Iskola – szorongás nélkül

Közzétette: | Ekkor: 2017. október 13. | Itt: Családban, Gyerekszoba, Kiemelt | 0 hozzászólás

Iskola – szorongás nélkül

„Holnap felmérőt írunk matekból” – mondja a harmadikos fiam. „Már megint?” – gondolom magamban, de hangosan nem mondom ki, nehogy csorba essen a tanító néni tekintélyén.

Vajon mi célt szolgál ez az állandó számonkérés? – tűnődöm rajta, és közben már szinte reflexszerűen érzem a gyomromban a feszültséget. Még szerencse, hogy a nagyfiamat nem viselik meg különösebben a dolgozatok, de vajon minden gyerek így van ezzel?
Az iskolai szorongás jelenlétét, mértékét tekintve nagy egyéni különbségekkel találkozunk. Van olyan gyerek, aki akkor érzi magát elemében, ha szerepelhet, így neki nem okoz különösebb megrázkódtatást egy-egy felelés. Másokat viszont – főleg a befelé forduló alkatúakat – komolyan megviselhet minden egyes számonkérés.

Teljesítmény és szorongás

A magyar oktatási intézményekre (az alternatív iskolákat kivéve) jórészt még mindig a poroszos tanítási és értékelési stílus a jellemző, s ez számos hátránnyal jár. Az osztályzás és különösen a jegyre feleltetés szorongást kelt, amely sok esetben gátolja a teljesítményt. Ahogyan Vekerdy Tamás pszichológus jegyezte meg: „A magyar iskola egyik önellentmondása, hogy úgy próbál teljesítményt kihozni, hogy közben visszafogja.”

A teljesítmény és a szorongás viszonyát egy fordított U alakkal, más néven haranggörbével ábrázolhatjuk legegyszerűbben:

Ahogyan a rajz is mutatja, a legjobb teljesítmény a szorongás közepes szintjénél várható, míg a túl nagy vagy túl kisfokú szorongás egyaránt gátló tényező. Az sem jó, ha egyáltalán nincsen, hiszen akkor voltaképpen érdektelenségről van szó – ilyenkor szintén nem nyújtja az ember a teljesítőképessége maximumát.

Gondoljunk csak vissza a saját iskolás éveinkre, a jelentősebb vizsgáinkra! Sokan még felnőttként is az érettségijükről álmodnak, olyan erős érzelmeket éltek meg ezen a mérföldkőnek beállított megmérettetésen. A feszültség ilyenkor főként abból az aggodalomból táplálkozik, hogy „vajon mit fognak rólam gondolni mások, ha nem sikerül jól teljesítenem?”. Egy kis izgalom viszont nem árt, sőt még használ is, ahogyan a sportolóktól, színészektől halljuk, akik gyakran ki vannak téve mások megítélésének. Azt is megállapították egyes kutatások, hogy a szorongásra való hajlam általában magasabb IQ-val jár együtt.

Bizonyos mértékű feszültségre tehát szükségünk van a mindennapi életben, de milyen jelek utalnak arra, hogy ez már túlmegy egy egészséges határon? Iskoláskorban a gyengébb teljesítmény csak egy a lehetséges tünetek közül. Gyakori, hogy a szorongók körében különböző emésztési problémákkal (hasfájással, hasmenéssel, székrekedéssel) találkozunk, de a sűrűn előforduló fejfájás és a visszatérő felső légúti megbetegedés is okot adhat a gyanúra. Arra érzékenyeknél – tipikusan az első iskolás években – jelentkezhetnek különböző ticek, azaz kényszeres tünetek (köröm-, ceruzarágás stb.), míg a nagyobbaknál akár sorozatos igazolatlan hiányzásokhoz, „lógáshoz” is vezethet a teljesítményszorongás.

A tökéletesség átka

Sok olyan pedagógus van napjainkban is, aki szinte katonás fegyelmet és minden diáktól azonos, maximális teljesítményt vár el (őket szoktuk „őrmester típusúnak” nevezni). Sajnos olyan esetekről is gyakran hallunk, hogy a tanár a rosszul teljesítő tanulót nyilvánosan bírálja és megszégyeníti a többiek előtt. Így nem csoda, ha ugyanez a gyerek egy következő alkalommal már eleve olyan szintű szorongással áll neki egy tudáspróbának, amely mellett képtelen a tudása legjaváról számot adni.

Ugyanakkor a szülők között is szép számmal akadnak olyan meggyőződésűek, akik csak a tökéletes eredményeket tudják értékelni, és akár már egy négyes osztályzat miatt is „ledorongolják” a gyereket. Sok esetben ezek a szülők (vagy pedagógusok) maguk is perfekcionista személyiségek, akik egész életükben attól szenvednek, hogy minden fronton tökéletesen szeretnének teljesíteni. Ez – mint tudjuk – eleve lehetetlen vállalkozás. Így aztán mivel sorozatosan szembesülnek a saját kudarcaikkal, folyamatos feszültségben élik az életüket, és ezt közvetítik a gyerekek felé is.

Szülőként fontos, hogy tisztában legyünk gyermekeink képességeivel. Ne legyenek irreális elvárásaink, és ha lehet, ne csináljunk túl nagy ügyet egy-egy gyengébb jegyből. Kövessük figyelemmel az iskolai történéseket, beszélgessünk a számonkérésekről és az ezzel kapcsolatos érzelmekről. Ha szükség van rá, próbáljuk oldani a gyerekben a feszültséget, hangsúlyozva azt, hogy nem a jegyek számítanak, hanem a valódi tudás. És mivel Isten embernek teremtett minket, jogunk van hibázni, ugyanakkor lehetőségünk van arra is, hogy kijavítsuk a hibát. Amikor valamiben alulmaradunk, nem sikerül jól egy felmérő vagy egy felelés, azt kell megkeresni, hogy hol rontottuk el, illetve mi az, amin még dolgoznunk kell a jobb eredmény érdekében. Aztán már csak az ehhez vezető utat kell megtalálnunk, legyen az önálló gyakorlás vagy éppen korrepetálási lehetőség keresése.

Gyakori dilemma, hogy vajon beavatkozzon-e a szülő, ha úgy érzi, hogy a pedagógus igazságtalan a gyermekével szemben, vagy ha a megjegyzéseivel fokozza a tanuló szorongását. Úgy gondolom, nem árt, ha idővel önállóságra biztatjuk a csemeténket, és megtanítjuk neki, hogyan állhat ki kulturáltan a saját érdekeiért. Amíg azonban a kisebbek és gyámoltalanabbak híján vannak az önérvényesítés készségeinek, és az iskolai történések túlmennek az elfogadhatóság határain, szükség lehet szülői beavatkozásra, akár szakember (iskolapszichológus, mediátor) bevonásával is.

Ha azt tapasztaljuk, hogy minden próbálkozásunk ellenére változatlan a helyzet, érdemes átgondolni az iskolaváltás lehetőségét is. Erre azonban csak a legvégső esetben kerüljön sor, hiszen egy érzékeny gyerek számára minden változás újabb aggodalmak forrását jelenti.

Rácz Tímea

tanácsadó szakpszichológus

(A szerző honlapja: http://www.nevelesitanacsok.hu. Itt elolvashatják a lapunkban korábban megjelent írásait is.)

Válasz írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.