XC3296 törzsszámon nyilvántartott rabként fogadta be 1993 novemberében a szegedi Csillag börtön Boros Lajost, aki 2015 tavaszán mint országszerte ismert börtönmisszionárius szabadult a váci fegyházból. Boldog férjként és családapaként állítja ma is, hogy lehetséges teljesen új életet kezdeni, még „a kutyából is lehet szalonna”. Többek között erről is beszélgettünk vele és feleségével, Olgával.
Lajos: „Odasírtam az életem Isten elé”
Közel huszonkét év után, ötvenhat évesen szabadult a börtönből. Mit tud kezdeni az ember magával ennyi bezártság után?
A Magyarországi Baptista Szeretetszolgálat missziós munkatársa vagyok, járom az országot: elsősorban a börtönöket, javítóintézeteket, de iskolákat, gyülekezeteket is. Felekezeti megkötés nélkül elmegyek mindenhová, ahová meghívnak. Hirdetem Isten igéjét, és bizonyságot teszek. Nagy hatással van a fiatalokra, amikor elmondom, hogy hatszor büntettek, és összesen harminc évet ültem, de ott voltam, ahol kellett lennem, mert mindezt megérdemeltem. Isten azonban megszabadított, és azt akarja, hogy beszéljek róla.
Miért került börtönbe?
Először tizennyolc évesen ültem betörésért huszonkét és fél hónapot. Utána ugyancsak betörésekért ítéltek el rövidebb időszakokra, majd 1993-ban fegyveres rablássorozatért kaptam tíz évet. Közben több kisebb ügyem is volt, amelyek miatt még folyt a vizsgálat. Úgy nézett ki, hogy ennyivel megúszom, mert a közvetlen bűntársam sem vallott ellenem. Aztán 1994-ben megfordult az életem, és a következő évben a kihallgatásomra már úgy mentem el, hogy be fogok vallani mindent, amit még elkövettem. Azt gondoltam, hogy összbüntetésként körülbelül tizenöt évet fogok kapni. Nem így történt, többszörös visszaesőként összesen huszonhét évet róttak ki rám. Ebből később elengedtek, így végül huszonegy év kilenc hónap után szabadultam.
Sajnos tizennégy éves koromtól kocsmáztam, cigarettáztam, bandáztam, loptam. Majd amikor kórházban dolgoztam, nyugtatókkal injekcióztam magam, és arra ittam. A bűnözés ugyanis stresszel jár… A szerek rövid ideig felpörgetnek, utána azonban még nagyobbat zuhansz. Isten attól azért megőrzött, hogy öljek, de fegyvert használtam.
Mit jelentett az, hogy megfordult az élete?
A váci fegyház varrodájában hallottam az egyik rabtársamtól Krisztusról. Mindenki elment, csak én maradtam ott, és kértem őt, hogy beszéljen még. És aznap éjjel, amikor leoltották a villanyt a zárkában, odasírtam az életemet Isten elé, és őszintén bocsánatot kértem tőle.
Mi változott ezután?
Isten nem engedte meg, hogy a gondolataim a bűnözés körül forogjanak, a raboknak ugyanis a bűn a központi témájuk. Ha valaki betörésért ül, azon gondolkodik, miként legyen ügyesebb legközelebb, hogy ne érjék tetten. A „rácsos egyetemen” az elítéltek egymásnak adnak ötleteket az újabb bűncselekményekhez. A másik fő időtöltés bent a pornóújságok nézegetése. Én ezeket többé nem vettem kézbe. Hamarosan megváltozott a beszédem is, sőt egyre inkább zavart, ahogyan körülöttem beszéltek. A börtönlakók nyelve ugyanis egy sajátos, obszcén szleng, tele k és b betűs szavakkal, amelyeket ha kivennénk, talán meg is némulnának.
Ön azonban nagyon szépen, választékosan beszél, sőt dalokat szerez, könyvet ír. Mi az eredeti szakmája?
Sajnos édesanyám unszolása ellenére még az érettségit sem tettem le, a börtönben viszont fazekasnak tanultam. Bent mindig sokat olvastam, a megtérésem után pedig folyton a Bibliát forgattam: reggel az Újszövetségből, este az Ószövetségből tíz-tíz oldalt olvastam el, és még amit Isten a szívemre helyezett, valamint rengeteg élettörténetet. Így évente négyszer végigértem az Ószövetségen és tizenkétszer az Újszövetségen. Isten megtanított zenélni, sőt énekeket szerezni is, minden előképzettség nélkül. Péter, János is halász volt, egyikük sem végzett egyetemet, a leveleik mégis milyen bölcsek, mély értelműek! Mindennek egyetlen oka van: a Diktáló! Számomra erőn felül való több száz ember előtt bizonyságot tenni, de Isten mindig megadja hozzá a bölcsességet és a szavakat.
A fordulat után még húsz évet töltött a börtönben. Hogyan viselte? Soha nem kísértette meg a régi élete?
A bezártságot soha nem lehet megszokni. Nem lehet megszokni a poloskákat, a bűzt, a reggeli sorállást a mosdónál, a kényszerközösséget, a sokfajta emberi hitványságot és kegyetlenséget sem. Erős kávé- és nikotinfüggő voltam, és üzleteltem: raktárban dolgoztam, ahol apró előnyökért cserébe könnyen jutottam mindegyikhez. Aztán Isten megmutatta, hogy ez is lopás. Végül megszabadított a dohányzástól is…
Már talán három éve nem cigarettáztam, amikor egyszer egyedül voltam a zárkámban, és azt éreztem, hogy most rá kell gyújtanom. Loptam egy szál cigarettát, de öngyújtót nem találtam sehol, hiába kerestem. Egy óra múlva el is múlt a vágyam, Isten elé tettem a gondolati bűnömet. Kiderült aztán, hogy az öngyújtót egyszerűen csak nem vettem észre. „Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban” – mondja az ige, és ez nem beképzelés, egyfajta túlélési technika, hanem ez a valóság! Isten képes önmagamtól is megőrizni. Persze kellek hozzá én is: ha fáradt vagyok, akkor is megszólítom őt, figyelek a szavára, megyek imaközösségbe… És ezeket nem korlátozzák a falak.
Még a büntetését töltötte, amikor már lehetett látni-hallani a börtönfalakon kívül is.
Isten jóra fordította a súlyos büntetésemet, mert tizenöt év után évente kaptam egy-egy többnapos eltávozást. Így tehettem bizonyságot a Csillagpont fesztiválon vagy a Sportarénában a Reménység fesztiválon több ezer ember előtt, ahol a rabok kórusával is énekeltünk.
Olga: „Minket Isten szerkesztett egybe”
Hogyan találkoztak egymással?
Lajos éppen a Wesselényi utcai baptista gyülekezet fiatal felnőtt csoportjában tett bizonyságot, amikor először láttam. Két hete szabadult akkor.
Szerelem volt első látásra?
Nem így mondanám. Sok-sok imádság előzte meg a döntésünket.
Vélhetően nem arról álmodott, hogy egy huszonnégy évvel idősebb, börtönviselt ember lesz a férje…
Vágyakoztam és várakoztam, és azért konkrét elképzeléseim is voltak. Azt is tudtam, Istentől akarom elkérni a társam, és olyan férjet szeretnék, aki aktívan szolgálja őt. Harmincegy éves voltam ekkor, Lajos alig fiatalabb az apukámnál. Mikor elárulta nekem, hogy többre vágyik a testvéri közösségnél, együtt imádkoztunk Istenhez útmutatásért. Másnap azt az igét kaptam: „Íme, nyitott ajtót adtam eléd, amit senki be nem zárhat.” Aztán még sokáig vívódtunk, imádkoztunk, kerestük az igei útmutatást, és minden reggel felhívtuk egymást, hogy ki mit olvasott a Bibliában. Aztán egy nap mindketten ugyanazt olvastuk a Korinthusi levélből: „Jobb házasságban élni, mint égni.”
A szülei hogyan fogadták a hírt?
Sok testvérünket kértük meg arra, hogy imádkozzanak azért, hogy Isten tegye kedvessé Lajost a szüleim előtt. A szüleim örültek, hogy párra találtam, azonban amint meghallották, ki a jelölt, anyukámnak lefagyott az arcáról a mosoly – de legalább nem utasította el. Apukám jobban féltett, mert a családban látott rossz példát. Elmondtam neki, hogy lényeges a különbség, minket ugyanis Isten szerkesztett egybe. A személyes találkozás pedig nagyon jól sikerült.
Ezután már minden sínen volt?
A jegyességünk alatt azért volt még egy-két gyötrődős éjszakám, mert többen riogattak, hogy hamar meg fogok özvegyülni, hogy nem lesz egészséges a gyermekünk… De mi nem a statisztikáknak hiszünk – mi hitben járunk, nem látásban! És íme, Lalika egészséges, vidám kisbaba lett!
Számos csoda kísérte már az esküvői előkészületeinket is. Például nem igazán tudtuk, miből futja majd esküvői ruhára. A karikagyűrűhöz összeszedtük a családi apró arany és ezüst ékszereket. Amikor az ékszerész meglátta az egyik kis gyűrűt, rögtön félretette. Sosem használtam, a régi párom találta az utcán. Miután megtértem, kérdeztem is a lelkipásztoromat, hogy mit tegyek vele. Esetleg vigyem vissza? Ő azt felelte: „Lehet, hogy Isten ezáltal akarja majd egy szükségedet betölteni.” És kiderült: nem ezüst, ahogyan hittem, hanem fehérarany gyémánt kővel, úgyhogy hetvenezer forintot adtak érte. A menyasszonyi ruhám pedig hatvannyolcezerbe került…
Keresztény családba született?
Nem, de teljesen normális családi életet éltünk. Sajnos nekem is volt egy másik életem, amelyről talán csak sejtése lehetett a szüleimnek.
Ezen mit ért?
Velencéről tizennyolc évesen kerültem Budapestre, előtte közgazdasági végzettséget szereztem, és egy közjegyzői irodában helyezkedtem el jogi előadóként. Nem tudtam azonban szabadulni egy nehéz párkapcsolatból. A fiú elhitette velem, hogy megőrültem. Megcsalva, megalázva alkoholon és nyugtatón éltem, délutánonként már dolgozni is alig bírtam. Az ördögi körforgásból nem láttam kiutat. Egy decemberi reggelen eldöntöttem: este öngyilkos leszek. Mentem a munkahelyemre, és a semmiből elém állt egy idős néni. Megfogta a vállam, és megáldott, ezt mondva: „Az Isten szeret.” Életemben először éreztem, hogy valaki teljesen elfogad, és szeretve vagyok. Életben maradtam, és attól kezdve vágytam erre a békességre, bár még jó kilenc hónapig vívódtam – féltem, hogy elveszítem a barátaimat, mert szektásnak tartanak… Már imádkoztam, igét hallgattam, közösségbe jártam, de az ivás, a buli, a férfiak is ott voltak az életemben. Aztán 2014 októberében egy igehirdetésben Elizeus elhívásán keresztül Isten megszólított: „Menj, de térj vissza, mert valamit tettem veled.”
Könnyen összecsiszolódtak Lajossal?
Megtapasztaltuk, hogy az Istentől elkért életen áldás van, a hármas kötél nem szakad el. És ezt átéljük nap mint nap, ugyanis nagyon különbözőek vagyunk, más a személyiségünk, az ízlésünk, többször vitatkozunk is… De nagy kegyelem, hogy mindketten tudunk őszintén bocsánatot kérni egymástól.
Sz. Kiss Mária
Aki szívesen olvasna még Boros Lajos különleges életútjáról, annak figyelmébe ajánljuk most megjelent, személyes hangú bizonyságtételét.
(Harmat Kiadó, 2017. Ára: 2500 Ft.)
A szerzőről
