, amelyet egy amúgy felejthető amerikai filmben láttam. Férj és feleség vitatkozott este hatodmagával a hitvesi ágyban: valójában csak kettesben voltak, ám a vita közben szép lassan mindkettejük oldalán „megjelentek” a saját szüleik, és ők is mondták a magukét, tovább mélyítve a felek közötti szakadékot.

Bizony, amikor párt választunk magunknak, akár akarjuk, akár nem, egy családot is választunk vele. A saját mintáink is belénk égnek, az említett jelenethez hasonlóan gyakorta felnőttként is ott visszhangzanak a fülünkben mindazok, amiket a szüleinktől hallottunk: beépül az értékítéletük, a véleményük. Az újdonsült rokonok is hoznak magukkal egyfajta gondolkodásmódot, normarendszert. Mit tehetünk, amikor szembesülünk kellemetlen vagy zavaró szokásaikkal, vagy amikor úgy érezzük, hogy túlzottan beleavatkoznak az életünkbe?

 

Szenteste az anyóssal

Különösen könnyű ilyen kellemetlen élményekre szert tenni az első közös karácsony idején. Az ifjú párnak magától értetődő igénye, hogy felállítsa azt az új szokásrendszert, amely mentén a további években ünnepelni szeretne – urambocsá’ ez akár azt is jelentheti, hogy kettesben kívánnak lenni. Ilyenkor jön az egyik – vagy másik – anyós azzal, hogy „ugye szenteste nem hagytok minket egyedül? Úgyis nálunk a legjobb a halászlé. Akkor neked nem kell főznöd, minek is két emberre…” Az ilyen helyzetek kifejezetten alkalmasak egy kellemes, éveken keresztül elnyúló, fortyogó konfliktus kiérlelésére.

Mit lehet ilyenkor tenni? Az tény, hogy két ember összecsiszolódása még a házaspárok esetében sem könnyű; mennyivel nehezebb hát akkor, ha nem a szerelmesekről van szó – akiknél a hormonok játéka más megvilágításba helyezi az összeszokás éveit –, hanem a többi családtagról! A szülőkkel való helyes kapcsolat kialakításában az első lépés az, hogy legkésőbb a házasságkötéssel – de lehetőleg már előtte! – leváljunk róluk, hogy utána már mint független emberek tudjunk egy új, tisztelet- és szeretetteljes viszonyt ápolni velük. A felnőtté válás azt is jelenti, hogy az értékítéletünk már nem a szüleink véleményén alapszik, hanem a saját, belső meggyőződésünkből fakad. Az, hogy Isten előtt is vállaljuk a felelősséget a döntéseinkért, segít az egészséges határok kialakításában is. Ezekre a határokra mindenképpen szükség van ahhoz, hogy az új kis család harmonikusan integrálódhasson a nagyobb családba.

Nagyon fontos alapelv továbbá, hogy az ifjú pár és a szülők között kialakuló konfliktusokat mindig az kezelje, aki „otthon van”. Tehát nézeteltérés esetén ne a meny beszéljen az anyóssal, hanem a férj beszéljen az anyukájával, míg a feleség is maga közvetítse a saját szülei felé a felmerülő kérdéseket, problémákat. Ez természetesen feltételezi azt is, hogy a házaspár először megegyezik a saját álláspontjában, és a kapcsolattartó már ezzel mint közös állásponttal fog a szülei elé állni. Ha ez a két fő tényező hiányzik, akkor nagyon nehéz lesz olajozottan működő viszonyokat kialakítani a családban.

A karácsonyi példánknál maradva: könnyen elmérgesedhet az anyós-meny viszony, ha az újdonsült feleség a férjével kettesben eltöltött szentestéről álmodik, ám ezt nem tisztázza előbb a párjával, ha ebben nem egyeznek meg rendesen. Így fordulhat elő, hogy amikor az ünnep közeledtével egy vasárnapi ebéden az anyós szóba hozza a kérdést, az ifjú férj nem tudja elég határozottan képviselni a közös érdeküket – ráadásul mivel a kedves mama amúgy is elég lehengerlő személyiség, végül senki sem mer ellentmondani neki. Így aztán a szülőknél telik el a karácsonyeste, és a fiatal meny magában duzzog: „Nem baj, idén még kibírom, de majd jövőre nem hagyom magam.” Azonban ez a játszma eltarthat akár évekig is. Nem csoda, ha ezalatt rengeteg keserűség halmozódik fel a feleségben, miközben elképzelhető, hogy az anyósa valóban csak a legjobbat akarja mindenkinek, hiszen azt gondolja, hogy így terheket vesz le a menye válláról.

A fenti alapelvek betartásával az ilyen szükségtelen konfliktusok kezelhetővé válnak, különösen ha ehhez hozzájárul egymás meghallgatása is. Jelen esetben a közös álláspont kialakításán és ennek határozott képviseletén túl az is nagy segítség lehet, ha a feleség megpróbálja megérteni az anyós motivációit, és kész arra, hogy az ő igényeinek is megfelelő megoldást keressen. Például miközben ragaszkodik ahhoz, hogy szenteste kettesben lehessen a férjével, felajánlhatják, hogy máskor – például karácsony másnapján – szívesen elmennek a szülőkhöz akár hosszabb időre is.

 

Az oroszlánszelídítő tanácsa

Hasonlóan bosszantó lehet az is, ha a sógornőnk jobban ért a gyerekneveléshez, mint mi – vagy legalábbis úgy gondolja –, és nem győzi szüntelenül megosztani velünk az ötleteit. Itt is a párbeszéd hiánya vezethet a viszonyok elmérgesedéséhez: vajon tudatában van-e annak, hogy mennyire zavar minket, ha gyereknevelési tanácsokkal áraszt el bennünket? Minden bizonnyal csak segíteni szeretne, és nem tudja, hogy ezzel csak aláássa az esetleg amúgy is alacsony önbecsülésünket. Amíg nem beszélünk neki erről, addig nem is fog tudni róla. Tehát mondjuk el neki, de figyeljünk az aranyszabályra: a magunk nevében beszéljünk („Engem zavar az, hogy…”; „Számomra rossz érzés az, hogy…”), és ne őt kritizáljuk a kérésünkkel („Mert te mindig…”; „Soha nem vagy képes…” stb.).

Végül egy jó tanács azoknak, akik még csak tervezik, hogy összeköltöznek a szülőkkel. Fogadjuk meg az oroszlánszelídítő tanácsát: ha egy mód van rá, ne mi menjünk az oroszlán barlangjába, azaz ne mi költözködjünk a szülőkhöz, hanem semleges helyen, egy új házban kezdjük meg együtt a közös életünket! Így senki nem érzi úgy, hogy betolakodtak a területére, és egy új helyen a kis családok is sokkal könnyebben tudják kialakítani a saját életterüket.

Derghi Dóra

Family 2013/4.

 

Válasz írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.