A legnagyobb kincs

Közzétette: | Ekkor: 2018. január 3. | Itt: Egyéb, Kettesben, Kiemelt | 0 hozzászólás

A legnagyobb kincs

Találkozás Béres Józseffel és Klárával

Id. dr. Béres József cseppjei ma százezrek gyógyulását, szervezetének megerősítését szolgálják. Ugyanakkor a Béres-történet ifj. dr. Béres József és Béres Klára egymásra találását és kapcsolatuk erősödését is segítette. A legnagyobb magyar magánkézben lévő gyógyszergyár tulajdonosai nemcsak vezetőtársak lassan két évtizede, hanem negyven éve házastársak is. 

Mondják, történetük egybeforrt a történelemmel. Vallják, hogy közös életük és a vállalat sikerének titka egy úton halad, mégpedig a közös értékeik mentén. Hogy ezek közül melyek a legfontosabbak számukra, s miként igyekeznek cselekvésre váltani elveiket a családban és a négyszáz főt foglalkoztató cégnél, arról beszélgettünk az óbudai Béres központban.

Gyönyörű, tágas aulába lép a látogató, amikor ide érkezik. Az egykori bányászati kutató szocreál épülete ízlésesen felújítva, a fogadótérben fotókon és különféle relikviákon végigkövethető a Béres-történet. Ha jól tudom, pár éve költözött ide a cég központja és a fejlesztőrészlege.

K.: 2003-ban sikerült megvásárolnunk az egykori Bányászati Kutatóintézet épületét, azt újítottuk fel a saját igényeinkhez igazítva. A modernizálás során az ’50-es években készült épület szépségeit, a lépcsőkorlátot vagy az oszlopokat eredeti formájukban meghagytuk. A régi értékek megőrzése e tekintetben is fontos számunkra. Hamarosan pedig ünnepi ruhát ölt az épület, adventben fénygirlandok fogadnak a bejáratnál.
J.: De nem harsányan, mert fontosabb számunkra a valóságos história, vagyis Jézus Krisztus születése és az ünnep belső megélése.

Hogyan valósítható ez meg ott, ahol százhúsz fő dolgozik együtt?

K.: A közös ünnep a cégen belül is fontos, olyan ez, mint egy nagy család. Minden évben készülünk rá, bevonjuk a munkatársakat is, például versenyeket, játékokat hirdetünk meg, megajándékozzuk a tíz és a húsz éve velünk dolgozókat.
J.: A vállalat sikeréhez a stabil értékrend mellett szükség van a jó emberi közösségre is. Szigorú főnök hírében állok, de a csapat, az együvé tartozás erősítése fontos számomra. Karácsonyi ünnepünkön jól szolgálja ezt egy régi hagyományunk, a közös éneklés és énektanulás.

Könnyű ott, ahol a vállalat vezetője két énekgyűjteményt is összeállított…

K.: Először izgultunk, hogyan fogadják a munkatársak az éneklés ötletét, ma már biztos vagyok benne, hogy hiányolnák, ha elmaradna.

Béres Józsefnek Szép magyar ének címmel 2009-ben és 2016-ban jelent meg egy-egy gyűjteménye, melyben gyermekdalok, népdalok, egyházi népénekek szerepelnek. Honnan jött az indíttatása erre egy gyógyszergyár vegyész elnökének?

J.: Nem is igazán tudom, talán a legnagyobb hatást Merse fiam néptáncos tanulmányai tették rám, rajta keresztül nagyon sok szép népdal került a látókörömbe. De az én generációm még sok népdalt ismert az iskolából, a táborokból is, és mi a családunk idősebb tagjaival, a „régi öregekkel” szerettünk együtt énekelni. Szerettünk volna tanulni is, de igazán jó énekeskönyvet nem találtunk hozzá.
K.: A férjem pedig tudatos, rendszerető ember, és úgy gondolta, ha nincs, majd ő csinál egyet.
J.: Minél jobban beleástam magam a munkába, egyre nehezedett, s mivel valóban alapos, precíz ember vagyok, egyre többet foglalkoztam vele. Semmiképpen nem szerettem volna vakvágányra futni, ezért a könyvem véglegesítéséhez neves szakértők véleményét is kikértem. Az első kötet megjelenése után személyesen jött el hozzám Kallós Zoltán, a híres népzenegyűjtő. Zoli bácsi barátsága nagy hatást tett rám, akárcsak az erdélyi énekes és hangszeres előadók – és egyszer csak összeállt a második kötet is.

Az örömöt nem pénzben mérik

Ismert egyházi népénekek is szerepelnek a könyvben. Mit jelent az Önök életében a kereszténység, a hit?

J.: Az életem teljességét jelenti a hit, a krisztusi értékek nélkül kevesebb lennék. Édesapám református, édesanyám görögkatolikus volt, aki pedagógus lévén legfeljebb titokban járhatott templomba, otthon volt egy kis házi oltára. Engem görögkatolikus hitre kereszteltek. A stabil családi értékrend természetes módon épült be az életembe, de el kell mondanom azt is, hogy a hit ma fontosabb számomra, mint fiatalkoromban volt. Ha a lelki fejlődésemet vizsgáljuk, biztos, hogy a rendszerváltásnak szerepe volt benne. Akkor azt hittük, hogy ha fölforgatjuk a világot, sokkal jobb lesz, de hamarosan azt tapasztaltuk, hogy sok tekintetben csak a fejük tetejére álltak a dolgok, és az érték gyakran összekeveredik a bóvlival, az értékes az értéktelennel.
Mindeközben egy teljesen új életút formálódott körülöttünk. Kutatói pályánkat felcseréltük egy ismeretlen terepre, az üzletvezetésre. Ez bár lelkesítő kihívás volt, az ember lelkének mély rétegeiben nyomot hagyott… Jól emlékszem, egyszer betértem a munkahelyünk közelében lévő katolikus templomba, ahol csend volt, valaki orgonált, és azt éreztem, hogy nekem nagyon jó itt, szükségem van erre a közegre…
K.: Vegyes vallású családból származom én is, és valahogy észrevétlenül nőttem bele a hitbe. Azt hiszem, a felelősen gondolkodó ember előbb-utóbb föl kell, hogy tegye magának a kérdést, hogy mi a célja az életének. Ha őszintén keresi rá a választ, akkor eljut oda, hogy az örömöt nem pénzben mérik, és hogy az ember nem önmagáért való. A másik ember iránti felelősségtudat kialakulását segíti a család, ahol felelős vagyok a hozzám tartozókért, de egy vállalat is, ahol felelek a dolgozókért és az ő családjukért. S mi ad erőt, hogy a terheket viselni tudjuk, vagy a sikereknek igazán örüljünk? Milyen erőforrások kellenek? Az egymásra figyelés, egymás megbecsülése, az összekapcsolódás, a szeretet és a hit, hogy van az életnek magasabb dimenziója, ahová tartunk. Az emberben ez gyökeret ver, erősödik, aztán néha megkérdőjeleződik, majd újra erősödik – vagyis egy folyamat, amelyen folyamatosan dolgoznunk is kell. Kegyelmi állapot, ha valaki eljut a hitig. És megtalálhatja az élete értelmét – akár egy vállalat működtetésében, amely sikeres; akár egy szép családban, ahol a gyermekek tiszta értékeket követnek…

Ha jól értem, ez az elmélyülés már a közös életük során következett be mindkettejüknél. Hogyan találtak egymásra?

J.: Az egyetem hozott össze bennünket, Klárika is vegyésznek készült.
K.: A Studium Generale program keretében egyetemisták készítettek föl középiskolásokat a felvételire, akkor találkoztunk.

És a szerelem?

Az interjú befejező részét lapunkban olvashatják, amelyet ITT fizethetnek elő vagy a Harmat Kiadó honlapján vásárolhatnak meg.

Sz. Kiss Mária
Family 2017/4.

Válasz írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.