Egy ódivatú mai sztár: Ákos

Közzétette: | Ekkor: 2015. február 10. | Itt: Mélybenéző | 0 hozzászólás

Egy ódivatú mai sztár: Ákos

Egy szülőtárs az iskolából. Kutyafuttában is el lehet kérni tőle a lánya zongoratanárának a telefonszámát, a sítáborban – kérni se kell – simán beöltözteti mások gyerekeit is, a bizonyítványosztáson lelkesen fotóz, és barátságos mindenkivel. Pontosan tudom, kicsoda, sőt a legismertebb dalait én is tudom kívülről, de színpadon nem láttam korábban. Tavaly decemberben az Arénában adott koncertje után kezdtem más szemmel látni: aki így megőrjít huszonötezer embert két este alatt, az bizony nagy varázserő birtokában van. Lehengerlő beszélgetőtárs, aki pont ugyanazzal a természetességgel beszél a sikereiről, a magyar közönségről és a gyereknevelésről, mint amellyel megadja a zongoratanárnő telefonszámát.

Az elmúlt év, végén a két Arénabeli koncerttel milyen nyomokat hagyott benned?

A dupla előadásra csaknem másfél évet készültünk. Előre le kellett kötni az időpontot, megkezdtük a repertoár és a látvány tervezését, új dalokat írtunk, és még folytathatnám. A két telt házas bulit megelőző hónapban minden éjjel öt-hat órát próbáltunk a zenekarral. Mindkét koncertestén rengeteg figyelmet, feldolgozhatatlan mértékű szeretetet kaptunk a közönségtől, és talán azt is el szabad mondani, hogy a szombat este felhangzó utolsó dallal egy nagy feladat terhét tettük le. Ilyen intenzív időszakok után furcsa egy normális családi napra ébredni, pláne karácsony előtt, amikor az ember egyszerre próbál visszarázódni a hétköznapokba és az adventbe. Már maga az a tény is furcsának és szokatlannak hat ilyenkor, hogy az időm nincsen percre beosztva.

Hogyan válogatod össze a dalokat, milyen szempontok szerint? Van olyan, amit már nem veszel elő, mert esetleg nem értesz egyet magaddal?

A sorrend összeállítása hosszú munka, a próbákon is sokat csiszolódik az anyag. Természetesen mi is játsszuk az ismertebb dalokat, mert ezekkel azonosítanak bennünket, de meglepetések, koncerten ritkábban hallható szerzemények is terítékre kerülnek. Ezek arányát általában a közeg dönti el: önálló koncerten nagyobb vagánysággal lehet szerkeszteni a repertoárt, de egy fesztiválfellépés elképzelhetetlen a nagyobb slágerek nélkül. Szerencsére nem sok olyan régi repertoárdarab van, amelyet ne adhatnánk elő jó szívvel: jobbára egyetértek a régi szerzői önmagammal.

„A magyar közönség a legjobb a világon”

Mit gondolsz, az új dalodnak, az Igazánnak az üzenete átjön mindenkinek? Zavar, ha legyintenek, hogy már megint ez a vallásos duma? Egyáltalán: szabad a dalokat többféleképpen érteni?

A szerző nem tudja befolyásolni, hogy ki mit és mennyire ért. Örülök, ha megértenek, de nincs jogom ilyesmit elvárni. Tudok néhány olyan fiatalról, akik a szövegeim hatására fordultak a hit felé, de ez nem tömeges jelenség. Amikor egy ilyen dal megjelenik, a neten hosszú viták folynak arról, miről is szól, pedig nálunk a legkisebb gyerek is minden magyarázat nélkül képben van. A megértés nehéz meló, energiát igényel, rengeteg mindenen múlik, például azonos vagy hasonló kulturális alapokon, neveltetésen, világlátáson. Ezért talán nem is kell az értést hajkurászni, az érzés fontosabb. Akik ott vannak a koncerteken, valószínűleg nagyon különböző szinteken kapcsolódnak a mondandóhoz, de nagyon hasonló dolgokat éreznek. Ennél több aligha van.

Amikor megkérdeztelek, neked miről szól az Örök április, azt mondtad, hogy inkább nem árulod el. A neten olvastam egy kommentben valakitől, hogy ez a dal szólt a párja temetésén is. Azóta kevesebbet hallgatom, mert egy kicsit nehezebb lett, bár ugyanúgy szeretem.

Erről beszélek: a hallgatónak a dalhoz való viszonya ezer saját impulzusra épül, a szerzőnek majdnem semmi köze hozzá. A hallgató személyes viszonyának előfeltétele, hogy a szerzőnek legyen személyes viszonya a művéhez, tehát ne programvers legyen vagy csasztuska, hanem megélt és feldolgozott élmény.

Amikor külföldre mész játszani, kizárólag a kint élőknek viszel egy kis hazait, vagy esetleg motoszkál még benned, hogy majd épp arra jár egy menedzser, aki meghallja, mit tudtok?

Magyar dal – és megkockáztatom, magyar előadó – nemigen érhet el tartósan és igazán átütő sikert külföldön. Bár a pozíciói megrendültek, nemzetközi szinten ez még mindig komoly iparág, jelentős bevételekkel, piaci érdekekkel, tehát nem engednek a közelébe senkit. De persze egyáltalán nem lennék szomorú, ha nem lenne igazam. Játszottam már holland rádiós fesztiválon, spanyol kastélyban lemezipari szakembereknek, énekeltem német stúdióban világsztárok sorsát eldöntő producer előtt, de egy biztos: a magyar közönség a legjobb a világon. Külföldre általában a helyi magyarokhoz megyünk játszani, bár például Rómában sok olasz is eljött minket meghallgatni. Londonba hosszú évek óta visszajárunk, mindig fantasztikus a hangulat, remélem, ez idén sem lesz másképp. Fiatalabb koromban naivan azt reméltem, hogy egyszer sikerülhet a külhoni áttörés, de ezek gyerekes, irreális vágyak voltak, nagy szerencse, hogy nem váltak valóra.

„Untig elég a hazai ismertség, néha még sok is”

Sokan írták rólad, hogy világszínvonalú a produkciód; mit gondolsz, mit tudnál kezdeni a világhírrel?

Az előadásainkon sok ember dolgozik odaadóan, egy koncerteste a számos közreműködő munkáját sűrítve adja át a közönségnek. Az igazi varázslat az, hogy hazai bevételekből igyekszünk világszínvonalat megcélzó produkciót létrehozni. Ez a lehetetlen küldetés foglalkoztat már huszonhét esztendeje. Nem kell gondolkodnom a világhír hatásairól, mert teljesen más utat járok, például nekem untig elég a siker nyomán kialakult hazai ismertség, néha még sok is. Őszintén sajnálom az olyan világsztárokat, mint például Bono vagy Madonna, akik még Thaiföldön vagy Nigériában se ugorhatnak le kocogni egyet a parkba vagy sörözni a sarki Hörpi bisztróba, mert megrohanják őket a rajongók. Lehet, hogy rosszul gondolom, de azt hiszem, milliárdosoknak fenntartott, egymáshoz nagyon hasonló luxusrezervátumokban töltik életük nagy részét, ami sokkal szomorúbb, mint elsőre képzelnénk.

Hogyan tudod kezelni az országos ismertséget, áldás ez neked vagy inkább átok? Van olyan aspektusa, amelyet például a gyerekeid élveznek?

Sok hülye és aranyos szituáción is túl vagyok már, azt hiszem, megtanultam kezelni az ilyen helyzeteket. Persze meglepő dolgok mindig adódnak, újabban a Facebook átkaként mindenki fotózkodni akar, és sokan nehezen értik meg, hogy én nem azért járok az utcán vagy az áruházban, hogy velük egy képen pózoljak. Kértek már – de nem adtam – aláírást édesanyám temetésén és a szülőszobában is, úgyhogy nem rendülök meg egykönnyen. A gyerekeim is hozzáedződtek ahhoz, hogy idegen emberek időnként akarnak az apjuktól valamit. Azt biztosan élvezték, amikor egy interjúban a Virtuózok című műsorról kérdeztek, én meg elmondtam, mennyire tetszik, és ennek nyomán a producerek meghívtak a döntő élő adásába, ahol a közönség soraiban a gyerekeimmel együtt izgulhattunk a fellépőkért.

„Felnőttként kezdtek foglalkoztatni az alapvető kérdések”

Sokat mondogatod, hogy ódivatú vagy. Ez a gyereknevelésben is megnyilvánul? A szüleidtől kapott értékeket adod tovább?

Gyerekkoromban a fontos családi események mindig a szent ünnepekre estek nálunk, ha nem is töltődtek fel vallásos tartalommal. Igazából felnőttként kezdtek foglalkoztatni azok az alapvető kérdések, amelyek nyomán megpróbáltam másként élni az életemet. A szüleimtől jó startot kaptam, ez a jó irány felé vitt, és bizonyos életkor után elvezetett a leglényegesebb felismerésekhez. Kriszta, a feleségem hasonló utat járt be, az élet nagy kérdései kapcsán azonos elveket vallunk. Azt hiszem, máshogy nem is lehetne összetartani a családot. A gyerekeim felé szeretettel és szigorral fordulok, igyekszem következetes lenni, amennyire ez emberileg lehetséges. Marci tizenhat éves, vele, mint egyetlen fiammal, különlegesen jó a viszonyom. Anna tizenhárom lesz idén, művészlélek, zongorázik, olvas, nagyon jól tanul, sok mindenben hasonlítunk, nagyon jól megértjük egymást. Kata tízéves, de már most ízig-vérig nő, a tanulás helyett a balett és a magas sarkú cipők izgatják, Julcsi öt lesz, mint legkisebb és a család színésznője, ő kapja a legtöbb figyelmet. Nagyon figyelemre méltó kis társaság, lelki és energetikai szempontból egyaránt.

A nevelésről azt tanultam meg, hogy hiába dumálok bármit, csak azt fogadják el, amit közösen megélünk a szabályokból és szépségekből. Ami csak szólam, de nem telik meg tartalommal, az meg is marad ezen a szinten. Ha folyton arról beszélek, hogy ki kell fűzni a cipőt, mielőtt levetjük, de én mégis lerúgom magamról, a gyerekem is ugyanezt fogja tenni.

Volt már, hogy egy-egy apa-gyerek konfliktusra szakkönyvben kerested a megoldást? 

Tudom én, hogy nem vagyok eléggé modern: a gyerekeimmel még nem fordult elő olyan helyzet, ahol szaktanácsra vágytam volna. Viszont párkapcsolati témában már olvastam olyan cikket, amely nagyon nekem szólt. Igaz, nem kerestem, de amikor elém került, aktuálisnak éreztem.

Végül ossz meg velünk néhány gondolatot az idei terveidről is!

2015-ben új dalokon dolgozom, emellett koncertsorozatra indulunk az Arénában bemutatott előadással. Az első három koncert előreláthatólag a határokon kívülre esik, de a tervek szerint az összes nagyobb hazai fesztivál színpadán is megdörren majd a szintirock. Az év végére két kiadvány szerepel a tervekben: az egyik egy új stúdióalbum, a másik pedig a dupla Aréna-koncert képfelvétele. Szép, tartalmas esztendő ígérkezik, biztosan nem fogunk unatkozni!

Sárdi Enikő

Family 2015/1.

Válasz írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.