bezár

Anyaízű, apaízű mesék birodalma

A mese a szép, ízes szavak birodalma, az anyaízű, apaízű szavaké. E kifejezések igazi lélekgazdagítók, lélekcsiszolók. A mesei nyelvezet az érzékszervek megmozgatásának világa, amelyben a látás, a hallás, a tapintás, az ízlelés, az illatok szinte egyszerre vannak jelen.

Mesélés közben egyrészt van idő arra, hogy az anyai, apai ajkak formálják, kerekítsék a hangot, a szót, miközben érzésekkel telítik meg őket. Másrészt a gyermeknek van ideje hallani, érezni, befogadni egy zajjal „összeszemetelt” világban, amelyben az idő rövidsége sokszor megöli a szót. (Gondoljunk csak a reklámok rendkívül gyors beszédtempójára: „A kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerészét!”)

A gyermek látja a hangok képzését a felnőtt ajkain, s nemcsak hallja, hanem érzi is őket. Merthogy a hang egyben rezgés, a két ember közötti összeköttetés, az „össz-hang” megteremtésének hídja. Ez a rezgés közelebb hoz minket egymáshoz, közösséget teremt a mesélő és a hallgató között. A közöttünk lévő tér is telítődik azzal a finom hullámmal, amelyet csak a velünk együtt lévő személy hangja tud előidézni. Egyetlen DVD-lejátszó sem képes a gyermek aktuális befogadóképességéhez úgy igazodni, mint a jelen lévő mesélő. A virtuális mesemondó lehet hangos vagy halk, de sohasem tudja figyelembe venni a gyermeki reakciókat. Nem reagál érzelmi állapotaira, és nem akkor halkul el, amikor a gyermek lassan átlép az álmok birodalmába. Sohasem lehet olyan lágy és gyengéd, mint az anyai-apai hang…

A mesehallgatás (ha nem tesszük feladattá a helyzetet) elvarázsolja, „jobb agyféltekés működésmódba” viszi a kicsiket. A bal agyfélteke realitáshoz fűződő, információt befogadó és rendszerező funkciója elcsendesül, megszűnik a „készenléti állapot”, a test és a lélek elernyed, átengedi magát egy pihentető, frissítő, lebegő, idői és téri korlátokat meghaladó térbe. Ebben a térben a mese erejéig minden újra „egyben van”, úgy, mint talán az anyaméh védettségében. A mozgás, a hang, a képek, az érzések, a gondolatok, a hit, a remény és a megélhető szeretet – ezek adják a hallott szavak erejét, érzelmi töltetét.

Egy, a mese útját járó gyermek egészen másképp viselkedik, másképp gondolkodik és érez, mint sorstársa, aki a képernyőt nézi naphosszat. A DVD, a videó, a tévé illúzió: van benne mozgás, kép, szó, csak éppen az az összhang nincs meg közöttük, amely a mesélő és a hallgatója között szokott lenni. Géprezgés van emberi hangrezgés helyett, üres érzelmekkel, üres szavakkal, amelyeknek nincs ízük, illatuk, formájuk, „megemészthető” tempójuk, belső képformáló erejük, érzelemkeltő funkciójuk. Szavak, mondatok vannak, amelyek eljutnak ugyan a fülig, de gyorsaságuknál, kiejtésbeli szinkroneltolódásuknál fogva – mivel a szájmozgás és a hang külön dekódolódik – csak szórványosan épülnek be az aktív szókincsbe. Jól megfigyelhető ez, amikor az egész (rajz)filmből csupán a főhős sokszor hallott szavajárása marad meg a gyermekben.

A történetmesélés, a fogalmazás, a meseírás (az iskolában is) csak akkor öröm egy kisgyermek számára, ha korán megtapasztalja a szó nyomán kialakuló saját képek megformálásának mozgalmasságát, színességét, változtathatóságát, az új elemek beépíthetőségét, a történések egymásutániságát, ívét, folyamatát. Mindez óriási mértékben fejleszti a figyelmet, a koncentrációs képességet, a fantáziát, a kreativitást, a gondolkodást – vagyis az egész személyiséget. De a legfőbb hozadéka mégis az, hogy együtt lehetünk másokkal a mesélő közelében, szeretetében. A mese így válik való életté.

 

A szerző pedagógiai szakpszichológus

 

Megjelent a Family magazin 2011/1. lapszámában.

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Nincs hozzászólás

Hozzászólást írok

Hozzászólás szövege
Írd be a neved
E-mail címed

Story Oldal