„Még meddig mehetünk oviba?” – egy ideje így kezdődnek a reggeleink. Amit az iskolások egy egész tanéven át várnak, az az ovisoknak a barátokkal való közös játék végét jelentheti. Így aztán nem csoda, hogy fiaink a korán kelés ellenére sem várják a tanév végét. Mit mondjak: én sem – de én egészen más okokból…
A gyerekek nyári terelgetése és szórakoztatása idén is elég fogas kérdésnek tűnik. Hamarosan majd újra nem tudok elég nagy adagot főzni minden napra („Mi a második? Az oviban leves is volt!”), mindezt úgy, hogy természetesen „rá is érjek” délelőtt. Nemrég kérdezte is anyukám, miért nem főzök egyszerre nagyobb adagot. Aztán látta, mennyit esznek a fiúk ebédre. Pedig „nagyobb adagot” főztem. (Talán kellenének nagyobb lábasok…)
Szervezhetek majdnem minden másnapra kimozdulós programot, lehetőleg olyat, amit egy kisbaba is tolerál – meg a környezete őt –, de a nagyoknak is érdekes. Minden egyéb napon pedig próbálhatom őket itthon értelmesen lefoglalni, hogy lehetőleg ne a céltalan „őrjöngés” menjen. Persze, hagyjam ám őket unatkozni is, arra is csak most érnek rá!
Emlékszem, kislányként egészen másként teltek a szünidők a nyaralóban. Nem volt program, nem volt játszótárs, így időnként kivittem egy matracot a fa alá egy kellően hosszúnak tűnő könyvvel együtt, és az aznapi programom meg volt oldva. Vagy felmásztam a meggyfára, lógáztam a lábam, és igyekeztem minél több maggal kidekorálni a fa alját. Néha beálltam nagypapám mellé kertészkedni, már ha nem végzett még mindennel, mire felkeltem. Amikor már nagyobb voltam, a fűnyírást is rám bízta – csodálom, hogy nem féltett a vezetéktől. Időnként a nagymamám és dédimamám álltak neki a befőzésnek, ilyenkor igyekeztem megtalálni a helyem a feladattól függően: vagy épp segíteni meggyet magozni, vagy nagy ívben elkerülni a konyhán rotyogó üstöt. És mert ott tévé sem volt, esténként próbáltuk befogni a rádión az esti mesét, ha ugyan a völgyben épp lehetett.
Nem jobb, nem is rosszabb, hogy a mostani gyerekeket már programok, ingerek sora veszi körül. Mostanában már nyaralni megyünk (ha csak lehet), és úgy szervezzük, hogy nekik is érdekes látnivalókat ejtsünk útba. Nem veszünk meg mindent, de kapnak fagyit, időnként étteremben eszünk – mennyire másként volt ez korábban…!
Hosszú a nyár, úgyhogy, anyukák, nagymamák, ideje felkészülnünk a bevetésre! A jövő héten ehhez egy meglepetéssel is készülünk. (De mivel meglepetés, nem árulhatom el, hogy ki lehet majd tenni a hűtőajtóra…;)
A szerzőről
