Oly távol vagy tőlem – vagy mégis közel…?

Közzétette: | Ekkor: 2016. szeptember 6. | Itt: Kettesben | 0 hozzászólás

Oly távol vagy tőlem – vagy mégis közel…?

„Mi a baj velünk, lehet, hogy eddig tartott a kapcsolatunk? Nem vágyom már úgy rá, mint az elején, és ő sem keresi annyit a társaságom…” Sok pár küzd kétségbeesetten és magányosan ehhez hasonló kérdésekkel, és nem egy házasság véget is ér, amint ezek komolyan felmerülnek. Azt hisszük, hogy valamit végleg elrontottunk, hogy rosszul döntöttünk, és mind mások, mind magunk előtt szégyenkezünk. Pedig lehet, hogy csupán arról van szó, hogy nem vagyunk tisztában a közeledés és a távolodás természetes dinamikájával.

Képzeljünk magunk elé egy játszótéri jelenetet: egy padon ülve figyeljük a gyermekünk ingadozó lépteit. Nagy lendülettel megindul a homokozó felé, majd a peremhez érve megtorpan, és biztatásra várva hátrafordul, keresve a tekintetünket. Ahogy mosolyogva bólintunk, boldogan mászik tovább. Látjuk, hogy észrevesz a homokban egy színes lapátot, és sóvárogva bámulja, de újfent hátrasandít, hogy mi a véleményünk. Szép lassan megkaparintja, és visszaszalad hozzánk, megmutatja, a kezünkbe adja. Majd újra a homokozóba totyog, immár közelebb a többi kisgyerekhez. És ez így megy órákon át: elmegy, felfedezi a környező világot, aztán visszarohan hozzánk, megölel minket, puszit kér. Nem más ez, mint a közeledés-távolodás végtelen játéka, örök váltakozása.
Valami hasonló játszódik le egy párkapcsolatban is. Az első időkben sülve-főve együtt voltunk, szinte minden pillanatban egymás társaságát kerestük. Aztán amikor már megszilárdult a kapcsolatunk, a külvilág vált újra érdekessé. Egyre több időt töltöttünk külön-külön is a barátainkkal vagy a hobbinkkal, és ezeket az élményeket eltérő mélységben osztottuk meg egymással. Majd újra jött egy szakasz, amikor egymás közelsége vált prioritássá, s újból egy olyan, ahol ez kissé háttérbe szorult. Néha években mérhető ez a váltakozás, néha napokban vagy órákban: egyik pillanatban eszünkbe sem jut, hogy párkapcsolatban élünk, a másikban pedig olyan sóvárgó vágyakozás fog el minket a társunk iránt, hogy szinte fizikailag fáj. Hogyan is működik ez?

Biztonság és újdonság
Valószínűleg mindannyiunk számára ismerős ez a pulzálás. Egy természetes jelenségről van szó, hiszen pszichésen így vagyunk összerakva: szimbiózis (teljes egybeolvadás) és szeparáció (elkülönülés) váltogatja egymást. Egy kisgyermek személyisége is így fejlődik – az anyjával való teljes összeolvadástól kezdve a sok eltávolodáson és újraközeledésen át. Egészséges esetben ezeken az élményeken keresztül tapasztalja meg, hogy bízhat az édesanyjában, hogy mindig jelen van, ha szüksége van rá, de éppen ezért nyugodtan el is távolodhat tőle, hogy gyakorolja az önállóságát, és felfedezze a világot.
Nincs ez nagyon másképp a párkapcsolatokban sem. Felnőttkorunkban is két alapvetően fontos igényünk van: a biztonság és az újdonság iránti vágy. Egyrészt biztonságra vágyunk a párunk közelségében, másrészt arra is, hogy mind együtt, mind önállóan fejlődjünk, változzunk.
Egy párkapcsolat első szakaszában inkább a közös érzelmi biztonság megteremtése a cél, így a fókusz egymás közelségére és a „mi”-re kerül. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy kik vagyunk mi együtt. Majd ha ez a közös biztos alap megépül, előbújik az újdonság iránti igény, és elkezdünk kissé a „mi”-ből újra az „én” felé haladni: azt próbáljuk meg önmagunk számára definiálni, hogy személy szerint én ki is vagyok ebben a kapcsolatban. Ilyenkor nagyobb hangsúly szokott kerülni az egyéni időtöltésekre, hobbikra vagy a saját barátokra. Eközben persze amikor már túl nagyra nőne köztünk a távolság, újra és újra közeledünk a társunk felé, hiszen a közös egység adja a biztonságot az egészséges eltávolodáshoz.
Konfliktusok és fájdalmas szakítások, válások akkor fordulnak leginkább elő, amikor a pár tagjai eltérő ütemben érnek egy-egy szakaszba, vagy ha valamelyik fél a korábbi kapcsolati sérülései miatt érzékenyebben reagál ezekre. Mindkét tényezőre érdemes odafigyelni: az is veszélyes, ha egy házasságban nincs elég biztonság, vagy ha nincs elég újdonság. Mivel két önálló személyiségről van szó, tökéletesen együtt haladó pár nem létezik, a stabil és érett kapcsolat kialakítása és fenntartása bizony sok küzdelemmel jár. Jó tisztában lennünk ezzel, mielőtt megijednénk a házasságunkban tetten érhető változásoktól.

Örök körforgásban
Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor a konfliktusok mögött egy tartós érzelmi eltávolodás áll. Ennek különböző okai lehetnek; célszerű mielőbb felismerni és megbeszélni ezeket, és akár szakemberhez fordulni segítségért. De sok konfliktus és nagyobb érzelmi törés megelőzhető, ha figyelünk mind a saját, mind a közös biztonság- és újdonságigényünkre. Ha az érzéseink azt súgják, hogy baj van, először is gondoljuk végig: lehet, hogy épp egy olyan szakaszba ért a kapcsolatunk, ahol az eddig megszokottnál kissé távolabb kerülünk érzelmileg egymástól. Ezt könnyen a javunkra fordíthatjuk, például a következő tippekkel.
1.    Figyeljünk arra, hogy a kettőnk közti kapcsolat alapvetően biztonságot nyújtson: ezt segítik a közös időtöltések, ha kifejezzük a másik iránti szeretetünket, nagyrabecsülésünket, ha büszkén vállaljuk egymást a barátaink előtt, ha rendszeresen beszélgetünk egymással a közös életünk és jövőnk kérdéseiről, és így tovább.
2.    Emellett azonban érdemes arra is ügyelnünk, hogy ne csak a „mi” legyen stabil, hanem annak részeként az „én” is. Hogy a saját életünkben a helyünkön legyünk: legyenek „külön bejáratú” hobbijaink, amelyeket szívesen gyakorolunk; fektessünk energiát a baráti kapcsolataink ápolásába; képezzük magunkat tovább olyan területeken, amelyekben sikerélményeink vannak, amelyekben szeretnénk kiteljesedni. Elégítsük ki a saját újdonságigényünket egy-egy új baráti kapcsolattal, hobbival!
3.    Forduljunk az életünk „régi” tényezői felé is megújult érzésekkel, gondolatokkal! A kapcsolatunkba tudatosan is beépíthetünk újdonságelemeket: a jól bevált és megszokott randihelyszínek vagy közös tevékenységek mellett kipróbálhatunk újakat, elutazhatunk együtt egy mindkettőnk számára érdekes és ismeretlen vidékre, bevállalhatunk közösen olyan munkákat vagy szolgálatokat, melyekben együttműködhetünk, és amelyek révén mind magunkat, mind a társunkat új oldaláról ismerhetjük meg. Így a folyamatos megújulás által kellő újdonságot tudunk nyújtani egymásnak, és párként is képesek vagyunk továbbfejlődni.
Ha ismerjük a közelség és távolság állandó táncát, illetve a biztonság és újdonság igénye között igyekszünk egyensúlyt teremteni, valódi, tartós és érett kapcsolat lehet a jutalmunk.

Záborszky Zsófia
pszichológus
Family 2016/3.

Válasz írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.