„A selejtezésről fogok írni a Familybe!” – újságoltam a feleségemnek, Mártinak a hírt. „Teee? – kérdezte megütközve. – Pont te?” „Hát, rablóból lesz a legjobb pandúr! – válaszoltam, de azért gyorsan hozzátettem: Ígérem, én is megfogadom majd a tanácsokat…”
Nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy felismerjük, hogy ha az életünkbe és háztartásunkba kizárólag befelé jönnek a dolgok, akkor előbb-utóbb megtelnek, és a lényeges összekeveredik bennük a lényegtelennel. Márpedig ennek a káosznak a fenntartása, átlátása rengeteg időt, energiát és pénzt emészt fel. Vannak, akiknél a gyűjtögetés már kóros méreteket ölthet, mert mindent összeszednek, amit csak találnak. Vannak enyhébb esetek is, akiknél egy-egy kampányszerű rendrakással és lomtalanítással kezelhető a helyzet. Ha mi is valamelyik csoporthoz tartozunk, álljunk meg egy pillanatra, és képzeljünk el egy lommentes életet! Egy lakást, ahol mindenhez hozzáférünk, nem kell kacatok hegyeit kerülgetnünk és a szobáinkban szűk közlekedési útvonalakon manővereznünk; ahol az asztalok teteje szinte teljesen üres, és csak az éppen aktuális dolgok vannak rajta; egy otthont, ahol jó körülnézni. Ha ez megtörtént, akkor lássunk neki megvalósítani! Persze ez csak akkor fog bekövetkezni, ha már tényleg tarthatatlannak ítéljük a helyzetünket, mert a legtöbb gyűjtögető ember addig folytatja ezt az életformát, amíg a fejére nem nőnek az összehordott kincsei.
A minket elborító kacatok és lomok az életszemléletünkkel függnek össze, nem pedig az anyagi helyzetünkkel – ez a „kór” szegényt és gazdagot egyaránt megfertőzhet. Arról árulkodik, hogy határozatlanul irányítjuk az életünket, hogy tele vagyunk megoldatlan feladatokkal. Például előfordulhat, hogy még nem dolgoztuk fel és engedtük el a múltunkat…
Hogyan kezdjünk hozzá?
Haladhatunk helyiségenként és kategóriánként (könyvek, ruhák-cipők, újságok és papírok, VHS-filmek és audiokazetták, szobanövények és cserepek, fényképek, dekorációk, ajándékba kapott apróságok, műszaki cikkek stb.) is, de a helyiségenkénti lomtalanítás a célszerűbb. Ha egy területtel végeztünk, akkor álljunk ellen a kísértésnek, hogy a már rendbe tett részekről visszacsempésszünk bizonyos dolgokat – örök körforgást hozva ezzel létre –, hanem mindent tegyünk a helyére, vagy szabaduljunk meg tőlük. Az erkély, a terasz, a pince, a padlás, a táskánk, az autónk mind-mind potenciális lommágnes, úgyhogy ezeket se hagyjuk ki! A lomtalanítást mindig kössük össze a nagytakarítással, hiszen olyan felületekhez férünk így hozzá, amelyekhez adott esetben hónapok, évek (évtizedek?) óta nem.
Elég idő a munkára
A selejtezésnél nagyon fontos a lendület és a lelkesedés, ezért ne engedjük, hogy bármi más (telefon, internet, tévé, látogató) elvonja a figyelmünket. Próbáljunk legalább alkalmanként néhány órát elkülöníteni erre a tevékenységre. Álljunk ellene a kísértésnek, hogy a hirtelen megtalált kinccsel foglalkozzunk, vagy egy javítandó tárgy megszerelésébe kezdjünk! Tegyük ezeket félre, és haladjunk tovább! A takarításnál is szorítkozzunk a legszükségesebbre, ne vesztegessük el vele az idő nagy részét!
Szelektálni, kidobni, elajándékozni!
- Amit egy-két-öt éve nem vettünk a kezünkbe és belátható időn belül nem is fogunk, annak feltehetően másnál jobb helye lenne. Hasonlóképpen ha valami eltört és rossz, és érezzük, hogy sohasem fogjuk megjavítani/megjavíttatni, annak sincs helye a háztartásunkban.
- A reklámújságok, katalógusok, öt évnél régebbi számlák, használaton kívüli háztartási gépek leírásai teljesen feleslegesen foglalják a helyet.
- A könyvespolcot is érdemes átböngészni, biztosan találunk rajta olyan könyveket, amelyeket garantáltan soha nem fogunk elolvasni.
- A ruhákat, cipőket mind próbáljuk fel. Ami nem jó, azt selejtezzük le! Attól is váljunk meg, amit megvettünk, de rájöttünk, hogy nem áll jól, és nem hordjuk!
Legyen világos a helyiség, ahol válogatunk, és legyen elég tér kipakolni!
A kezünkbe kerülő dolgokat három kategóriába sorolhatjuk:
- „Kidobandó/elajándékozandó/eladandó” – ide kerül a dolgok tekintélyes része.
- „Talán még jó lesz valamire”
- „De jó, hogy végre megtaláltuk!” – valószínűleg ez lesz a legkisebb kupac.
A „Talán még jó lesz valamire” tárgyakat dobozoljuk be kategóriánként (a doboz oldalán tüntessük fel a tartalmát), és egy-két évig figyeljük, hogy szükségünk van-e rájuk. Ha nem, akkor nyugodtan megválhatunk tőlük. A sok azonos holmiból (harminc váza, húszféle terítő stb.) válasszuk ki azokat, amelyek tényleg közel állnak hozzánk, és amelyeket használunk. A gyerekjátékok egy részét is be lehet dobozolni átmenetileg. Ha fél év múlva elővesszük őket, az újdonság erejével fognak hatni – ha mégsem, akkor biztosan megérettek a továbbadásra.
És ha mégis szükség lesz rá?
A lomok kiválogatásánál általában a szívünk mélyén tudjuk, hogy mire lesz valóban szükségünk, és mire nem, de ha az adott tárgy egykor drága volt, és talán még ki sincs bontva, akkor úgy érezzük, hogy mégsem lenne helyes eladni/elajándékozni/kidobni. Pedig muszáj erőt vennünk magunkon, mert ha nem szabadulunk meg ezektől a dolgoktól, akkor semmi sem fog megváltozni. Persze ilyenkor felmerülhet bennünk az örök kérdés: mi van, ha kidobom, és mégis szükségem lesz rá?
Gondoljuk végig, hogy melyik a rosszabb: az, hogy amitől ma megválunk, tényleg véletlenül kelleni fog (ez egyébként elég valószínűtlen, legalábbis a sok száz tárgy közül legfeljebb néhánynál fordulhat elő), vagy az, hogy egy kacatokkal teli otthonban éljük le az életünket? Gyakran azzal nyugtatjuk magunkat, hogy ha lesz időnk – például ha már nyugdíjasok leszünk –, akkor majd használni fogjuk az adott dolgot. Esetleg egyszer majd sokat fog érni, netán jó lesz a telekre, vagy ha már ilyen sokáig megőriztük, akkor nem szabad kidobni. Ez természetesen igaz, ha valamilyen fontos családi emlékről van szó, a legtöbb esetben azonban nem ez a helyzet! Ha sokat bizonytalankodunk, érdemes egy nem gyűjtögető hajlamú barátunkat meghívni, hogy ő is mondjon véleményt a kérdéses tárgyakról.
Legyen elég tárolónk!
Fontos azt is észben tartanunk, hogy a selejtezés szigorúságát ne a rendelkezésre álló tárolóhely alapján állítsuk be. Az az ideális, ha a tárolórendszereink legfeljebb 75%-ig vannak tele, efelett már nehézkessé válik a dolgokhoz való hozzáférés, és nincs tartalékkapacitásunk. Tehát a selejtezés célja a lomoktól való megszabadulás és a rendezett otthon kialakítása, nem pedig a tárolóhelyek telítettségének 150%-ról 100%-ra csökkentése! Sőt: ne féljünk szellősebbre venni a polcainkat és szekrényeinket, akár túladni néhány tárolóeszközön is!
Példamutatás a gyerekeknek
A gyermekeinket is bátran vonjuk be a munkába! Így a saját holmijaink szelektálásán keresztül példát mutathatunk nekik, melyet a saját szobájukban maguk is követhetnek. A legjobb már a tárgyak bekerülését is szűrni és a rokonoknak, barátoknak javaslatokat tenni, hogy milyen ajándékokat hozzanak. Így elkerülhetjük, hogy olyan játékok legyenek a gyerekszobában, amelyek csak feleslegesen foglalják a helyet. Elmondhatjuk, hogy a legcélszerűbb élményeket adni. A huszadik plüssállat helyett egy bábszínházi vagy cirkuszi látogatás ezerszer többet jelenthet, és a közös élmény jobban összekötheti az ajándékozót és a megajándékozottat.
Cél: a megelőzés
Ha sikerült levágnunk a lomsárkány mind a hét fejét, és otthonunk újra áttekinthetővé és rendezetté vált, akkor ne engedjük, hogy ezek a fejek újabb kupacok formájában kinőjenek! Hogyan tehetjük ezt?
- Minden vásárlásnál tegyük fel a kérdést, hogy tényleg szükségünk van-e az adott dologra. Mérjük fel a fenntartási, javítási költségeit is!
- Ne fogadjunk el mástól olyasmit, ami valójában nem hiányzik nekünk, csak azért, mert ingyen van!
- Lehetőleg ne járjunk bolhapiacra, ne böngésszük céltalanul a Vaterát és az akciós újságokat!
- Ha valamit csak ritkán használunk, akkor inkább kérjük kölcsön vagy kölcsönözzük ki, csak indokolt esetben legyen saját példányunk.
- Egyeztessünk házastársunkkal, mielőtt vennénk valamit!
- Ne vásároljunk meg valamit csak azért, mert akciós! Vegyük meg azért, mert valóban szükségünk van rá!
+ 1 tipp:
A lomtalanításhoz rengeteg hasznos tanácsot, ötletet talál még a Háztartási túlélőkönyvben.
Megjelent a Family magazin 2013/1. lapszámában
A szerzőről
