Titkok a múltból

Közzétette: | Ekkor: 2014. március 4. | Itt: Családban | 0 hozzászólás

Titkok a múltból

Azt mondják, akinek múltja nincs, annak jövője sincs. Nemcsak a történelmet szükséges ismernünk, hanem családunk történetével is érdemes foglalkoznunk. És ahogyan a múlt sötét vagy fájdalmas mozzanatai sokszor tanulságosabbak a diadalmas momentumoknál, családtörténetünk árnyoldalainak megismerése is a javunkra válhat.

Minden családban vannak közös titkok, amelyek összekötik a beavatottakat. Sajnos gyakran negatív és fájdalmas dolgok kapcsolnak össze családtagokat, olyan terhek, tabuk, sebek, amelyeket nem mernek, nem tudnak megosztani, megbeszélni és megoldani sem, és amelyek emiatt béklyóba zárnak minden érintettet.
Nem kell feltétlenül a legdrasztikusabb dolgokra – fizikai bántalmazásra, szexuális zaklatásra vagy szenvedélybetegségekre – gondolnunk. Bántalmazni szavakkal is tudunk – sokszor akaratlanul is, amikor csak azt mondjuk a gyermekeinknek, amit mi is hallottunk valaha, bár a szívünk mélyén tudjuk, hogy mi magunk is szenvedtünk annak idején ezektől a mondatoktól. Függőséget sem csak a kábítószer, alkohol vagy a szerencsejáték okozhat; vannak, akik a munkájuknak, a pénznek, az evésnek vagy épp az egészségnek válnak a rabjaivá. Ha ezeket a problémákat titkoljuk, tagadjuk, leplezzük, vagy egyszerűen tudomást sem veszünk róluk, akkor elhatalmasodhatnak felettünk – befolyásolva, megkeserítve akár a későbbi generációk életét is.

Apáról fiúra
Amikor olyan tüneteket észlelünk önmagunkon vagy szeretteinken, mint például az önpusztítás, a céltalanság érzése, a depresszió, az örömtelenség vagy a bensőséges kapcsolatok előli menekülés, szinte biztos, hogy az okok a gyermekkorban, a családon belül keresendők.
Hogyan szakíthatjuk meg ezeket a hibás működéseket? Az első lépés az, hogy szembenézünk a valósággal, és feltárjuk a családi titkokat. De ne elégedjünk meg azzal, hogy megtaláljuk a „főbűnöst”: járjunk utána annak is, miért válhatott ilyenné! Hiszen a cél nem az, hogy a felelősséget őrá hárítsuk, hogy őt tegyük meg bűnbakká, hanem az, hogy megértsük a mélyben zajló folyamatokat. Így mi magunk egészségesebb mintákat alakíthatunk ki és adhatunk tovább gyermekeinknek.

Hogyan működnek ezek a generációkon átívelő mechanizmusok? Vizsgáljunk meg néhány konkrét helyzetet!
1.    Nehézség az érzelmek kimutatásában
Probléma: Ernő képtelen kimutatni a felesége és a gyermekei iránti szeretetét, és nehezen tud együtt érezni velük a fájdalmaikban. Érthető, hiszen az apjától azt tanulta, hogy csak a harag számít férfias érzésnek, a gyengédség nem. Ernő felismerte, hogy ez a rossz minta az akadálya a boldogságának, ám emiatt haragszik az apjára.
Lehetséges kiút: Amíg Ernő nem tud megbocsátani az apjának a káros mintáért, nem jut közelebb a megoldáshoz. Ha ezt a lépést megteszi, már meg tudja tanulni, hogy miként élje át és kezelje a kevésbé férfiasnak tartott érzéseit is.
2.    Túlzott anyáskodás
Probléma: Anikó gyermekkorától fogva rákényszerült, hogy testvéreit és beteg nagyapját ellássa, emiatt gyermekként elfojtotta a saját vágyait. Családanyaként túlzottan is irányítja-pátyolgatja szeretteit. A férje sokszor menekül a fojtogató szeretet elől.
Lehetséges kiút: A kapcsolatukon az segíthet, ha Anikó átéli azt a fájdalmat, amelyet gyermekkorában elnyomott magában, majd megbocsát ezért, és felvállalja a saját vágyait, elfogadja önmagát. Férje úgy tudja támogatni őt, ha türelemmel mellette áll – nem sürgeti, de segíti a régi sebek gyógyulását.
3.    Konfliktuskerülés, érzelmi sivárság
Probléma: Zoltán soha nem hallotta a szüleit hangosan veszekedni, még vitázni is ritkán. Békés, derűs családnak tűntek kívülről. Azonban a felszíni békét csak úgy tudták fenntartani, hogy minden veszélyesebb témát kerültek: nem beszéltek a valódi érzéseikről, fájdalmaikról, küzdelmeikről. A családi kommunikáció megmaradt az udvarias társalgás szintjén. Zoltán később, a saját párkapcsolatában is ilyenné vált: nem képes kifejezni az érzelmeit, nem érti és nem tudja kielégíteni a felesége kötődés, illetve meghittség iránti igényét, és ez sok konfliktus forrása kettejük között. Emiatt Zoltán időnként másutt keres elfogadóbb partnert, tovább rombolva a házasságát.
Lehetséges kiút: Zoltánnak szüksége lenne egy olyan barátra, akivel egészen őszinte tud lenni. Jó lenne, ha a feleségével szakemberhez (lelkigondozóhoz vagy pszichológushoz) tudnának fordulni, hogy a házasságukban ejtett sebeket orvosolni tudják.
4.    Bizalmatlanság, befelé fordulás
Probléma: Péter egy bizonytalan élettársi kapcsolatból született, később az édesanyja visszaköltözött vele a szülői házba, ahol immár három asszony nevelte a fiúcskát: anya, nagymama, dédmama. Bár az apját szerette, ritkán találkozhatott vele, otthon nem is hallott róla semmi jót, ezért azzal vigasztalta magát, hogy nincs is szüksége rá. Csakhogy amikor egy gyerek így elzárja a lelke egy részét, ledermed az egész lénye. Péter például befelé fordulóvá vált, és soha nem képes felszabadultan örülni.
Lehetséges kiút: Az hozhat számára gyógyulást, ha talál egy olyan biztonságos, elfogadó kapcsolatot, ahol felépülhet a szívében az a bizalom, amely a családtagjai iránt sohasem volt meg benne. Így idővel a többiek felé is meg tudna nyílni.

Tudatos szembefordulás
Mindezek a példák jól illusztrálják, milyen sokféle terhet hozhatunk magunkkal a családunkból. Talán meg is rémülünk, amikor ráébredünk a saját „hozományunkra”. Mégis ez a felismerés az első lépés a gyógyulás útján. Amikor meglátjuk a hibás családi mintát, akkor meg is törjük a hatalmát azáltal, hogy úgy döntünk: tudatosan másként alakítjuk az életünket. Természetesen nem könnyű a megszokott keretekből kilépni, feladni egy biztonságosnak vélt szerepet és újat tanulni. Gyakran fogjuk tapasztalni azt is, hogy „megszokásból” újra meg újra visszazökkenünk a régi kerékvágásba. De ha tisztában vagyunk vele, hogy a régi sémák szerint cselekedtünk, akkor tudunk bocsánatot kérni és újat kezdeni. Mindaddig azonban, amíg nem tudjuk, hol a hiba, esélyünk sincs arra, hogy kijavítsuk.
Elintézetlen ügyeink feldolgozásához szükségünk van társakra is. Jó esetben vannak olyan barátaink, van körülöttünk olyan testvéri közösség, ahol bátran feltárhatjuk szívünk titkait, ahol kellő megértéssel és távolságból látnak bennünket, akikkel ítélkezéstől mentes légkörben tanulhatjuk, gyakorolhatjuk mindazt, amit gyermekkorunkban nem tudtunk elsajátítani: a kötődést és megfelelő önállóságot, az egészséges határok kialakítását, a kudarcaink és gyengeségeink kezelését.
Komolyabb gondoknál – például szenvedélybetegség esetén – feltétlenül érdemes megfelelő szakemberhez fordulnunk. Ilyenkor gyakran egy-egy terápiás csoportba irányítanak minket, ahol hasonló gondokkal küzdő emberekkel találkozhatunk. Nem kell szégyenkeznünk egymás előtt, hiszen ugyanazokat a kudarcokat, visszaeséseket, kísértéseket éltük-éljük át mindannyian. A szeretetteljes légkör, az egymás iránti bizalom gyógyírt jelent a sebekre, és lehetőséget ad annak pótlására, amit a családban nem kaphattunk meg.
Az igazi gyógyulást azonban attól várhatjuk, akinek naponként megújuló irgalma arról tanúskodik, hogy van kiút és szabadulás a magunk építette börtönből is.
Herbert Dóra

A témához ajánljuk:
Családfánk titkai. Harmat Kiadó, 2012. Ára: 2500 Ft.

Mi van a batyunkban?
„Vannak, akik sarokházat örökölnek a nagyszüleiktől, maga meg pont egy ilyen betegséget!?” – mondta egy szemorvos, aki fiatal koromban vizsgálta a szememet. Azóta sokszor elgondolkodtam azon, hogy mi minden mást „öröklünk” még a felmenőinktől. Ezekkel leginkább akkor kezdünk el foglalkozni, amikor életvitelünkben, kapcsolatainkban vagy a munkánkban kellemetlenséget okoznak, akadályoznak bennünket. Találkozhatunk bizonyos lelki betegségekre való hajlammal vagy több generációban is megjelenő függőségi problémákkal. Azt is megfigyelhetjük, hogy ahol a szülők elváltak, ott a gyerekek is könnyebben választják ezt az utat, ha zsákutcába jut a házasságuk – és még hosszan folytathatnánk a sort.
Felmerül hát a kérdés, hogy mit kezdjünk ezekkel a megörökölt „hendikeppekkel”, hiányokkal? Változhatnak-e a rossz magatartásminták, vagy életünk végéig szenvedhetünk tőlük? (Még csak a sírba sem tudjuk őket magunkkal vinni, hanem továbbadjuk őket gyermekeinknek…) Van-e reménye értelmes életre annak, akinek az apja alkoholista volt? Betöltheti-e valaha valaki azokat a hiányokat, amelyeket szüleink okoztak az életünkben? Ki lehet ez?
Sokan itt csúsznak el. A párjuktól várják el, hogy a hiányérzetüket megszüntesse, sebeiket gyógyítgassa. Mivel ez nem teljesülhet, megpróbálják kikényszeríteni – ha másként nem megy, erővel, agresszióval. A párkapcsolatokban óhatatlanul előkerülnek a szülőktől tanult játszmák is, például állandósulhat a „se vele, se nélküle” állapot. Mindezek következtében egyesek szoronganak, vagy depressziósak lesznek, mások alkoholba vagy más függőségekbe menekülnek, ismét másoknak kilyukad a gyomruk, bélgyulladásuk vagy daganatos megbetegedésük lesz. Biztos, hogy csak így lehet?
A kérdésre sokféle válasz született. A 80-as, 90-es évek Németországában Bert Hellinger a családi kapcsolati problémákra visszavezethető, nem oldódó lelki panaszok megoldására egy csoportterápiás eljárást dolgozott ki. Módszere – mely családállítás vagy Hellinger-terápia néven vált ismertté – rendkívül népszerű hazánkban is és világszerte.
Bert Hellinger az őt ért különféle hatásokból merített: ötvözte mindaz, amit teológiai tanulmányai, illetve dél-afrikai missziója alatt a zulu törzsi rituálék, valamint ezt követően a pszichológiai és pszichoterápiás képzése során elsajátított. Véleménye szerint minden család mögött valamiféle „közös családi lélek” áll, amely „intelligens (energia)mezőt” képez. Amikor valaki részt vesz egy családállításon, akkor a csoport tagjai – anélkül, hogy pontosan ismernék az eredeti történéseket – mintegy megjelenítik számára a nem értett, feldolgozatlan múltbeli eseményeket. A családtagokat képviselő személyek Hellinger szerint ezzel a mezővel kerülnek kapcsolatba, és – tulajdonképpen egyfajta médiumként – képesek reprodukálni, felidézni, amit az általuk megjelenített személy az adott pillanatban érzett. A családállítás célja, hogy a kliens felismerje a sorsszerűen bekövetkező családi helyzeteket, és elfogadja, amit a sorsa rendel.
A Német Rendszer- és Családterápiás Társaság véleménye szerint a Hellinger-féle módszer megbízhatatlan, és ezoterikus-mágikus végzethitet közvetít. A terápia végén levont konklúzió – a jóslásokhoz hasonlóan – többnyire teljesen általános érvényű tanácsokból áll, amelyek nem veszik figyelembe a konkrét, valóságos személyeket. A családállítás labilis lelkiállapotú klienseknél súlyos károkat is okozhat. Ezek után mindenki eldöntheti, hogy élni kíván-e ilyen módszerekkel…
Akkor hát kicsoda szabadíthat meg bennünket ezektől a hiányoktól és kényszerektől, „az atyáinktól örökölt hiábavaló életmódtól”? Csak az, akié a mindenség, aki megalkotott minket, és aki szeretetével fel akarja szabadítani az embert a teljes életre. A hiányok pótlásához, a gondok feltérképezéséhez persze igénybe vehetjük a benne bízó szakemberek segítségét is.
Van tehát lehetőség a családi „átkok” megtörésére. A változásnak azonban nem a másik emberben, hanem elsősorban bennünk kell végbemennie.
Dr. Bajtsi Miklós
pszichiáter

Válasz írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.