Napok óta bizonytalanságban élünk, gyökeresen változott meg az életünk, bolydultak fel a mindennapjaink. Félelemmel tölthet el maga a bizonytalanság is, hát még ha a járványra gondolunk! Vagy akár csak arra, hogyan fogunk tudni helytállni egy teljesen megváltozott rendszerben.
Ha arra gondolok, hogy hétfőtől egy elsőssel kell itthon tanulnunk, egy nagycsoportossal készülnünk az iskolára, miközben egy egyéves is követeli magának a figyelmet, méghozzá hangosan, hát én is aggódva tekintek a jövő felé. Arról nem is beszélve, hogy az örökmozgó fiúk alól „kihúzták” a napi edzéseket, tornaórákat, udvari focizásokat a kis barátokkal – hogyan fogom tudni lekötni az energiájukat, mederbe terelni az aktivitásukat, ráadásul mindezt úgy, hogy az állóképességük, ügyességük nagyrészt megmaradjon? Közben persze főzhetek is mindennap, hiszen az ovis-sulis ebédek sem lesznek. És vajon lesz mindig miből főznöm…? Hajjaj…!
Szeretem a „biztosságot”: biztonságot ad. Ha tudom, mik a feladataink, tudom, mit kell megtennünk. Most úgy érzem, ezt a talajt húzták ki alólunk, és még azt sem tudjuk, mit kell majd tennünk, arról nem is beszélve, hogy fog ez menni…
De úgy érzem, most látszik meg az, hogy valójában milyen stabil a talajunk. Életünk alapja a munkánk, amelyet most esetleg nem is tudunk tovább végezni, vagy csak „csökkentett üzemmódban”, otthonról? Vagy a barátokkal való összejárás? Esetleg az utazás? A vásárlás?
Egy ilyen helyzetben természetes, hogy mindannyian aggódunk, feszülten figyeljük a híreket, esetleg kiborulunk a változásoktól vagy a félelemtől. Mi, akiknek az élete szilárd és biztos alapon nyugszik, vajon tudunk most „világosság” lenni? Tudunk utat mutatni másoknak, akik épp hozzánk fordulnak segítségért? Talán nem is véletlenül, hanem mert látják, hogy valamiért „jobban bírjuk” a helyzetet… Kérdés persze, hogy tényleg így van-e: valóban jobban bírjuk? Szó sincs arról, hogy meg kellene játszanunk magunkat. Nem baj, ha látszik rajtunk is, hogy bizony megviselnek a változások, de van egy nagy „előnyünk”: tudjuk, ki az, akire rábízhatjuk az életünket, szeretteinket, aggodalmainkat, és kitől kaphatunk új erőt az új feladatokhoz.
Miközben minden megváltozik, vajon mi a helyünkön vagyunk-e? Mert a ránk bízott feladat nem változott. A világ világosságát kell tükröznünk akkor is, ha az életünket beárnyékolja a járvány.
A szerzőről
