bezár

Karácsonyi varázslat

Nálunk a szenteste maga volt a nagybetűs Titok: igazi varázslat, amelynek emléke azóta is elkísér. Karácsony előtt mi, gyerekek rendszerint a nagymamánál töltöttük a várakozás utolsó napjait. A csodák előszobájában már érezni véltük: ez már különleges idő. Más illatú az ágy, más ízűek az ételek; ilyenkor lehet kanapén táncolni, plüssmackókat almával etetni, régmúlt idők csipkés hálóingjében hercegnőnek lenni.

Karácsony késő délutánján aztán, amikor már valószerűtlen, ködös homályba burkolóznak az elnéptelenedett utcák, izgalomtól kipirulva közösen indulunk útnak hazafelé, ahol már édes illatokkal, halk suttogásokkal teli a levegő. A nappali mindig kitárt üvegajtaja ilyenkor védelmezően zárja össze szárnyait; nem sejlik át rajta soha más, csak a titokzatos sötétség. A gyerekszoba sem a régi: a nappaliból átkerülő asztalkán aranyló pogácsa, mogyoró, fényes ezüsttálcán gyöngyöző poharak. Ilyenkor itt gyűlik össze a család. A felnőttek megilletődöttek és ünnepélyesek, a gyerekek pedig izgatottan figyelnek és fülelnek. Vajon mindenki a szobában marad-e? Kimegy-e időközben észrevétlen valaki? Senki nem mozdul. Beszélgetnek, koccintanak. Már legalább negyed órája! És eljön végre a pillanat.

Hangos csengettyűszó – egyenesen a nappali irányából. Szívdobogva indulunk, és nyomjuk le a kilincset. Bentről sejtelmes lila fény árad. Felcsendül a zene. A sarokban pedig plafonig érő, gyönyörű karácsonyfa forog méltóságteljesen a zene dallamára; rajta a dédnagymamaféle csillogó üvegpolip, a piciny bíbor szódásüveg, a cirkalmas szegedi papucs, a régi üveggyöngyökből fűzött bicikli! Mind-mind réges-régi karácsonyokról regélő mesés „örökség”. Míg együtt énekelünk, ámulva csodáljuk a sejtelmes fényben a muzsika dallamára lassan kibontakozó varázslatot. És minden évben ugyanúgy várjuk a csodát, ugyanezt a csodát, a közös „játékot” – függetlenül attól, hogy időközben felnőttünk.

Már rég tudjuk, hogy a sejtelmes fény nem az angyalok fénye: vetítő áll a szoba sarkában, amelybe lila diakép került. Hogy a fenyőt nem földöntúli erő, hanem egy régi órából kiszerelt motor forgatja. És hogy csak a fa beállítása egy teljes napba telt, és még egy napba a díszítés és a világítás elkészítése. Hogy a csengettyűt sem angyalok rázzák: időzített kazettáról jön a hang, amelynek elejére negyed óra üres helyet hagyva vette fel a csengettyűszó hangját a szerető szülői kéz, majd újra várt, mielőtt felcsendülne a Mennyből az angyal és a többi szebbnél szebb karácsonyi ének – hogy a kicsiny lábak éppen átérhessenek a szobába.

És mi az évnek ebben a szakában valóban megérezhettünk valamit azokból az „angyalokból”. Hogy úgy szeretnek minket, hogy erőt és időt nem sajnálva, heteken át titokban készülődnek, hogy mi megélhessük a „csodát”. Gyerekként úgy igazán soha nem kerestük a rejtély megoldásának kulcsát, nem kutattunk ajándékok után sem. Mintha attól tartottunk volna, hogy akkor megtörik a varázslat. Ha lelepleztük volna, ha lebontottuk volna racionális, rideg magyarázatokra a karácsonyunk titkát, tönkretettük volna a varázslatot.

Szülői fejjel már tudjuk, milyen fontos szerepe van a gyermekkorban a mesének, a fantáziavilágnak, és hogy ez a megélt élmény hogyan képes előkészíteni a lelket a még nagyobb csodák, a születés csodájának befogadására. Hogy milyen tápláló és éltető erő tud lenni a hétköznapokban is a „különleges idők” közös emléke, és hogy milyen jó elhinni a jót, megélni a varázslatot, aztán később beavatottá, részesévé lenni és mások boldog örömét várni.

A „forgatókönyv” persze az évek múlásával maga is változott – nagymamám, majd édesapám halálával, a mi férjhezmenetelünkkel, gyermekeink megszületésével lassan átalakulni kényszerült. De az „Apu Karácsony” feliratú kazetta tovább él ma is mindkét családban. Bár a fa már egyikünknél sem forog, és a régi díszek is megkoptak, a mai napig mindketten féltve próbáljuk átadni a titkot, megélhetővé tenni a saját gyermekeink számára is a szeretet csodáját, amely oly sokat jelentett és jelent ma is mindnyájunknak. Amely talán segíthet megérteni és elképzelni azt, hogy az önzetlen és a földinél még sokkal nagyobb Szeretet maga is hogyan készít apró, titokzatos csodákat, ajándékokat számunkra nap mint nap. Amelynek a miértjét és hogyanját lehet, hogy akkor éppen nem is értjük, de azóta is átjár érte a melegség és a hála.

A cikk a Family magazin 2012/4. lapszámában jelent meg.

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal