Mennyei tantárgyak

Közzétette: | Ekkor: 2017. augusztus 23. | Itt: Családban, Kiemelt, Mélybenéző | 0 hozzászólás

Mennyei tantárgyak

Tudásalapú társadalomban élünk – halljuk nap mint nap, és gyűjtjük is az információkat életünk első pillanatától az utolsóig. Ismereteink túlnyomórészt e világra vonatkoznak: igen sokat tudunk a működéséről, tanuljuk, hogyan lehetünk hatékonyak, sikeresek, versenyképesek – azaz hogyan boldoguljunk. De mintha eközben megfeledkeznénk arról, hogyan lehetünk boldogok. Vajon milyen tudás szükséges ehhez, és hol tanítják ezeket a mennyei tantárgyakat? Bizony kevés iskolában találkozhatunk velük, pedig igen nagy szükségünk van mindegyikre.

Bizalom. Ezt a tantárgyat már édesanyánk méhében kezdjük tanulni, s jó esetben a bizalmunkra a megbízhatóság a válasz: szüleink gondunkat viselik. Akit valami fájdalmas ok megfoszt a szülők adta biztonságtól, bizony nehezen és gyakran csak részlegesen tudja pótolni ezt a veszteséget. Mégis elengedhetetlen, hogy legalább az alapokat elsajátítsuk, hiszen enélkül nem létezik közösség, közösség nélkül pedig képtelenek vagyunk emberként élni. A bizalom alapja végső soron Isten – aki megalkotott bennünket, s akire rábízhatjuk az életünket.

Kiengesztelődés. Profik vagyunk a haragtartásban, bosszúállásban, megtorlásban, pedig ezek beteggé tesznek bennünket és az egész társadalmat. Gyógyír lenne, ha megtanulnánk elfogadni saját gyengeségeinket és elviselni egymás hibáit; ha megtanulnánk megbocsátani önmagunknak és egymásnak; ha rábíznánk a bosszúállást, megtorlást arra, aki a szívek mélyére lát, és a valódi szándékokat tudja vizsgálni; s aki nem jogot, hanem igazságot szolgáltat.

Türelem. Assisi Szent Ferenc meghatározása szerint ez az erény nem azt jelenti, hogy nem vesszük észre a rosszat, hanem azt, hogy nem okoz keserűséget bennünk. A türelem tehát nem közöny, nem lemondó legyintés, nem érdektelenség vagy érzéketlenség, hanem kitartó bizakodás abban, hogy a hibák kijavíthatók, helyrehozhatók, hogy érdemes felállni és újra elindulni minden elbukás után.

Öröm. Az iskolai tanulás során igen jól megtanuljuk észrevenni a hibákat, hiányosságokat. Szükségünk van arra, hogy emellett fel tudjuk fedezni a jót is, különben torz szemüvegen át fogjuk látni a világot. Jó edzés, ha este köszönetet mondunk a nap kisebb-nagyobb örömeiért – egymásnak és annak, aki minden öröm végső forrása. Az öröm képességét fejleszti az is, ha tudatosan értékeljük, hálával fogadjuk el mindazt, ami szinte magától értetődőnek tűnik: az életünket, adottságainkat, képességeinket, embertársainkat, a kék eget és a frissítő záport, az egész teremtett világot.

Kedvesség. Sajnos ez a tantárgy is az elhanyagoltak közé tartozik, pedig igen értékes kincs. A mosoly, a kedves szó, a nyílt tekintet mindig megkönnyíti a kapcsolatfelvételt, mondhatni jó befektetés, de a valódi kedvesség nem a maga hasznát keresi, hanem a szív békességéből árad mindenkire, akivel találkozunk. Gyógyít és bátorít. Az ilyen, szívből fakadó kedvesség még a visszautasítástól sem esik kétségbe, mert a sebzettséget látja mögötte.

Önuralom. Különleges és becses tudás, kitartó tanulást, gyakorlást igényel, de megéri. Hiszen aki képes uralkodni önmagán, azt nem rángathatják saját indulatai, kívánságai, nem irányíthatja manipuláció, nem tarthatja szolgaságban szenvedély.

Természetesen folytathatnánk még a tantárgyak sorát, következhetne például a jóság, hűség, szelídség, megfontoltság, de össze is foglalhatjuk mindegyiküket egyetlenegy „komplex tudományban” – és ez a szeretet. Épp ezért bármelyik tantárgyra igaz, hogy – akár a sportban – nehéznek tűnnek az első lépések, de minden alkalommal, amikor merünk a szeretet mellett dönteni, erősödünk, edződünk, és egyre könnyebben fogunk haladni.

És hogy hol tehetünk szert mindezekre a kincsekre? A legjobb „szeretetiskola” a család, illetve minden elkötelezett emberi közösség, ahol a tagok felvállalják egymást, kitartanak jóban-rosszban; ahol nem a saját érdekeiket vagy élvezetüket keresik, hanem egymásnak igyekeznek javára lenni; ahol senki sem csupán bizonyos képességei vagy tehetsége, netán javai miatt fontos, hanem önmagáért, egyedi és megismételhetetlen személyként, és ahol mindenki oda is adja önmagát – egy mindenkiért, mindenki egyért.

Herbert Dóra 

A cikk a Family magazin 2010/3 lapszámában jelent meg.

Válasz írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.