Bevallom, irigylem azokat, akiknek már nagyobb „nyári táborozós” rutinjuk van, már megvannak a jól bevált helyek, szervezők, barátok – mi egyelőre kóstolgatjuk a dolgot. De úgy látom, mély víz ez szülőnek is, sőt…
Engedjük, vagy ne? – talán ez a fő dilemma. Ha túl sokan vannak, vagy ha épp alig van ismerős. Ha nagyon lepusztult a hely, vagy ha túl drága lenne. Ha nem tud úszni, vagy épp lovagolni. Ha…
És ha az első nap csalódottan tér haza a gyerek, abbahagyjuk a tábort, vagy sem?
Önismereti kérdés is ez a szülőnek, szembenézés a saját, korábbi élményekkel, emlékekkel. És ezektől függetlenül dönteni a gyerek(ek) igényeinek megfelelően, nem könnyű. Hiszen attól még, ha én szorongtam régen a gyerektáborokban, ők nem biztos, hogy fognak. Ha én nem szerettem a nomád körülményeket, őket nem biztos, hogy zavarja majd. Ha én megbetegedtem az uszoda vizétől, ők nem feltétlenül fognak.
Ha én féltem őket valamitől, nem feltétlenül kell ennek az érzésnek engednem. Még az is lehet, hogy tévedek, és egy életre szóló jó élménytől fosztanám meg őket az anyai aggodalmammal.
Még jó, hogy az apukák bátrabbak, és lehet rájuk hallgatni.
(Ugyanitt tuti táborozós tippek kerestetnek.:)
A szerzőről
