5 tipp a tökéletes kockás hasért! Válaszd ki, melyik frizura a tökéletes az arcformádhoz! A tökéletes lágytojás titka!
Hajszoljuk. Próbáljuk elérni, de addig is – biztos, ami biztos – mutatni. Hiszen nincs mese, már a disneyworldben is minden tökéletes, nekünk is annak kell lennünk, és legjobb, ha mielőbb elkezdjük. Például ovis korban, amikor végre Elsának öltözhet minden kislány. Az esküvő, nyilván: a tökéletesség non plus ultrája, megalkudni, hibázni tilos! Az anyasággal sem szabad ám „lecsúszni”, nana! Terhesség alatt is illik kockás gömböt hordani, utána pedig – tegnap is késő volt már! – azonnal visszaalakulni.
És persze közben jól tudjuk, a háznak is illik tökéletesen kinéznie (nehogy már meglássa valaki…!), de a manikűr sem nőhet le…
Durva, ugye? Beállunk a sorba? Hol húzunk határokat?
Nemrég hallottam valakiről, hogy ő milyen „tökéletes”. Sosincs rumli a lakásukban, a patikatisztaság szintén alap, a gyerekeik pedig nyugisak és jólneveltek. Akkor őt, ugye, szeretjük mind, nem?
Hát, nem. Őszintén? Irigyeljük.
A magam részéről beköltöznék hozzájuk, hogy kifigyeljem, mi a titka. Hajnali 4-kor kel? Vagy le sem fekszik? Esetleg titokban személyzetet tart? (Tudtommal nem.)
Aztán, ahogy megbeszéltük – mással, persze, nem vele – hogy a mi házunk bizony nagyon fitt, ugyanis sokszor szalad, mi meg utána… Rájöttem, sokszor csak így, más „kárára” tudjuk mi, nők, bevallani tökéletlenségünket. Hogy néha majd’ megőrülünk a gyerekek veszekedésétől, hogy a szennyestartó olyan, mintha tüsszentett volna, és nem, nem mindig csirkehús az ebéd friss salátával.
Ez persze nem akadályoz meg abban, hogy ha vendéget várunk, kiglancoljuk a házat, megpróbáljuk megsütni a tökéletes süteményt, és a legszebb mosolyunkat magunkra öltve várjuk az érkezőket.
Mi lenne – persze, csakis elméleti síkon maradva, tudom – ha mernénk tökéletlenebbek lenni? Főleg, hogy úgyis azok vagyunk. Hogyan is lennénk tökéletesek? Senki sem az. De hol húzódik az őszinteség határa? A lábtörlőn, a korrektor ecsetjén, esetleg a gyerekszoba ajtajában? Netalántán a lelkünkben…? Le merünk ülni és őszintén beszélni a gondjainkról? Merünk segítséget kérni? „Gyere át, beszélgessünk, nem vagyok jól.” „Van egy kis időd meghallgatni? Nincs minden rendben mostanában…”
Mert nemcsak a házvezetést, a sminkelést vagy a sportot lehet gyakorolni, a lélekkarbantartást is. Ez pedig ritkán megy egyedül. „Tudnál tanácsot adni?”, „Le tudnál ülni velem imádkozni?”, vagy csak: „Imádkoznál értem?” – még elmondani sem kell mindent, csak bevallani: szükségem van segítségre.
De persze, néha a fizikai feladatokhoz is jól jön a támogatás: kisgyerekesként vagy idősödve, esetleg műtét után meg szabad kérni barátnőt, családtagot valamire, vagy akár egy ismeretlent a buszon – emelje le a babakocsit, legyen kedves.
És azt a mázsás súlyt is a lelkünkről néha, hogy nem megy minden úgy, ahogy szeretnénk, pedig de nagyon próbáljuk, becsszó…!
A szerzőről
