„…the most wonderful time of the year” – dúdolja a rádió, amíg hazafelé araszolunk a dugóban. Abban a dugóban, amely – csodás módon – kétszer akkora, mint eddig bármikor. Wonderful, na, igen…
Hasonlóan csodás a sok, ilyenkor szokásos határidő („karácsony előtt belefér, ugye?” – még jó, hogy a szerkesztőségben nem ez van:)), a mindenféle programok és persze közben az előkészületek. Wonderful? Nem hiszem…
Az elmúlt pár évben látom csak igazán, mi munkája van a felnőtteknek abban, ha a gyerekeknek megmaradhat a csoda. Ha nem azt érzik, hogy a családi asztal körül fagyos hangulatban fogy a töltött káposzta, hanem örülhetnek a rég látott rokonoknak. Ha nem fölöttük tárgyalják ki a szülők, ki mindenkinek kell még „valami ajándék”, esetleg morgolódva is a kötelességen. Ha nem a fenyő árán vagy a fafaragáson zsörtölődnek, hanem a fával „a karácsony költözik be a házba” – ahogy tegnap mondta a nagyfiunk. És bizony abban is, ahogy a háziasszonyok, anyukák lerogynak karácsonykor a fa alá, maximum az a csodás, hogy legalább öt percig ragyog és illatozik a ház.
De mi marad nekünk, felnőtteknek a csodából?
Mert számunkra az ünnep elsősorban arról szól, hogy adjunk: időt és munkát az előkészületekhez, pénzt és türelmet a vásárlásokhoz és még több pénzt az ilyenkor szokásos jótékonysági felhívásokra. Meg persze szeretetet: amíg azon töprengünk, minek örülnének a családtagjaink (aztán meg azon, mi a csuda lehet az az „alsó/talpas gömbfej”…), van-e elég ajándék mindenkinek, mikor tudnánk sort keríteni minden találkozásra, és hogyan tudnánk részt venni a legtöbb, ilyenkor elénk kerülő jótékonysági akcióban – azt vehetjük észre, hogy elfogyott. És csodálkozunk azon, hogy karácsonyra mintha csak a gyerekeknek maradna meg az öröm, belőlünk valami hiányzik.
„Gyere el a jászolhoz még ma éjjel! Találkoznod kell Isten szeme fényével. Ne keress itt pompát, gazdagságot, keresd azt, ki megváltja világot” – hallom a karácsonyi énekek között. És hallom mellé, amint a születésnapos mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” – én meg már nem is tudom, miért is szorul össze a szívem. Mert ez a megnyugvás, feltöltődés az, amire szükségünk van – méghozzá most, karácsony előtt, a rohanás, vásárlás, előkészületek közben!
Keressük ott, a jászolnál! Hiszen csak ha mi magunk feltöltődtünk, akkor tudunk valamit továbbadni ebből – akármilyen formában és csomagolásban.
A szerzőről
