Barion Pixel
bezár

Felfrissültünk!

Nőként nehezen szánjuk rá magunkat arra, hogy egy kicsit magunkkal is foglalkozzunk. Inkább mindent előrébb sorolunk: a gyerekeinket, a férjünket, a szüleinket, a munkánkat, a háztartást (és még hosszan folytathatnánk…), aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy mi valahogy mindig lemaradunk. Örülünk, ha a feladataink végére jutunk – hogy is jutna időnk olyan úri huncutságokra, mint, mondjuk, a rendszeres testmozgás, a sminkelés vagy az életünk átgondolása?

Hosszú évek óta dédelgetem magamban a vágyat, hogy jó lenne egyszer egy olyan hétvégét szervezni, ahol mi, nők egy kicsit magunk mögött hagyhatnánk a gondjainkat, és mind testileg, mind lelkileg feltöltődhetnénk. Az álomból végre valóság lett, és 2018. március 23–25. között az érdi Epicentrum Rendezvényközpont vendégszeretetét élvezve megtartottuk az első Family Felfrissítő hétvégét.

A résztvevők háromféle műhelyfoglalkozáson vehettek részt: Gerber Zsuzsa tréner, coach segítségével átgondolhatták, hogy hol is tart most az életük, és milyen küldetésük van. Molnár Renáta Cor-Way® életmódtréner arról mesélt, hogyan lehet a testmozgás és az imádságot, a lelki életet összehangolni. Ujlaki Márta vezetésével a helyes önértékelés alapjairól esett szó, és mindenki kipróbálhatta, milyen színek állnak jól neki, illetve hogy miként készíthet a hétköznapokban egy egyszerű sminket magának. A reggeli és esti lelki alkalmakon pedig Révész Szilvia mély, elgondolkodtató gondolatait hallgathattuk meg arról, hogyan vezet minket Isten a kríziseinkben, hogyan tud még a keserűből is édeset varázsolni.

Óriási élmény volt látni, ahogyan ez a harminc, különböző életkorú és helyzetű nő milyen átalakuláson megy át a hétvége során: ahogyan a mozgásos foglalkozásról kipirulva tértek vissza, ahogyan a sminkoktatás után boldogan mosolyogtak a kamerába, ahogyan elmélyülten ragasztgatták a személyes életküldetésüket szimbolizáló posztereket, vagy ahogyan lelkileg megerősödve álltak fel az áhítatokról… Nekünk, szervezőknek talán nem is kell nagyobb elismerés annál, mint amit az egyik férj mondott, amikor a helyszínre érve meglátta a feleségét: „Köszönöm, hogy egy felfrissült, vidám feleséget kaptam vissza tőletek!”

A Felfrissítő képeit Facebook oldalunkon tekinthetik meg!

Győri Virág

 

 

Címkék: , , , , ,

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Nincs hozzászólás

Hozzászólást írok

Hozzászólás szövege
Írd be a neved
E-mail címed

Story Oldal