bezár

Élet az apaságon és anyaságon túl

Még emlékszem, milyen izgalmas érzés volt először kimondani, leírni a másiknak ezt a szót: APA! Milyen sokat jelentett ez akkor, először, várakozással telve..! Azóta hányszor, de hányszor mondtam már, annak ellenére is, hogy igyekszünk nevén szólítani a másikat. De mintha ahogy a hétköznapok feladataiba, úgy a névbe is „beleragadunk”: apa, anya.

Sokszor érezzük, milyen jó lenne egy pillanatra kiszakadni, akár csak lélekben – azért is, hogy jobban értékeljük a jelen szépségeit szülőként is. Hát még egy kis időre teljesen letenni a felelősség súlyát, kicsit nem „szülőként” lenni, fellélegezni…

Kézen fogva sétálni, városnézni, miközben senki sem rángat, nem csimpaszkodik. Túrázni anékül, hogy valaki folyton szomjas lenne, elfáradna – és közben hallgatni az erdő csöndjét. Bevásárolni úgy, hogy halljuk a gondolatainkat, és nem marad ki semmi fontos. Elindulni kocsival anélkül, hogy legalább kétszer megkérdeznénk, bekötötték-e magukat – és útközben beszélgetni, vitázni, vagy csak csöndben figyelni a tájat. Rendet rakni anélkül, hogy azalatt egy másik helyiségben rendetlenség keletkezne, majd élvezni is az eredményt öt percnél tovább. És élvezni, hallgatni a csöndet. Vagy a zenét.

Tíz perc, egy óra, fél nap… – mennyi idő után jut eszünkbe először, hogy de jó is lenne ezt megosztani velük, hogy bárcsak ők is látnák, hallanák? Alig telik el egy kis idő, és már várjuk is a találkozást.

Mert kicsit is feltöltődve egészen más újra hazatérni, és a terveink szerint türelmesen apának és anyának lenni újra – és közben elszégyellni magunkat, mi mindenen morgolódtunk előtte…

Nagyszülők, nagynénik-nagybácsik, bébiszitterek és pedagógusok – szükségünk van Rátok, hogy újra olyan apák és anyák lehessünk, akik szeretnénk lenni! 🙂

Címke: , , , , ,

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Nincs hozzászólás

Hozzászólást írok

Hozzászólás szövege
Írd be a neved
E-mail címed

Story Oldal