„Életünk legjobb döntése volt, hogy egymást választottuk”

Közzétette: | Ekkor: 2017. szeptember 5. | Itt: Kettesben, Kiemelt | 0 hozzászólás

„Életünk legjobb döntése volt, hogy egymást választottuk”

 

Sok mindenben különböznek, mégis árad belőlük a harmónia. A népszerű család- és párterapeuta, Mihalec Gábor és felesége, Dóra huszonkét éve élnek boldog házasságban. Vajon mit tesznek annak érdekében, hogy az ő kapcsolatuk is „megcsalásbiztos” és kiegyensúlyozott legyen – olyan, amilyenről Gábor szokott tanítani? Otthonukban erről faggattuk őket.

 Gábor könyveiben, cikkeiben sok szó esik a párválasztásról is, tréningeket, előadásokat is tart a témáról. Házasulandó fiatalemberként is igyekezett tudatosan választani, vagy egyből beleszeretett Dórába?

G.: Az én részemről szerelem volt első látásra, de nem volt kölcsönös. Alig voltunk tizennyolc évesek, és Adán, egy füstös bárban találkoztunk először, ahova nem feltétlenül mennék ma vissza, de akkor megérte. A bemutatkozásom azonban nem sikerült valami fényesen.

D.: Nekem az idő tájt volt egy udvarlóm. Gabi odajött hozzám, és egy kézcsók kíséretében bemutatkozott. Mindez kedves gesztus is lehetett volna, ha nem a másik fiú szeme láttára és bosszantására történik…

G.: Két-három hónap múlva ismét találkoztunk, de ekkor már Dóri szabad volt, így nyugodtan le tudtunk ülni beszélgetni egymással. Hamar kiderült, hogy ugyanazok a tantárgyak nem érdekelnek minket, és nagyon hasonló értékeket vallunk. Így sikerült a nem túl szerencsés első benyomást átfordítanom.

Mindketten a Vajdaságból származnak?

G.: Igen, bár én Németországban születtem, ahova a szüleim a hetvenes évek elején mentek ki a Vajdaságból, még egymástól függetlenül. Majd 1983-ban visszatértünk oda.

D.: Mi Adán éltünk, és Zentára jártam gimnáziumba.

Említette a hasonló értékrendet. Mit jelentett ez az Önök számára?

G.: Nem felületes, hanem maradandó kapcsolatra vágytam. Szerettem volna, ha olyasvalakit találok, akivel révbe érhetek.

D.: Ugyanígy gondoltam én is.

Valljuk be, a tizennyolc éves fiatalokra, főként a fiúkra nem igazán jellemző ez a hozzáállás. A családi minta volt ilyen hatással Önökre, vagy a keresztény hitüknek köszönhető?

G.: Az ilyen korú fiúk általában felületesen gondolkodnak a párkapcsolataikról, inkább megszerezni, mint megtartani szeretnének egy lányt. Én viszont akkor tettem az első lépéseimet a hit felé. Az identitáskeresésem és a korábbi kapcsolataimban való csalódások miatt valami mélyebbre, komolyabbra vágytam.

Katolikus nevelést kaptam, de a családom nem gyakorolta a vallását, otthon nem volt téma a hit. A középiskolás barátaimmal viszont olvastuk a Bibliát, és suli után sokat beszélgettünk róla. Szisztematikusan végigjártunk minden létező felekezetet a környéken, és alaposan megvizsgáltuk a tanításukat. Végül az adventistáknál köteleződtünk el.

D.: Mindez a kapcsolatunk kezdetén zajlott, és Gabi mindig beszámolt nekem arról, hogy hol tart a hitében, így én általa kerültem a Biblia közelébe. Bár meg voltam keresztelve, az én szüleim sem gyakorolták a vallásukat. Aztán jött a délszláv háború, és a fiatal fiúkat besorozták, emiatt Gabinak menekülési útvonalat kellett keresni. A családjával Magyarországra települtek.

G.: Előbb édesapámmal ketten jöttünk át egy rokonunkhoz Szegedre: se lakásunk, se pénzünk, se munkánk nem volt, de megtapasztaltuk Isten gondoskodását. Sokat imádkoztam, hogy noha emberileg nincs esélye, Isten adjon valahogy tetőt a fejünk fölé. Hamarosan édesapám egyik Németországban élő barátja meglátogatott bennünket. Látva a körülményeinket, kivett a zsebéből húszezer német márkát, és odaadta apámnak azzal, hogy nekünk nagyobb szükségünk van rá, mint a szüleinek a Vajdaságban. Isten ennyire kézzelfoghatóan beavatkozott az életünkbe.

És mi történt közben Dórival?

D.: Mi maradtunk a Vajdaságban, engem felvettek Szabadkára a tanítóképzőre, és kéthetente mentem Gabihoz. Akkoriban óriási volt az infláció, mégis mindig összespóroltuk a vonatra valót. Gabi például egy órásműhelyben dolgozott a teológia mellett.

Mikor házasodtak össze?

D.: Miután befejeztem a főiskolát, 1995-ben volt az esküvőnk.

G.: Huszonegy évesek voltunk, de egy percig nem bántuk meg a döntésünket. Előtte azonban sokat vívódtam, mert az én életemben már Isten került a központba, amikor Dóri még inkább csak kíváncsiságból foglalkozott a Bibliával. De Isten benne is elvégezte a munkáját az esküvőnkig. Életem legjobb döntése volt, hogy őt választottam.

Cikkünk befejező részét őszi lapszámunkban olvashatja, melyet ITT rendelhet meg.

Sz.Kiss Mária

Family 2017/3

Válasz írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.