Az egyik oldalon a feladatok alóli örökös kibújás, a másik oldalon a család feláldozása – mindkét jelenség ugyanarról a problémáról árulkodik: a munkához való ellentmondásos viszonyunkról. Vajon miért nem találjuk ebben a kérdésben az egyensúlyt? Hogyan ismerhetnénk fel benne az isteni rendet? Ezekre a kérdésekre keresi a választ Tom Nelson Munkára teremtve című könyve.
Vannak, akik tévesen azt gondolják, hogy a munka átok – a bűneset utáni isteni büntetés része, hogy dolgoznunk kell. Holott az ember már a kezdet kezdetén kapott feladatot Istentől: azt, hogy művelje és őrizze az Édenkertet, bölcs sáfárként uralkodjon a teremtett világon. Az viszont igaz, hogy a bűneset következtében megváltozott a munkával kapcsolatos felfogásunk: teherré, nyűggé vagy megkötözöttséggé válhat.
Ha megvizsgáljuk az eredeti héber kifejezést (ávodá), az a „mesterség”, „munka” mellett „szolgálatot”, „istentiszteletet” is jelent. Tehát tekinthetünk a hivatásunkra úgy is, mint olyan tevékenységre, amellyel Istent dicsőíthetjük – és ez nem csupán azokra vonatkozik, akik lelkészként szolgálnak. „Az istentiszteletre gyakran úgy gondolunk, mint vasárnapi tevékenységre, a munkára pedig olyasmiként, ami hétfőn veszi kezdetét. Ez a felosztás azonban aligha tükrözi Isten szándékát, ő nem ilyennek képzelte el az életünket. Az ő elképzelése szerint a munkánknak függőleges és vízszintes dimenziója is van: egyszerre szolgáljuk vele az ő dicsőségét, illetve a közjót” – vallja a szerző. Ráadásul ha ezt mindvégig szem előtt tartjuk, akkor megváltozik a kezünkből kiadott munka minősége is. Ahogyan Dorothy Sayers fogalmaz: „A jól végzett munka az egyetlen keresztény munka.”
Tagadhatatlan persze, hogy a napi feladatvégzésünkhöz rengeteg probléma tapad: fárasztó kollégák, létszámleépítések, munkahelyi árulás, fúrás, szükségtelen és idegtépő bürokrácia, diszfunkcionális szervezet, és még hosszan sorolhatnánk. Isten ismeri a körülményeinket, a nehézségeket, és azt szeretné, ha ott világítanánk, ahol vagyunk – ezek között a körülmények között. Vajon Krisztus jó illatát árasztjuk-e a munkahelyünkön? Olyanok vagyunk-e, akiknek a közelében felfrissülnek a többiek?
Jó szem előtt tartanunk: a munkahelyünk a Jézussal való tanítványi kapcsolatunk helyszíne lehet. „A tanítványság mindig ott valósul meg, ahol épp vagyok. Aki épp vagyok, amit épp csinálok… Ha bemegyek az egyetemre, és benyitok az előadóterembe, az ott a tanítványság színhelye számomra. Ott tanulhatom meg Jézustól, mit és hogyan tegyek Isten országában […], ezért olyan fontos megértenem, hogy Jézus valójában a legjobb szakember a szakterületemen. És a tiéden is. Nem számít, mivel foglalkozol. Akár bankigazgató vagy, akár kereskedelmi céget, gyárat vagy kormányhivatalt vezetsz, bármi is legyen a feladatod, azon a területen ő a legjobb szakember” – idézi Dallas Willard professzort Nelson, és arra buzdít minket, hogy merjünk a hivatásunkban is Isten bölcs iránymutatására támaszkodni.
Remek, gyakorlatias, különféle életpéldákkal illusztrált könyvében – egyebek mellett – szó esik az elhívásunk felismeréséről, a hivatáskeresés folyamatáról, a munka túlzásba viteléről és ennek következményeként a túlterheltségről, a kiégés jelenségéről. Olyan, hívő körökben gyakran tabunak számító kérdésre is kitér, mint a szexuális kísértés, hiszen ezzel a veszéllyel sokan nem is számolnak egy munkahelyen… Mint ahogyan arról is ír, hogy mit tehetünk, ha állás nélkül maradunk, vagy ha olyan munkát kell végeznünk, amelyet nem szeretünk. Külön szóba kerülnek az otthon lévő édesanyák is, akik nem kapnak fizetést, és ritkán van részük elismerésben, holott az ő munkájuk is szolgálhatja Isten dicsőségét.
Egy magyar lelkipásztor így zárta az egyik vasárnapi alkalmat: „Menjetek, az istentisztelet most kezdődik!” Ugyanerre a szemléletmódra biztat Tom Nelson is: az istentisztelet nem csupán a templom falai között, hanem a mindennapjainkban zajlik – főleg azon a helyen, ahol a legtöbb időt töltjük, vagyis a munkahelyünkön.
(Harmat Kiadó, 2017. Ára: 2900 Ft.)
Family 2017/4.
A szerzőről
