bezár

Egy test – két nadrágban?

házasság

Vannak, akik szerint a házastársak testi együttléte csupán az utódnemzésre szolgál, míg mások szerint legfőbb funkciója az örömszerzés. Valahogy mindkét válasz űrt hagy maga után: érezzük, hogy valami hiányzik, hogy olyan ez a két magyarázat, mint egy pár szűk cipő. Miért létezünk hát férfiként vagy nőként, s mi lehet a célja annak az örök vágyódásnak, amely egymás felé hajt minket?

„Irányítsa csak az a fél a családot, aki rátermettebb! Éljenek az érzékeny, segítő apák, akik már a kisbaba körül is el tudnak látni szinte minden feladatot! Miért ne lehetne a nő sikeresebb, és miért ne hozhatná meg ő a nagy döntéseket? Hahó, itt a 21. század, nem ciki, ha az apa megy gyesre!” Avagy: „A férfi legyen az úr a háznál, az úgy van rendjén! Csak ő tud biztonságot adni, ő a feleség ura, a család feje. Az asszony pedig kövesse őt, legyen alázatos, szelíd és – ami a legfőbb – engedelmes! Csak a nő tud gyereket szülni, nevelni, és ez az ősi feladat meghatározza a helyét is: ő a hátország.”

Sokszor úgy hangzanak ezek az elméletek, mintha kizárólag szerepkorlátok közé szorítva lehetne jó házasságban élni. Pedig férfiként és nőként ennél sokkal többre vagyunk hivatottak.

Álom az egységről

A Teremtés könyve két gyönyörű képet őriz a férfi és a nő egymáshoz való, eredendő viszonyáról. Az ősibb történet szerint a két test egyből formálódott (a férfi álmában), s ehhez az egységhez tér vissza, amikor „a kettő egy test lesz”. Ugyanígy a két nem egységének képe rajzolódik ki a másik történetből, amely szerint együtt alkotják Isten képmását. Amikor Jézus a kezdetről, az emberpár számára öröktől fogva szánt isteni tervről beszél, kiemeli: „többé már nem két test, hanem csak egy”.

Vagyis a szexualitás Isten ajándéka, amely arra szolgál, hogy a házastársak közötti egységet építse – ez a valódi helye, szerepe, méltósága. Két irányból is mutat efelé: egyrészt a testi együttlét segít a bensőséges kapcsolat megőrzésében, abban, hogy az eggyé válás tapasztalata mindennapi lelki-szellemi életünkre is kiterjedhessen. (Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy a szexualitást miként éljük meg a mindennapok szintjén: segíti-e a köztünk lévő egységet, vagy éppen rombolja?) Másrészt „indikátor” funkciójú: jelzi, hogyha valami gátolja ezt az egységet, és arra késztet, hogy a párkapcsolat egyéb szegmenseiben megkeressük azt, ami a zavart okozza.

Az egy test létrejötte tehát túlmutat a puszta fizikai egyesülésen, valójában egy újonnan születő „házasságtestet” jelent. És ez az új test éppen olyan valóságos, mint egy megfoganó új élet. Ha én alárendelődöm neked (vagy te nekem), szükségképpen ketten vagyunk, egymáson kívül. Pedig ha a kettő egy test, akkor egyetlen lelke is kell, hogy legyen; egy fejjel kell gondolkodnia, egy irányba néznie, egy irányba mozdulnia – és egy nadrágot hordania. A kérdés tehát nem az, hogy otthon ki hordja a nadrágot, hanem az, hogy hány nadrág van. Hogy tudunk-e közösen gondolkodni, közösen dönteni, közös célokat kitűzni? Hogy tudunk-e rugalmasan mozogni a szerepek között, ha kettőnk élete úgy kívánja? Hogy tudunk-e közösen áldozatot hozni, például ugyanarra pénzt szánni? Az anyagiak terén ugyanis rögtön kibújik a szög a zsákból; azonnal felmérhetjük, hogy hol tartunk az egység útján…

Ha egy testként élünk, nem fogunk azonnal katasztrófariadót fújni, ha épp nincs otthon elpakolva, vagy nincs megszerelve valami; nem fogunk elhidegülni egymástól amiatt, mert csöppségünk olykor a hitvesi ágyba kéredzkedik; nem fogunk folyton a társunkban (vagy önmagunkban) hibát és „miértnemvagyolyanokat” keresni; nem a gyermekünkre fogjuk zúdítani házassági problémáinkat; és amikor szemünk fényei kiröpülnek, nem fogunk idegenként tekinteni egymásra.

Alapvető élelmiszerek

A házasság új teste abból születik, hogy mindketten mellette döntünk. Ezen túlmenően persze táplálnunk is kell nap mint nap. Az egyik alapvető „élelmiszer” lehet a humor. Ha tudunk együtt nevetni, játszani, pillanatokra kiléphetünk a gondokból, kiléphetünk önmagunkból, és beléphetünk abba a világba, amelyet mi ketten építünk fel. (De nehéz is ez, amikor épp a saját kis sérelmeinket dédelgetjük magunkban nagy komolyan…!) Tényleg, mikor nevettünk együtt utoljára?

A másik fő táplálék lehet az őszinteség. Ebben talán az első lépcső a legnehezebb: hogy képesek legyünk önmagunkhoz őszinték lenni. Hogy szembe merjünk nézni azzal, hogy mit miért is teszünk vagy mondunk, hogy valójában mik mozdítanak bennünket – még ha azok olykor sebek, bűnök vagy éppen nevetséges apróságok is. Ehhez bátorság kell, éppúgy, mint ahhoz, hogy ne legyen titkunk a társunk előtt. Ha valamiről mellébeszélni vagy hazudozni kezdünk előtte, érdemes megállítani a lavinát és feltenni a kérdést: valójában mi az, amitől félek? És a választ jó megosztani vele is. A kiengesztelődés ugyanis úgy élteti a házasságtestet, mint az ivóvíz: nélküle megmaradhat ugyan, de élet nem lesz benne.

És ne feledkezzünk el a személyre szabott tápanyagokról sem, hiszen az egymás iránti örök vágy örök nehézség is: mások vagyunk. Dr. John Gray találó hasonlatával: másik bolygóról érkeztünk. A nő olyan, mint egy kert; törődést, pepecselést, időt és rengeteg figyelmet igényel ahhoz, hogy virágozzon. A férfi pedig olyan, mint a delfin; ha megkapja a kellő haladagot – vagyis elismerést –, nincs számára lehetetlen. Nekünk, nőknek az egyik legnagyobb hibánk, hogy nem vagyunk tisztában a szavaink hatalmával. Túl kevés bizalom, elismerő szó, de annál több kritika érkezik tőlünk, s ez a férfiakat megbénítja. (És sajnos a kis odamondogatások, elégedetlenkedések is idetartoznak.) A férfiak számára viszont egyáltalán nem egyszerű dolog a „kertészkedés”: hajlamosak a hatékony problémamegoldó hozzáállásra ott, ahol csak meghallgatásra és együttérzésre lenne szükség – és ez persze újabb és újabb kritikákat eredményez a részünkről. Máris bezárult az ördögi kör – ami nyilván a hálószobánkba is begyűrűzik.

Mégis az egységre vagyunk hívva, teremtve, és házasságtestünk közös táplálása az egyetlen út ahhoz, hogy párkapcsolatunk élő és élhető legyen. Ennek ellenére hányszor előfordul, hogy pont ezen próbálunk meg spórolni…! Gyakran eszembe jut erre egy egyszerű, ám némiképp szemléletes példa. Egyszer, mikor a férjem megkért, hogy masszírozzam meg a hátát, úgy éreztem, hogy a fáradtságtól nincs erőm már elballagni a masszázsolajért. Nem baj – suhant át a fejemen –, hiszen még van a kezemen némi maradék a babapopsikrémből, az is megfelel… Na, az ilyen ösvényekre nem szabad rálépni – ezt szerencsére nagy kacagás közepette mi is észrevettük. Ne fukarkodjunk hát a házasságunkra szánt energiával (idővel, pénzzel, fejlesztéssel, külön programmal, védelemmel), hiszen sokszorosan megtérül a gondoskodás – ugyanúgy, mint szerelmünk látható gyümölcsei esetében. Náluk ezt olyan természetesnek vesszük – és kettőnknél?

A szerzőről


Lapozzon bele a legfrissebb lapszámunkba!

Story Oldal