Hogyan határozza meg személyiségünket, hogy hányadik gyermeknek születünk?
Miért van az, hogy ugyanazon szülőknek teljesen különböző személyiségű gyermekei lesznek? Nemde közel ugyanazt a genetikai örökséget kapták, és viszonylag hasonló elvek mentén nevelték őket? Az egyik szabálykövető, pedáns, és komoly karriert fut be, a másik meg a családjának él, és olyan rendetlenség van nála, hogy alig merünk körülnézni. Nem is beszélve a harmadik vagy többedik gyermekről, aki folyton különféle csínytevésekbe keveredik, csak kínkeservesen tudja elvégezni a középiskolát – ám a családi alkalmakon mindig ő a Humor Herold, a társaság középpontja…
Aztán egy konferencián hallottam egyszer Kevin Leman születési sorrend elméletéről. Ennek az alapgondolata az, hogy az ember személyiségfejlődését befolyásolja, hogy első, második vagy utolsó gyermekként, esetleg egykeként jön-e a világra. Hiszen ezekben a különböző esetekben nagyon eltérő az a környezet, amely körülveszi.
Az első gyermek körül még csak felnőttek vannak. Ők a látszólag tökéletes óriások, akiket utánozni akar, és ez az igyekezet nemritkán maximalizmussá érlelődik benne. Erre még a szülők is rátehetnek egy lapáttal, amikor különféle elvárásokat akasztanak a nyakába, mivel neki kell beteljesítenie az álmaikat, és egyáltalán: ő a kísérleti nyúl, akin a nevelést tanulják.
Ehhez képest a második gyerek már jóval lazább keretek között mozoghat, és ráadásul már nemcsak felnőtteket lát maga körül, hanem a bátyját vagy a nővérét is, aki etalonná válhat számára. Ő már nem úgy nő föl, hogy mindig a tökéletesre kell törekedni. Emellett sokszor igyekszik is megkülönböztetni magát a nagyobb testvérétől azzal, hogy direkt másmilyen lesz, mint ő. Mint ahogy egy fa lombkoronája nő: ha az egyik irányban az egyik ág már elfoglalja a helyet, akkor a másiknak más irányban kell kiterebélyesednie.
Az utolsónak született gyermeket, a család benjáminját könnyen elkényeztetik a szülők: hiszen ő a „kicsi” a családban, aki még túl fiatal ahhoz, hogy ezt vagy azt megtegye, és amúgy is, ott vannak a nagyobbak, akik gyorsabban, biztosabban tudják elvégezni az adott feladatot. A nagyobb testvérek ekkorra már valószínűleg megmutatták, hogy mely területeken jeleskednek: például a legidősebb a jó tanuló, a második a jó sportoló – de vajon mi a marad a legkisebbnek? Mivel odafigyelésre neki is szüksége van, gyakran ő az, aki folyton valami csínnyel vagy pedig bohóckodással hívja fel magára a figyelmet.
Mit hozunk magunkkal?
Leman a fent említett elméletét egy könyvben dolgozta ki. A világszerte nagy sikert aratott mű Születési sor(s)rend – személyiségünk a születési sorrend tükrében címmel immár magyarul is olvasható.
A kötetben külön fejezet foglalkozik a születési sorrend pontos meghatározásával. Megtudhatjuk például, hogy nemcsak az számít, hogy az illető ténylegesen hányadikként jön világra a családban, hanem az is, hogy hány év telt el az előző gyerek születése óta, illetve hogy azonos neműek-e. Például ha öt évnél nagyobb a korkülönbség az idősebb Kinga és a fiatalabb Eszter között, akkor Eszter is gyakorlatilag elsőszülöttnek tekinthető, és ha nem lesz több testvére, akkor tulajdonképpen az egykékre jellemző – az elsőszülöttekre nagyon hasonlító, de még annál is markánsabb – tulajdonságokat vehet fel. Hasonlóan ha a hároméves Kittinek születik egy Péter öccse, akkor Péter is funkcionális elsőszülött lesz, hiszen ő az első fiúgyermek a családban.
Igencsak szórakoztató élmény, ahogy az ember olvasás közben többszörös „ahaélmények” során azonosítja saját magát és családtagjait, de nem csak ezért érdemes kézbe venni a kötetet: a pszichológus szerző tapasztalataira építve igazi kézikönyvet nyújt át az érdeklődőknek. Külön fejezetekben tárgyalja, hogyan érdemes az egy-, két-, illetve többgyermekes családokban az egyes csemetékhez úgy viszonyulni, hogy a legjobb tulajdonságokat hozzuk ki belőlük. Sőt azt is elárulja, hogy milyen kilátásokra számíthatnak a különböző születési sorrendű gyerekek, és milyen területekre kell fokozottan odafigyelniük akkor, amikor egy másik születési sorrendű személlyel kötik össze az életüket. Nem utolsósorban magunkat is jobban megérthetjük a könyv segítségével: például rádöbbenhetünk arra, hogy elsőszülöttként egyáltalán nem véletlenül vagyunk maximalisták, és ha nem szeretnénk idővel gyomorfekélyt vagy infarktust kapni, akkor jobban tesszük, ha minél előbb elkezdjük a helyén kezelni effajta törekvéseinket.
Vezetők és ügynökök
Nagyon izgalmas felfedezéseket tehetünk, ha a bibliai történeteket megvizsgáljuk a születési sorrend szempontjából is. Mennyire találó a tékozló fiú példázata, ahol az elsőszülött fiú a felelősségteljes, a szülői elvárásoknak megfelelő – és az ezek miatt megkeseredő – gyermek, a második pedig bátyjának szöges ellentéte, a gondtalan, léha csibész! Mintha Jézus is tisztában lett volna azzal, hogy milyen gyakran alakul ez így…
Azóta kutatások is alátámasztották, hogy a felelősségteljes hozzáállást és vezetői készségeket kívánó foglalkozásokat betöltő emberek nagy része – például pilóták, vezető politikusok – többsége elsőszülött; míg az embereket gyorsan kiismerő és jó tárgyalási készségekkel megáldott benjáminokból lesznek a legsikeresebb ügynökök.
Nem mellesleg ilyen benjámin a szerző is, és ez bizony markánsan tetten érhető a könyvön is. Én – mint tipikus elsőszülött – nem bántam volna, ha kicsit több szakirodalmi hivatkozással, táblázattal támasztotta volna alá elméletét, bár azt el kell ismernem: humoros és önironikus stílusa, őszintesége igazán szórakoztatóvá és valóban letehetetlenné teszi művét.
A cikk a Family magazin 2014/2. lapszámában jelent meg.
Kevin Leman: Születési sor(s)rend
Harmat Kiadó
3 200 Ft 2560 Ft
