12 dolog, amelyet jó (lett volna) tudni az esküvő előtt
A házasság útvesztőiben elakadva gyakran felsóhajtunk: „Bárcsak tudtuk volna ezt az esküvőnk előtt! Bárcsak lett volna valaki, aki elmondja nekünk!” Jó pár keserű vitát megspórolhattunk volna vele. Persze tanulni sohasem késő!
Mostantól nincs mese, senki sem hivatkozhat arra, hogy neki nem szóltak idejében – feltéve, ha a kezébe kerül Gary Chapman új kötete. A népszerű családterapeuta most megjelent remek kézikönyvében – saját tapasztalatai és a praxisában elhangzottak alapján – sorra veszi azokat a szituációkat, amelyek a leggyakrabban szoktak sértődéshez, feszültséghez vezetni. Nem csupán az esküvő előtt állóknak érdemes végiggondolniuk ezeket a helyzeteket, hanem azoknak is, akik már évek-évtizedek óta házasságban élnek, hiszen így jó eséllyel megelőzhetnek egy sor újabb konfliktushelyzetet.
Nézzük hát, hogy mi mindent érdemes jó előre (vagy még idejében…) tudnunk! Például azt, hogy…
…a szerelem nem elég biztos alap a házassághoz.
A kezdeti túláradó lelkesedés „szavatossági ideje” a szakértők szerint mindössze két év! De nem is baj, hogy így van, hiszen ha ez az érzelmi állapot egész életünkben tartana, nem tudnánk semmi másra – a munkánkra, a baráti, rokoni kapcsolatainkra stb. – összpontosítani. Sokan elfelejtik ezt, és a „bizsergés” elmúltával kétségbeesnek, vagy új kapcsolat után néznek. Kell tehát egy szilárd alap, amely egyben tartja a házasságot. Mindemellett az is fontos, hogy valóban összeillő párost alkossunk, hiszen két teljesen eltérő intellektusú, érzelmi világú ember aligha lehet együtt boldog.
…a szerelemnek két szakasza van.
Az első időszakban nem esik nehezünkre bocsánatot kérni a társunktól, mindenben a kedvére tenni és örömmel alkalmazkodni hozzá. A második korszak azonban a kihívások ideje: amikor már nem megy „önként és dalolva”, akkor is meg kell tennünk mindezeket. A jutalom azonban nem marad el: igyekezetünk eredménye a mélyebb, erősebb szeretetkapcsolat lesz. Ennek elérésében sokat segíthet, ha megtanuljuk egymás szeretetnyelvét.
…hogy sok igazság van a mondásban: „nem esik messze az alma a fájától”.
Azok a tulajdonságok, minták és szokások, amelyeket otthonról hozunk, bizonyosan előjönnek a házasságban – különösen konfliktushelyzetekben. Például ha az apának el-eljárt a keze a viták során, vagy ha az anya a veszekedések végén faképnél hagyta a férjét, ezek mint problémamegoldó stratégiák rögzülhetnek. Ám ha felismerjük őket, még változtathatunk rajtuk!
…hogy a nézeteltérések veszekedés nélkül is megoldhatók.
Főként ha „el tudjuk felejteni” egy kis időre, hogy csak nekünk lehet igazunk. Ha meg tudjuk hallgatni a másikat, mielőtt nekirontanánk a véleményünkkel, kiegyezhetünk békés úton, vagy elfogadhatjuk az ő indítványát is. A kapcsolatunk érdekében megéri időnként áldozatokat hozni! Lehet, hogy végül nem oda megyünk nyaralni, ahova mi szerettünk volna, vagy hogy elajándékozzuk a kedvenc ruhánkat, amelyben a társunknak nem tetszünk – ha higgadtan és okosan küzdünk meg a problémákkal (nem pedig egymással!), úrrá lehetünk a vitákon.
…hogy a bocsánatkérés az erő jele.
Akkor győzzük le ugyanis a legnagyobbat, az ént. Ám nem mindegy, hogy a bocsánatunkat milyen szavakkal fejezzük ki. Sokszor nem elég a „sajnálom”, vállalni kell a felelősséget, vagy jóvá kell tenni a történteket, esetleg ígéretet tenni a változásra. Már az sem egyszerű, hogy rájöjjünk, mikor melyikre van szükség, hát még hogy meg is tegyük! Ki tudjuk-e mondani, amelyiket a társunk várja tőlünk, hogy helyreállhasson a kapcsolat? És elmondjuk-e neki, ha ő bántott meg minket valamivel – ahelyett hogy őrizgetnénk a „tüskét”? Célravezetőbb, ha vádaskodás helyett néven nevezzük a problémát, így a párunk is könnyebben belátja tévedését.
…hogy a megbocsátás nem érzés, hanem döntés kérdése.
Hiszen a megbocsátás nem törli el az emlékeinket, nem hárítja el a következményeket, nem feltétlenül állítja helyre a bizalmat, de még csak nem is mindig vezet kibéküléshez. Az azonban nyilvánvaló, hogy a bocsánatkérésre a megbocsátás az egyetlen egészséges válasz.
…hogy a vécé nem tisztul meg magától.
Éppúgy, ahogy a szennyestartó mellé dobott ruháknak is hosszú utat kell bejárniuk, míg tisztán, vasaltan a szerkénybe sorakoznak. De hogy kinek mi a dolga, manapság nem is olyan egyértelmű… Amellett, hogy meghatározóak (lehetnek) a nemi szerepek, az sem elhanyagolható, ki mit csinál szívesebben, vagy miben jobb. Hasznos lehet, ha mindketten leírjuk egy papírra, hogy a szüleinknél hogyan valósult meg a munkamegosztás, majd összevetjük a két listát. Ezután beszéljük meg, hogy mi hogyan szeretnénk ezt csinálni.
…hogy a pénzügyek kezelését előre meg kell terveznünk.
Mert „útközben” gondot okozhat, ha társunk másként vélekedik az adakozás, a megtakarítás vagy a „spontán” költekezés kérdéséről. Az első időszakban az is sokat jelenthet, ha pontosan feljegyezzük, mire mennyit áldozunk – nemcsak azért, hogy kiderüljenek a „túlköltekezések”, hanem mert tervezni is jobban tudunk, ha visszanézhetjük az elmúlt hónapok kiadásait. Ha egy „kényelmi eszközt” nem tudunk önerőből megvásárolni, inkább várjuk meg, míg összegyűlik rá a pénzünk, mint hogy hitelt vegyünk fel. Hiszen amíg törlesztjük (sokszor kamatostul), veszít az értékéből. Célszerűbb csak ház vagy autó vásárlásakor élni ilyen lehetőséggel – akkor is körültekintően…
…hogy a kölcsönös szexuális beteljesülés nem jön létre magától.
Az esküvő előtt hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a mi házaséletünk majd filmbe illően alakul, aztán a realitás sokaknak kedvét szegi… Nem árt még a nászéjszaka előtt tisztában lenni azzal, hogy milyen különbségek vannak a férfiak és a nők szexuális szokásai, igényei között, mint ahogy azzal is, hogy a társunknak milyen múltbeli élményei vannak ezen a téren. Bár gyakran elhangzik, mégsem vesszük elég komolyan: a jó szex nem megy magától, közösen kell ráéreznünk az ízére.
…hogy egy egész családba házasodom be.
Ha nehéz kijönni a társunk szüleivel, érdemes mielőbb beszélni vele erről. Ha még az esküvő előtt vagyunk, mérlegelnünk kell azt is, hogy nem fogja-e tönkretenni a kapcsolatunkat egy-egy egészségtelen (túl szoros vagy túl problémás) viszony, ki tudunk-e egyezni a jövendőbeli családtagjainkkal, tiszteletben tartva a másik személyiségét. Később pedig jó tudni: egy-egy szívesség sokszor jobb „problémamegoldó” sok beszélgetésnél – fürkésszük ki, mivel járhatunk a párunk rokonainak a kedvében, hogyan nyerhetjük meg őket.
…hogy a spiritualitás nem egyenlő a templomba járással.
Az, hogy mit gondolunk Istenről, és ez milyen hatással van a hétköznapjainkra, meghatározza az egész világnézetünket, az eltérő alap pedig számos konfliktus forrása lehet. Amilyen izgalmas az eltérő kultúrák találkozása egy kapcsolatban, olyan nehéz összeegyeztetni a merőben más örökséget a házasságban. Ám nem csak ilyen esetben érdemes körültekintőnek lenni: aki más felekezetben, másmilyen hitbeli és lelki közegben nőtt fel, mást tekint természetesnek. Ha viszont sikerül megtalálni a közös alapot a lelki életünkben, a közös imádkozás, elmélkedés az Istennel való kapcsolatunkat is megerősíti majd.
…hogy a személyiség alapvetően meghatározza a viselkedést.
Álmodoztunk már arról, milyen jó lenne a társunkkal éjszakákon át beszélgetni, sétálni, filmet nézni? Könnyen lehet, hogy ő inkább a közös villásreggelit és a hajnali madárcsicsergést részesíti előnyben, még ha az együtt járás idején egyszer-egyszer fent is maradt a kedvünkért. És mi a helyzet a derű- vagy borúlátás terén? A szemerkélő eső ugyanis kalandra is hívhat, de hozzá is szegezhet a kanapéhoz… Ha kirándulni megyünk, mennyire tervezi meg a társunk az utat és a programokat? Ő dönt inkább, vagy kikéri a mi véleményünket is? Enged-e szóhoz jutni – vagy épp ellenkezőleg? Jó ezekkel tisztában lenni, nehogy olyasmit várjunk el tőle, amire nem képes.
És hogy miért érdemes ezeket a kérdéseket házasemberként is végiggondolni? Mert akkor a „bizsergés” elmúltával sem bosszantjuk egymást feleslegesen, hanem például hasonló felismerésekre jutunk:
„Ha arra gondolok, milyen hangulatban szeretném eltölteni a közös hétvégét, már nem esik nehezemre a bocsánatkérés.”
„Mióta tudom, milyen sokat jelent a feleségemnek a véleményem, inkább elkísérem ruhát venni.”
„Most már tudom, hogy a férjem milyen nehezen ébred reggelente, így a közös reggelik helyett inkább a közös vacsorákat tervezgetem.”
„Mióta rájöttem, hogy társam igazi pesszimista, nem zavar, amikor szomorkodik. Ha borús az idő, inkább mellékucorodom egy könyvvel.”
A cikk a Family magazin 2012/4. lapszámában jelent meg.
A szerzőről
