Dédnagymama egyszer elesett, és eltörte a karját. A gyerekek azóta nevezik Törős Dédnagymamának. Nem szemtelenségből, nem tiszteletlenségből, még csak nem is csúfolódásból. Csak megkülönböztetve a másik Dédnagymamától, aki viszont soha nem törte el a karját. Egyszerű ez. Egyszerű, mint az elmúlás.
Tudjátok, az a helyzet, hogy a Dédnagymama nagyon gyönge. Miért gyönge? Beteg? Nem, igazából nem beteg. Akkor miért gyönge? Hát, tudjátok, úgy van, hogy szép lassan mindenki megöregszik. És ahogyan öregszünk, a testünk előbb-utóbb elfárad. És a Törős Dédnagymama már öreg? Igen, ő már elég idős. És a teste – úgy tűnik – azt mondja, hogy most már elfáradt. Nincs már igazán ereje fölkelni az ágyból, nincs már kedve se enni, se inni. Pihenni szeretne.
Nagy hallgatás volt a felelet. A gyerekek emésztették a hallottakat.
De tudjátok, mit? Elmegyünk meglátogatni. Most a Nagymamánál lakik, hogy a Nagymama vigyázzon rá. Elmegyünk, és elmondjuk neki, hogy nagyon szeretjük, még akkor is, ha gyönge.
Elmentünk. Törős Dédnagymama kikelt az ágyból, mosolygott a gyerekekre, megsimogatta őket. Beszélgettek egy darabig, aztán visszafeküdt az ágyba. Mi pedig hazaindultunk.
Apa! Tessék. Szerintem a Törős Dédnagymama egyáltalán nem gyönge! Úgy láttad, hogy erős? Igen, szerintem jókedvű volt. És nem volt gyönge egyáltalán. Örülök, ha így látod. És annak is nagyon örülök, hogy elmentünk meglátogatni.
* * *
Gyerekek, a Törős Dédnagymama kórházba került. Beteg? Egyre gyengébb, most már egyáltalán nem tud felkelni az ágyból, de a kórházban gondját viselik. Segítenek neki megmosakodni, megfésülködni, megebédelni. A Nagymama nem tudott neki otthon segíteni? Nem, a Nagymama így már nem tud neki segíteni. Ehhez ápolók kellenek. De a Nagymama is ott van vele a kórházban. Akkor nincs egyedül a Dédnagymama, ugye, Apa? Nincs bizony. De ma az esti imában őérte is külön imádkozunk. Azért, hogy újra erős legyen? Inkább azért, hogy megértsük, mit is gondol a Jóisten magában, amikor a Dédnagymamáról gondolkodik.
* * *
Hová mész, Apa? Meglátogatom a Dédnagymamát, és viszek hozzá vendéget is. Milyen vendéget? Egy pap bácsit, egy barátunkat. Miért, Apa? Mert a Dédnagymama szeretne egy kicsit beszélgetni vele. Mert ő már nem tud elmenni a templomba, nem tud elmenni misére, de szerencsére a pap bácsi el tud menni hozzá. És miről beszélgetnek majd? Tudjátok, aki gyönge vagy beteg, ahhoz el szokott menni egy pap bácsi, meggyóntatja, és beszélgetnek arról, hogy a Jóisten mennyire szeret bennünket, akár betegek vagyunk, akár egészségesek. Azt hiszem, a Dédnagymama nagyon örül annak, hogy meglátogatja őt a pap bácsi. Persze, Apa. Mert a Jóisten nagyon szereti a Dédnagymamát is.
* * *
Még annyit szerettünk volna mondani nektek, hogy a Törős Dédnagymama ma reggel meghalt. És most egy kicsit szomorúak vagyunk, mert egy darabig nem találkozunk vele, és hiányozni fog. De azért örülünk is, mert neki most nagyon-nagyon jó dolga van, hiszen a Jóistenhez költözött. Szóval ez ilyen furcsa dolog: egyszerre vagyunk szomorúak, és egyszerre örülünk is.
És hogyan halt meg, Apa? Egyszer csak eltűnt az ágyából? Nem, dehogy. Egyszer csak nem vett többé levegőt. De a teste ott fekszik az ágyában. Mindaz, ami igazán fontos a Dédnagymamában, amit szeretünk benne, az már a Jóistennél van. A mosolya, az, hogy nagyon szeret benneteket, meg a kedvessége, a főzőtudománya, a kíváncsisága, hogy mit csináltok éppen… Ezek mind-mind a Jóistennél vannak. Amikor meglátogattam a pap bácsival, azt üzente nektek, hogy nagyon szeret benneteket.
És mi lesz a testével, Apa? Várjatok csak. Emlékeztek arra, amikor nyáron fát ültettünk? Mit tettünk a gyökeréhez? A lehullott leveleket meg lepotyogott paradicsomokat, gyümölcsöket, ugye? És arra is emlékeztek, amiről akkor beszélgettünk? Hogy mindabból, ami elpusztul, elhervad, újra föld lesz? Hát ugyanígy a mi testünkből is föld lesz. A szemünkből is? Igen, abból is. És a mi testünket is eltemetik a föld alá? Igen, pont úgy, mint a paradicsomokat. De igazából nem ez a fontos. A fontos az, hogy a Dédnagymama lényege, szeretete, az, amit szeretünk benne, már ott van a Jóistennél.
És néhány nap múlva el fogunk menni a templomba, pedig nem is lesz vasárnap, és egy misén csak-csak a Törős Dédnagymamáért fogunk imádkozni. Mit gondoltok, milyen színű ruhában lesz a pap bácsi? Igen, okosak vagytok, tényleg feketében. Pedig lehetne éppen fehérben is, nem igaz? Hiszen a Jóisten minden bajt, rosszaságot, tévedést lemosott a Dédnagymamáról, hogy egészen tiszta legyen, hófehéren tiszta. Azért, hogy a Jóistennel találkozhasson.
Úgyhogy most mondjuk el együtt azt az imát, amelyiket halottak napján mondtunk a temetőben. Emlékeztek még rá? „Adj, Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki. Nyugodjék békében. Ámen.”
És talán még egy szót: viszontlátásra.
A cikk a Family magazin 2009/4. lapszámában jelent meg.
A szerzőről
