Kishitűség, becsvágy vagy küldetéstudat? Kudarcaink és sikereink – más megvilágításban

Közzétette: | Ekkor: 2015. február 10. | Itt: Mélybenéző | 0 hozzászólás

Kishitűség, becsvágy vagy küldetéstudat? Kudarcaink és sikereink – más megvilágításban

Életünk során számos cél lebeg a szemünk előtt. Az odáig vezető úton a siker iránti vágyunk és a kudarctól való félelmünk vív csatát egymással; a feladatvállalásainkat az határozza meg, hogy éppen melyik „fél” áll nyerésre. Hogy miért veszélyes ez? Mert ha hibás a mércénk, nehezebben vesszük észre, hogy mi az, ami valóban ránk bízatott. A kérdés tehát az, hogy meg tudjuk-e látni a vívódásaink mögött azokat a célokat, amelyeket Isten jelölt ki számunkra – vagy elsodor minket a saját félelmünk, esetleg a becsvágyunk.

A kudarctól való félelmünket a saját erőtlenségünkre és tapasztalatlanságunkra alapozzuk; féltjük magunkat mások véleményétől és az esetleges bukástól. Hajlamosak vagyunk a kudarcot emberi szempontból kizárólag a szégyen, a gyengeség és a sikertelenség fényében látni. Mindehhez a neveltetésünkön kívül hozzájárulhatnak azok a jó és rossz példák, amelyeket láttunk, valamint azok a vélt vagy valós elvárások, amelyeket önmagunkkal szemben támasztunk, illetve amelyeket a körülöttünk lévőktől kapunk.

Félelem a kudarcoktól

Ha a kudarctól való félelem erősebb bennünk, mint a sikerre való törekvés, akkor valószínűleg színesebbnél színesebb stratégiákkal igyekszünk biztonságba helyezni magunkat. Az egyik bombabiztos megoldás az, ha egyszerű feladatokat vállalunk magunkra, és könnyen elérhető célokat tűzünk ki magunk elé, hiszen ezeket jó eséllyel teljesíteni tudjuk. A kudarcot így valóban elkerüljük, azonban nem biztos, hogy ez egyenlő a sikerrel… Valahol a szívünk mélyén mi magunk is érezzük és tudjuk, hogy igazából nem jutottunk előrébb, és küzdelem helyett csupán egy ujjgyakorlatot hajtottunk végre.

A másik, merészebb megoldás az, ha eleve elérhetetlen célokat tűzünk ki magunk elé. Így természetesen annak a legnagyobb a valószínűsége, hogy nem fogjuk tudni teljesíteni a vállalásunkat, mivel azonban a feladat nyilvánvalóan irreális, máris felmenthetjük magunkat: nem mi vagyunk felelősek a sikertelenségért. Nyugodtan okolhatjuk a körülményeket és egyéb nehezítő tényezőket, például az idő rövidségét, az időjárást, a gyakorlatunk hiányát.

Veszélyes sikerek

A siker iránti vágy ezzel szemben igazi kihívás elé állít minket. Amikor ez a „fél” áll nyerésre, kemény küzdelmet, kitartást és összpontosítást igénylő célokkal találjuk magunkat szembe. Feladatvállalásunk kimenetele nem olyan egyértelmű, mint amikor a kudarctól való félelem vezet bennünket. Annak ellenére, hogy a legjobb tudásunkat és minden erőnket latba vetjük, akár kudarcot is vallhatunk – ebben az esetben nem tudjuk mivel menteni magunkat, és nem hibáztathatjuk a körülményeket sem.

Előfordulhat azonban az is, hogy miközben egy reális célért küzdünk, valamiért rettegünk attól, hogy végül majd sikert aratunk. Például egy nő nem mer szakmai sikereket elérni, mert attól fél, hogy karrieristának bélyegzik, vagy egy férfi nem szívesen vallja be, hogy jól érzi magát egy hagyományosan nőiesnek tartott munkakörben. Mindezeken túlmenően azért is tarthatunk a sikerektől, mert tudjuk, hogy újabb és nagyobb kihívásokat, elvárásokat hozhatnak magukkal, amelyeket egyre nehezebb lesz megugrani.

Mennyei küldetés

Kudarckerülő stratégiáink tehát meghagyhatnak minket kishitűségünkben, fenntartva egyben azt a rejtett meggyőződésünket, hogy valójában többre vagyunk képesek, csak ebben valami mindig megakadályoz minket. Ha pedig folyton a sikereket hajszoljuk, akkor sokszor a saját hiúságunk, becsvágyunk vezérel bennünket.

Isten azonban arra hív minket, hogy az ő erejére és hatalmára tekintsünk szüntelenül, és feladatainkat tőle kérjük és fogadjuk el – egyedül az ő vezetésére hagyatkozva. Azt mondja nekünk, hogy „elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz”. Az egyetlen kudarcunk tehát az lehet, ha emberi félelmeink távol tartanak minket azoktól a céloktól és feladatoktól, amelyeket Isten akar ránk bízni. A tévhitekkel ellentétben a tetteink nem arról szólnak, hogy mi mire vagyunk képesek vagy éppen képtelenek, hanem egyedül arról, hogy Isten mire képes általunk.

Mózes, Noé, Pál apostol vagy Dávid nem azért váltak bibliai hősökké, mert olyan ügyesek, nagyszerűek, felkészültek voltak, hanem mert teljesítették Istentől kapott feladatukat. Nem arra tekintettek, hogy ez mennyire irreális, és nem is a saját ambícióik vezérelték őket. Gondoljunk csak bele: egyszerű pásztorlegényként kiállni a hatalmas Góliát ellen, a szárazföld közepén bárkát építeni, dadogó emberként a fáraó elé állni és a nép vezetőjévé válni finoman szólva sem tűnt könnyű küldetésnek.

Isten kezében és Isten színe előtt a siker is más fényben tündököl, mint ahogy azt emberileg várnák. Jónás például kudarcként élte meg Ninive megtérését. Úgy érezte, Isten cserbenhagyta őt, hiszen ha valóban teljesítette volna, amit beígért, az komoly súlyt adott volna a szavainak. Isten szemében azonban az volt az igazi siker, hogy az egész város megtért.

Csak akkor tudjuk Istentől kapott küldetésünket betölteni, ha őrá tekintünk. Ha azzal a szabadsággal látunk neki a ránk bízott feladatnak, hogy nem magunknak vagy másoknak akarunk megfelelni vagy bizonyítani, ha nem a saját emberi nagyságunkat, értékeinket akarjuk demonstrálni, hanem hagyjuk, hogy Isten mutatkozzon meg minden lépésünkben.

Brockhauser Ildikó
pszichológus

Family 2015/1.

Válasz írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.