Mélybenéző

Mindig ugyanúgy – Hogyan tartanak minket fogságban a hiedelmeink?

Posted by Ekkor: 2017. augusztus 21. Itt: Kiemelt, Mélybenéző | 0 hozzászólás

Mindig ugyanúgy – Hogyan tartanak minket fogságban a hiedelmeink?

Lehetnek olyan pillanatok az életünkben, amikor azt érezzük, cseberből vederbe kerültünk: mindig ugyanazokban a konfliktushelyzetekben találjuk magunkat. Hiába fogadjuk meg, hogy milyen hibákat nem fogunk ismét elkövetni a munkavégzésünk, pénzbeosztásunk, a határidők betartása, a gyermeknevelés vagy a házasságunk terén, újra és újra túlköltjük magunkat, az utolsó pillanatig halogatjuk a feladatainkat, következetlenek vagyunk, és a konfliktusaink is a régiek. Vajon mi élteti ezeket a szokásainkat? Hogyan változtathatunk rajtuk? A térképek általában segítenek minket az eligazodásban, azonban...

Olvass tovább

Rácsok mögött szabadon – Boros Lajos és Olga története

Posted by Ekkor: 2017. augusztus 10. Itt: Kiemelt, Kitekintő, Mélybenéző | 0 hozzászólás

Rácsok mögött szabadon – Boros Lajos és Olga története

XC3296 törzsszámon nyilvántartott rabként fogadta be 1993 novemberében a szegedi Csillag börtön Boros Lajost, aki 2015 tavaszán mint országszerte ismert börtönmisszionárius szabadult a váci fegyházból. Boldog férjként és családapaként állítja ma is, hogy lehetséges teljesen új életet kezdeni, még „a kutyából is lehet szalonna”. Többek között erről is beszélgettünk vele és feleségével, Olgával. Lajos: „Odasírtam az életem Isten elé”  Közel huszonkét év után, ötvenhat évesen szabadult a börtönből. Mit tud kezdeni az ember magával ennyi bezártság után? A Magyarországi Baptista Szeretetszolgálat...

Olvass tovább

Szeretetzsinór

Posted by Ekkor: 2017. augusztus 9. Itt: Családban, Egyéb, Kiemelt, Mélybenéző | 0 hozzászólás

Szeretetzsinór

Ismertem őket már évek óta, de sokáig csak az eszemmel tudtam, hogy mit élnek át. Tüdőfejlődési rendellenesség, oxigénpalack, orrkanül. Így mennek mindenhová, sétálni, nyaralni, vendégségbe – mindezt egyszerűen, a legnagyobb természetességgel. Most azonban valamit a szívemmel is megsejtettem… Nem sírok, nem sírok! – szuggeráltam magamba az egész esküvő alatt, mivel néhány éve felvettem azt a rossz szokást, hogy rendre elérzékenyülök a nászmiséken. Sikerült is, megúsztam az összes kritikus pontot, legalábbis azt hittem. A szertartás már a vége felé járt, csak az áldozás volt hátra, én szemben...

Olvass tovább

Életben maradtam

Posted by Ekkor: 2017. július 25. Itt: Egyéb, Kiemelt, Mélybenéző | 0 hozzászólás

Életben maradtam

Éppen húszéves voltam, harmadéves egyetemista. Egy szeptemberi reggelen hirtelen iszonyatos görcs állt a hasamba. Irány az SZTK, végigküldöztek néhány osztályon – de semmit sem találtak. Kínosan éreztem magam amiatt, hogy minden orvos hipochondernek néz. Ugyan mi baja lehet egy egészségesnek tűnő fiatal lánynak? Több óra múlva lassan enyhült a fájdalom, így nem nyomoztam tovább. Két héttel rá azonban ismét jelentkezett, csak még elviselhetetlenebb görcsök kíséretében. A rendelőben a nővér ránézett hol fehér, hol lila arcomra: „Hú, maga tényleg rosszul van!” Örültem, hogy végre nem kell...

Olvass tovább

Örömidő

Posted by Ekkor: 2017. június 26. Itt: Családban, Egyéb, Kiemelt, Mélybenéző | 0 hozzászólás

Örömidő

Délután három és négy között? Vasárnaponként? Esetleg ha beköszönt a nyári szünet? Vagy ha végre nagyobb lakásba költözünk? Mikor van ideje az örömnek? Érdekes, mennyi rejtett ellentmondás él ezzel kapcsolatban bennünk. Pedig folyamatosan művelődünk – igehirdetések, magyarázatok és a seregnyi kortárs örömguru többkötetnyi eszmefuttatása ad irányt és ötletet, támpontot az elképzeléseinkhez. Mindahhoz, amit végül is ritkán vagy nem élünk meg… Nem csoda hát, hogy örök szomjúság és vágyakozás marad bennünk. Ígérünk. Ígérgetünk. A gyerekeknek közös játszást, a férjünknek közös időtöltést, a...

Olvass tovább

Húsvét

Posted by Ekkor: 2017. március 6. Itt: Mélybenéző | 0 hozzászólás

Húsvét

Pest egyik külső, kertvárosi kerületében nőttem fel, egy csendes kis utcában, ahol mindenki ismerte a családomat. Már az anyám is itt nevelkedett, tudták, kinek a gyereke vagyok, a nagyszüleimet is tisztelték, szerették. Húsvétkor rengeteg látogatónk volt, annyi, hogy a sok kölnivizes locsolástól délben már fejfájdítón illatozott mindenünk, de főképp a fejünk. Anyuval meg a nővéremmel alig vártuk, hogy délután legyen, és végre hajat moshassunk. Akkoriban ugyanis az volt a szokás, hogy ha egy locsoló ebédig nem tette tiszteletét valahol, délután már nemigen kellett számítani rá. Igaz, éppen...

Olvass tovább