„Bíznunk kell az elvetett magban”

Közzétette: | Ekkor: 2014. április 3. | Itt: Mélybenéző | 0 hozzászólás

„Bíznunk kell az elvetett magban”

Beszélgetés Michael Carddal

Michael Card az angol nyelvű, igényes és mély szövegű keresztény zene egyik legismertebb képviselője. Bár önmagát elsősorban igehirdetőnek tartja, a legtöbben a dalairól ismerik: El Shaddai című éneke Magyarországon is sok közösségben felcsendül. Nemrégiben hazánkban járt – ez alkalomból beszélgettünk vele a jó házasság titkairól, a szolgáló engedelmességről és az elvetett mag erejéről.

Feleségeddel, Susannal harminc éve vagytok házasok. Hogyan ismerkedtetek meg egymással?
A főiskolán találkoztunk. Amikor megláttam, rögtön tudtam, hogy ő lesz a feleségem, és elkezdtem neki udvarolni. Hat éven át próbálkoztam nála sikertelenül, végül feladtam a dolgot. Egy másik lánynak kezdtem udvarolni, el is jegyeztük egymást. Aztán az eskü- vő előtt egy héttel a lány egyszer csak eltűnt. A nagy napon ott álltam egyedül az oltár előtt, és küldözgethettem haza a meghívottakat. Azzal a határozott szándékkal mentem vissza Nashville-be, hogy véget vetek az életemnek – annyira padlót fogtam. Akkor kaptam egy levelet Susantól, amelyben leírta, hogy hallott a történtekről, és hogy nyitott lenne a kapcsolatunkra. Az, hogy most itt vagyok, sok szempontból neki köszönhető…
A munkád rengeteg elfoglaltsággal, utazással jár. Hogyan tudod összeegyeztetni a családi élettel?
Már akkor szereztem zenéket, és turnéztam a dalaimmal, amikor összeházasodtunk, úgyhogy Susan tudta, mi vár rá. Az esküvőnk után viszonylag sokáig, négy-öt évig vártunk az első gyermekünk érkezésével. Ennek én nagyon örültem, mert Susan gyakorlatilag végig jött velem mindenhová. Gyönyörű idők voltak! De őszintén szólva nem találkoztam még olyan jó anyával, mint ő. A gyerekeink nem jártak iskolába, a feleségem tanította őket otthon.
Négy gyermeketek született. Mesélnél kicsit róluk?
Két fiunk és két lányunk van. Nagyon különböző egyéniségek, de érdekes módon mindegyiküknek van valami köze a művészetekhez. A nagyobbik fiam (24) festő, éppen egy képzőművészeti iskolát végez. Az idősebbik lányom (26) táncművészetet tanult az egyetemen. A kisebbik fiammal (20) egy időben komoly problémák voltak, ma már egy keresztény szervezetnél dolgozik, nemrég jelent meg az első könyve. A kisebbik lányom (19) pedig dalszövegeket ír.

Valóra vált ígéret
Elárulnád, hogy milyen problémákkal küszködött a kisebbik fiad?
Kábítószerezni kezdett. Négyszer tartóztatták le, úgyhogy én is négyszer álltam mellette a bíróságon. Egy éjszakát még börtönben is töltött, aztán megszökött otthonról. Volt egy pont, amikor úgy éreztük, hogy végleg elveszítettük őt… Amikor nyilvánvaló volt, hogy nem akar hallgatni sem az édesanyjára, sem rám, sem a lelkipásztorunkra, igazából senkire, akkor azt mondtam a feleségemnek: „Bíznunk kell abban a magban, amely el van vetve benne.” Otthon tanított gyerekként mindennap hallotta Isten Igéjét, részt vett a családi áhítatokon. És ezt ne úgy képzeld, hogy lenyomtuk a torkán… Egyáltalán nem erőltettük. Ő maga is nagyon szerette a bibliai történeteket.

Jézus azt mondja, hogy a magvető, miután elvetette a magot, lefekszik aludni, a mag pedig magától hoz termést. Ez volt az egyetlen gondolat, amelybe azokban a nehéz időkben kapaszkodni tudtam. Amikor a fiam már elég mélyre süllyedt, akkor ez a mag tényleg növekedni kezdett, és az ígéret valóra vált! Azóta bűnbánatot tartott, mostanra teljesen megújult, és a történetét nemrég megírta egy könyvben. Még most is meghatódom, ha erre gondolok.

Rengeteg olyan benyomás ér nap m int nap minket, amely a bibliai értékekkel homlokegyenest ellenkező irányba terelné az életünket. Mit gondolsz, hogyan lehet ez ellen védekezni?
Azt gondolom, hogy már az egészen kicsi gyerekeinknek is rendszeresen olvasnunk kell a Szentírást, a nagyobbakat pedig bátorítanunk kell arra, hogy ők maguk is naponta forgassák. Ez persze azt jelenti, hogy nekünk magunknak is elkötelezettnek kell lennünk. Ha valóban kapcsolatban akarunk lenni Krisztussal, akkor ehhez kevés az, hogy igehirdetéseket vagy keresztény zenét hallgatunk. Mélyüljünk el a Biblia üzenetében, és ne csak mások véleményét hallgassuk meg arról, hogy szerintük mit jelent az adott igeszakasz, ne csupán kommentárokat vagy áhítatos könyveket olvassunk! Hiszem, hogy ha kis csoportokban, családi közösségben együtt, közösen tanulmányozzuk a Szentírást, akkor megelevenedik számunkra.

Szóra bírni a Szentírást
De ez a hozzáállás meglehetősen idegen a mai keresztény kultúrától, amelyben ötperces csendességeket tartunk. Egyszerűen túl elfoglaltak vagyunk ahhoz, hogy helyet hagyjunk Isten számára.

Én magam is írok áhítatos könyveket, de ezzel azt szeretném elérni, hogy az olvasó vegye a fáradságot, és ő maga mélyedjen el Isten Igéjében. Én az életem hátralévő részét arra tettem fel, hogy megpróbáljak minél többeket elérni ezzel az üzenettel. Munkatársaimmal konferenciákat szervezünk. Különféle hasznos módszereket, ötleteket ismertetünk meg a résztvevőkkel, amelyeknek a segítségével mélyebbre tudnak ásni az adott bibliai szakaszban.
Egyre inkább meggyőződésemmé válik, hogy meg kell tanulnunk jó kérdéseket feltenni, amelyekkel szóra bírhatjuk a Szentírást. És hadd emeljek ki egy másik fontos szempontot is: ahogyan a keresztényüldözés erősödik a világban, az embereknek egyre inkább meg kell tanulniuk önállóan megérteni a Bibliát. Nehogy azt higgyük, hogy Amerikában ismeretlen dolog a keresztényüldözés! Az „istenfélő” amerikai kormány fénysebességgel távolodik a bibliai értékektől. Mindenkinek a vallásszabadságát megvédjük, kivéve a keresztényekét. Szerintem már nincs messze az az idő – talán tíz-húsz évnyire –, amikor a keresztények hálásak lesznek azért, hogy megtanulták önállóan is tanulmányozni az Igét.

Szolgáló vezetés
Kanyarodjunk vissza ismét a házasság témaköréhez! Akármerre nézek magam körül, azt látom, hogy számos konfliktus származik abból, hogy kinek mi a szerepe. A nők ugyanazt akarják csinálni, amit a férfiak, vagy éppen azt szeretnék elérni, hogy a férfiak is vegyenek részt a nőkre szabott feladatokban. Te hogyan látod ezt?
Szerintem egy házasságban kulcsfontosságú a vezetés kérdése. Meggyőződésem szerint egy családban a férfi kell, hogy legyen a vezető. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy Jézus egyfajta szolgáló vezetésre ad mintát számunkra. Nem hiszem, hogy van olyan nő a világon – legyen akármennyire szélsőségesen feminista is –, aki visszautasítana egy olyan férjet, aki úgy akarja vezetni, hogy közben szolgálja őt. A problémát az okozza, hogy sok férfi azt gondolja magában: „Az lesz, amit én akarok!”, és ettől kisebbfajta diktátorrá válik, úgy véli, hogy ezt a hatalmat rá kell, hogy kényszerítse mindenkire, aki körülötte van.

Írtál egy könyvet is erről a szolgai vezetésről (Better Freedom – Jobb szabadság a címe, magyarul még nem jelent meg – A szerk.), amelyből azt értettem meg, hogy Krisztussal egy többrétegű kapcsolat köt össze minket: egyszerre vagyunk a barátai, a szolgái és az örököstársai.

Így van, és pont az a csodálatos a megtestesülésben, hogy Isten az, aki szolgál minket, és Jézus az életét adja értünk. De Jézusnak erre az ajánlatára nem az a megfelelő válasz, hogy akkor hátradőlünk, és azt mondjuk: „Rendben, akkor szeretnék egy új autót, egy nagyobb házat, egy…” Az egyedüli helyes hozzáállás az, hogy megkérdezem: „miként adhatom oda neked az életemet?”, „hogyan szolgálhatok másokat, hogyan szolgálhatlak téged?”. Erről szól Jakab levele. Ha nem teszel egy száznyolcvan fokos fordulatot, ha nem akarsz szeretni és meghalni önmagadnak mások számára, akkor félreértetted az üzenetet, és nem értetted meg a lényeget.

Kapocs Attila
Michael Card Homokfirkák című kötete pár éve jelent meg a Harmat Kiadó gondozásában. Ára: 2500 Ft.
Family 2014/1.

Válasz írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.