Barion Pixel
bezár

Drogdilemmák – Az én gyermekem veszélyben van?

Itt a nyár, vége a kötöttségeknek. Gyermekeink hamarosan lazítanak, alig látjuk majd őket, mert vagy táborban vannak, vagy csavarognak a barátaikkal. Minden szülőben felmerül a kérdés: vajon mit művelnek ilyenkor egyedül?

A fiatalok sosem voltak szentek: néhány generációval korábban is különféle eszközökhöz nyúltak, hogy oldják a gátlásaikat, és önfeledten tudjanak szórakozni, de tény, hogy manapság egyre veszélyesebb az élet, és ezzel a kamaszoknak (és természetesen a szüleiknek is) számolniuk kell.

A tizenévesek a kortársaik által erősen befolyásolt kapcsolatrendszerben válnak valakivé. A kamaszkori testi-lelki változások megviselik őket, s ebben a folyamatban a közösség prioritásainak, szabályainak nagy szerepük van: jó vagy rossz irányba terelnek.

Tartozni valahová

Ebben a korban tartozni kell valamilyen kortárs közösséghez. A csoport elvárásainak meg kell felelni, és akkor a jutalom, a barátság nem marad el. Egyformák vagyunk, összetartozunk – jelzi egyértelműen a különféle bandákba verődő fiatalok öltözködése, viselkedési stílusa.

A sajátos ruhákat még csak-csak elviselik a szülők, ám a meglehetősen szélsőséges viselkedést már nehezebben tolerálják. Igen széles a paletta: az enyhébb formáktól (hangoskodás, idétlenkedés, veszekedés, bátorság- és erőpróbák, rajongás) a komolyabb vétségekig (részegségbe torkolló ivászat, drogmámor, rendőrségi előállítás) terjednek. Akit az elfogadó szeretetkapcsolaton keresztül otthon felkészítenek a kihívásokra, akit megerősítenek a jó döntésekben, az felismeri a határokat, és képes kilépni a veszélyes helyzetekből – akár a kortárs kapcsolat elvesztésének lehetőségét is vállalva. A gyenge morális hátterű, tájékozatlan, könnyen befolyásolható gyermek azonban gyakran eszköztelenül sodródik tovább.

Sok fiatal érzi úgy: a kiválasztott csoportba való beilleszkedéshez elengedhetetlen, hogy részt vegyen mindenben, a cigarettázás, az alkohol vagy a könnyebb drogok kipróbálásában is. Jó tudnunk, hogy egy 2007-ben végzett budapesti iskolavizsgálat eredményei szerint a gyerekek közel nyolcvan százaléka éppen ebben a beilleszkedős időszakban, tizennégy-tizenöt évesen találkozik először a droggal!

Kínzó kérdések

Ha egy szülő drogfogyasztásra utaló jeleket vél felfedezni gyermekén, különféle kérdések fogalmazódhatnak meg benne. Az alábbiakban ezek közül vizsgálunk meg néhányat.

Az egyes jelek önmagukban még nem jelentenek komoly veszélyt, és sok olyan tünet van, amely az életkori sajátosságokból adódik, így ha bizonytalan, kérje szakember segítségét! Viszont van néhány dolog, amelyet ha egyszerre tapasztal, akkor érdemes gyanút fognia.

  • Ha gyermeke szeme az utóbbi időben sokszor piros vagy furcsa, illetve ha nem mer a szemébe nézni.
  • Ha biztos benne, hogy a barátai drogokat fogyasztanak, mert ilyenkor nagyon valószínű, hogy gyermeke legalább a kipróbálásig eljutott.
  • Ha gyermeke fogyasztott már drogot, de utoljára azt ígérte, hogy többé nem teszi.
  • Ha cigarettapapírt, furcsa port vagy tablettákat talált nála.
  • Ha úgy érzi, hogy gyermeke gyakran nem mond igazat Önnek.
  • Ha az utóbbi időben túl sok pénzt költ el, és nem tud elszámolni vele.
  • Ha sokszor ok nélkül depressziós hangulatú, gyakran álmos, vagy azt mondja, hogy másnapos.
  • Ha nem lehet vele beszélgetni, ha teljesen magába fordul, ha otthon mindig bezárkózik a szobájába, vagy ha folyton elmegy otthonról.
  • Ha a lakásból ok nélkül tűnik el pénz vagy értéktárgy.

Az egyszeri kipróbálásból kialakul‑e rendszeres fogyasztás, illetve függőség?

Sokan ezt nem érzik valós veszélynek, mások meg már egy alkalom után is „drogosnak” tartják gyermeküket. A kérdés megválaszoláshoz először is azt kell megvizsgálnunk, hogy miért válik egy fiatal rendszeres drogfogyasztóvá.

A barátokhoz fűződő kapcsolatnak akkor is nagy szerepe van, amikor már nem a kipróbálásról, hanem a „lazulás” lehetőségéről, boldogságkeresésről van szó. S hogy miért ilyen formában keresik a kamaszok a boldogságot? Mert sokszor nem sikeresek a tanulmányaikban vagy a sportban, nincs elég barátjuk, a másik nem tagjai meg sem látják őket. Ezek olyan komoly sérelmek, amelyekre gyógyír kell. Ha pedig ezt nem kapják meg a megfelelő helyen, „öngyógyításba” kezdenek. A drog – sajnos – erre kiválóan alkalmas. Elhallgattatja a kritikus hangokat, eltompítja a testi-lelki fájdalmakat, és egy titokzatos másik világba repít.

Mit tehetek azért, hogy a gyermekem ne kerüljön ilyen helyzetbe?

Ha továbbra is elfogadó, szeretettel teli légkörben, ugyanakkor hasznos korlátokat támasztva neveli gyermekét, akkor jó eséllyel átvészelhetik a kamaszkor hullámvölgyeit.

Hogyan segíthetek neki, ha megtudom, hogy drogozik?

Mindenképpen keressenek fel egy szakembert, mert anélkül nem valószínű, hogy sikerül megoldaniuk a problémát.

Összefoglalva legfőbb tanácsként azt mondhatjuk: fontos, hogy kellő figyelemmel kísérjük gyermekeink életét, különben túl későn vesszük észre a problémákra utaló jeleket, és nem tanítjuk meg őket időben arra, hogy helyesen kezeljék a kísértésekkel teli helyzeteket.

 

Orsolics Zoltán Zénó

szociális szakember, ifjúsági tanácsadó, kétgyermekes édesapa

 

Megjelent a Family 2009/3. lapszámában.

Címkék: , , ,

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Nincs hozzászólás

Hozzászólást írok

Hozzászólás szövege
Írd be a neved
E-mail címed

Story Oldal