Amikor szerkesztőként először került kezembe a Dare to Date – Merj randizni! angol nyelvű kézirata, kicsit vonakodva álltam az egész kérdéshez. Szerencsétlen módon pont az ajánlásra esett az első pillantásom – „Annának és minden kóborló egyedülállónak” –, és őszintén szólva a nevek véletlen egybeesése egyszeriben felbosszantott. Már-már személyes támadásként éltem meg a dolgot… Néhány héttel később, kellőképpen megnyugodva fogtam bele újra az olvasásba, és egyből azt éreztem, hogy revideálnom kell a véleményem: a könyv egészét átjáró pozitív, proaktív szemléletmód nagyon izgalmas gondolatokat indított el bennem.
Az egyedülállóság kérdése a keresztények körében is rendkívül aktuális és égető probléma, amelyhez valamilyen módon szinte mindannyian kapcsolódni tudunk: vagy mi magunk is ezzel az élethelyzettel küzdünk, vagy a közvetlen környezetünkben találunk olyanokat, akik ebben a valóságban élnek. Szingliként sokszor kezeljük tabuként ezt a helyzetet, vagy egyszerűen olyan időszakként tekintünk rá, amelyen túl kell esnünk. Ám a kérdések továbbra is ott motoszkálnak bennünk, szép lassan sorvasztva el a lelkünket: mit tettem, amiért Isten magánnyal büntet? Mi lesz, ha végül sohasem találom meg az „igazit”? Éppen ezért okozott nagyon pozitív csalódást Aukelien van Abbema holland pszichológus könyve, aki az egyedülállólétre nem egyfajta negyvenéves pusztai vándorlásként tekint, amelyet egyszerűen túl kell élnünk az ígéret földjét jelentő házasság eléréséig. Ő maga erre a következtetésre jut: „Az egyedülállóság nem csupán egy szakasz, amelyen végig kell küzdenem magam, hanem egy olyan állapot, amit kezelhetek tudatosan, egy olyan kérdés, amiben »művelhetem« magam. Az egyedülállóság tulajdonképpen egy fejlődési terület is lehet.”
Búcsú a randevúktól?
A Dare to Date – Merj randizni! egyik legfontosabb célja, hogy a keresztények közötti egészséges randikultúra kialakítását segítse. Nem akarja véka alá rejteni azt sem, hogy az egykor kultuszkönyvnek számító, Joshua Harris nevéhez fűződő Búcsú a randevúktól elképzelését igyekszik felülírni, amikor arra bátorítja olvasóit, hogy nyissanak a világ felé, és – a Biblia által felvázolt kereteken belül – tanulják és gyakorolják az ismerkedést. Rettentően izgalmas és egyfajta feszültségkeltő jelenség, hogy míg Aukelien „konzervatív” szemléletmódot képvisel, az ezen belül javasolt megoldási módjai nagyon „radikálisak”.
Az Érzelmekre Fókuszáló Párterápiával foglalkozó szerző ugyanis a kapcsolódási modell bevezetésével igyekszik szélesebb perspektívába helyezni a randizás kérdését. Arra bátorít minket, hogy a kapcsolatainkat megvizsgálva először menjünk el egy randevúra Istennel, önmagunkkal és a közösségünkkel, majd ezek után tér ki a „másikhoz” fűződő viszonyunkra. Ebből adódóan ez a könyv ugyanúgy késztet önmagunk ismeretének elmélyítésére, mint a másik személyiségének feltérképezésére. Nagyon izgalmas kérdés továbbá a „csapat” bevonása is, amely egyfajta védőhálóként és kontrollforrásként szolgálhat a párkeresés folyamatában. (Ha házasként kerül kezünkbe a könyv, sok ötletet kapunk arról, hogyan váljunk egyedülálló ismerősünk támogató csapatának tagjává ahelyett, hogy a rosszul irányzott megjegyzéseinkkel fárasztanánk.) A fejezetek is a kapcsolódási modell egyes elemeire épülnek, illetve a könyv legvégén található egy olyan összefoglaló, amely a randizás szakaszait és legfontosabb jellemzőit veszi végig a kezdeti ismerkedéstől a kizárólagos randizásig.
Tudatosság és praktikusság
Mivel európai szerzőről van szó, ez esetben a „kulturális szakadék” valamivel könnyebben áthidalható a magyar olvasók számára. Aukelien számtalan példáját a praxisából származó esetekből, illetve az évek óta tartott randikurzusaiból meríti, miközben saját tapasztalatait is megosztja velünk. Személyes története is rengeteg tanulsággal szolgál, hiszen huszonöt évesen engedte el tudatosan az egyedülállósága miatt érzett fájdalmát, ennek ellenére még hét évig tartott a párkeresése. Végül egy általa tartott randikurzuson ismerkedett meg a férjével, aki az alkalom után elhívta őt egy találkára.
A könyv egyik nagy érdeme, hogy rendkívül praktikus tanácsokat kínál – sokszor pofonegyszerű ötleteket vet fel, amelyekre pont emiatt nem is gondolnánk. Minden fejezet végén találhatók a további elmélkedést szolgáló kérdések, illetve különböző „házi feladatokat” is kapunk. Ezenkívül a mai modern társkeresési lehetőségekre is kitér, bemutatva az internetes társkeresők és a rapidrandik világát. Számtalan olyan kérdést jár körbe tehát, amelyeken még hosszú ideig gondolkodhatunk: miként változtassunk tudatosan egészségtelen viselkedésmintáinkon; mennyire reálisak a másikkal szembeni elvárásaink; hogyan éreznénk magunkat, ha a randipartnerünk is egy listát állítana össze velünk kapcsolatban; és vajon én lehetek-e az „igazi” valaki számára.
A Dare to Date – Merj randizni! nem kíván a párkereséssel kapcsolatos minden kérdésünkre választ adni, és minden bizonnyal számos olyan dolog akad majd, amellyel nem tudunk vagy nem akarunk egyetérteni. Ehelyett egyfajta szemléletváltásra hív bennünket, hogy ezentúl sokkal tudatosabban és nyitottabban éljük meg a párkeresésünket. A magyar kiadás belíve is ezt sugallja, ahogyan a fejezetkezdő oldalakon a csukott ajtó az utolsó lapokra szép lassan kinyílik. Aukelien finom humorral ezt így fogalmazza meg: „Ha mindenki tudatosabban figyelne arra, hogy valójában hogyan ismerkedik, sokkal kevesebb feladatom lenne kapcsolatterapeutaként.”
Kifejezetten ajánlom tehát ezt a könyvet mindazoknak, akik nem szívesen beszélnek az egyedülállóságukról, vagy kérnek segítséget a randizás terén. Az eladónak ugyanis bátran mondhatjuk azt, hogy egy barátnőnknek szánjuk a könyvet, aztán senki sem tudja meg, hogy előtte titokban mi is elolvassuk. 🙂
Győri Anna
Family 2018/2.
