Bár az ünnep szót általában örömünnepként értjük, évről évre elérkezik az az időszak, amikor a nemszeretem részét is átéljük: emlékezünk azokra, akik már nincsenek velünk. Akár szeretnénk, akár nem, erre figyelmeztetnek már jó előre a boltok polcain a mécsesek, koszorúk vagy a sírhelymegváltó (micsoda szó…!) plakátok. De mit kezdünk az ilyenkor feltörő érzésekkel? Vagy azzal, ha sok év múltán már nem törnek fel…?
Nem hiába „hordták a gyászt” eleink egy évig (sőt van, ahol még ma is): a korabeli „pszichológusok”, a tapasztaltabb asszonyok tudták, hogy minden ünnepet végig kell élni a hiányzó családtag, rokon nélkül. Megharcolni az első karácsonyt nélküle, átélni újra egy nagypénteket immár így és ünnepelni születésnapokat, ahogy lehet… És találkozni a halottak napjával, szembenézni a hiánnyal, számot vetni az élet mulandóságával.
De nemcsak azt lehet gyászolni, aki meghalt – annak is fáj a hiánya, aki „csak” kilépett a családjából, „új életet kezdett” máshol, mással. Az egyik esetben a halál érthetetlenségével találja szemben magát a gyászoló, a másik esetben az emberi lélekével, de fájdalmat hagy maga után mindkettő. Az önvád is hamar utoléri az embert: ha ott lettem volna…, ha időben elvittem volna orvoshoz…, ha engedtem volna neki…, ha segítséget kértem volna…! Egyik esetben sincs már, aki (érdemi) választ adjon.
Mi lenne, ha idén halottak napján gyújtanánk egy gyertyát – magunknak (is)…? Magunkért. Mert még találkozhatunk azzal, aki a Világ világossága, aki a gyászban is képes fényt gyújtani, és elvezet majd egy nap az örök világosságra. Mert tehetünk érte, hogy ez az ünnep ne csak a szomorúságé legyen – találjunk benne valódi békét, hiszen „Isten békessége, mely minden értelmet meghalad”, meg fogja őrizni szívünket és gondolatainkat a Krisztus Jézusban. Nem kell többé vádolnunk magunkat sem a gyász miatt, sem később azért, mert már nem érezzük ezen a napon elég húsbavágóan a fájdalmat – átadhatjuk a terhet annak, aki mindezt nagypénteken elhordozta, és húsvét napján legyőzte.
Amíg nézzük a mécses lángját, gondolatban keressük a Világ világosságát, Jézust. Legyen ez az ünnep idén más: szóljon rólunk is, és találkozzunk benne azzal, akit a hitben elhunyt szeretteink már örökké ismernek – hogy egyszer majd együtt ünnepelhessük Jézus halált legyőző, megváltó szabadítását.
A szerzőről
