bezár

A kutya és Isten

Az egészen különös módon ránk talált kutyánkkal azóta is lelkiismeretesen tanfolyamra járunk – nem feltétlenül azért, mert neki lenne rá szüksége, mint inkább nekünk: makacsul ragaszkodunk hozzá ugyanis, hogy a négylábúnk engedelmeskedjen nekünk. Ha történetesen azt parancsoljuk neki, hogy maradjon egy helyben, amíg beparkolunk, célszerű lenne ott is maradnia, mielőtt rátolatunk a sötétben. Vagy például a sétálás: különös módon rosszul tűrjük, ha egy cicát megpillantva hirtelen síelni kezdünk a póráz végén, amikor Mazsola a 26 kilójával, négy lábbal nekifeszül a kötélnek. Így aztán (többnyire) lelkesen járunk a tanfolyamokra, amelyeket rendre nagyon jó minősítéssel zárunk ugyan, de még mindig nem vagyunk kibékülve az eredménnyel.

Egy ilyen alkalommal hallgattuk a magyarázatot arról, hogyan is tekinti a kutya az embert, miként viselkedjünk vele – a gazdája egyszerűen az isten számára. Részletezte is az oktató, mi mindenben jelentkezik ez, ha az állat a „helyén van” egy családban, egy ember-állat kapcsolatban. A kutya leghőbb vágya, hogy mindig a gazdája mellett lehessen, ezért magára hagyva folyamatosan csak azt várja, lesi, mikor ér haza az imádott gazdi – hogy aztán egy kisebb latin fiestát rendezve hozza tudtára, mennyire örül a visszatérésnek. Egy kutya tökéletesen függ a gazdájától: enni-inni sem tud, csak ha az ember ad neki – és ha ő elfelejti, a kutyus csak a sóvárgó szemeket tudja bevetni emlékeztetőül (esetleg némi vakkantást, ha nem labrador az illető). Egy kutya folyton azt lesi, hogyan járhatna a gazdája kedvében, mikor mehet vele sétálni, játszani vagy csak a kertkapuig, kivinni a szemetet – és amíg ez az idő végre elérkezik, szolgálatkészen fekszik a lábainál.

Én meg azon töprengtem, miért is érzem magam egyre kellemetlenebbül… Hiszen Mazsola valóban éppen ilyen, csak még az engedelmességben kell fejlődnie. Nem róla volt már szó…

Rólam. Rólunk. És Istenről. Szép és jó ez a kutyalét, de én vajon hogyan tekintek Istenre, ki nekem ő…? Leghőbb vágyam…? „Függő” vagyok…? Vagy csak amikor nekem van kedvem hozzá, amikor kényelmes, praktikus…? Amikor kérni akarok? Vagy csak vasárnaponként? Esetleg „sátoros ünnepekkor”, avagy „másnaponta”: karácsony és húsvét másnapján? És ezzel le is van tudva a kapcsolat, örüljön csak neki? És mi a helyzet az én engedelmességemmel…? A „maradj”-okkal és „gyere idé”-kkel…?

Rá kellett jönnöm azon a tanfolyamon, hogy van még mit tanulnom a kutyáktól…

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal