3 gyakori tévhit – és a valóság
Ahogyan első gyermekünk cseperedik, előbb-utóbb valószínűleg elgondolkodunk azon, vajon mikor van itt az ideje a kistesó érkezésének. Talán azok közé a szülők közé tartozunk, akik gondosan megterveznek és előkészítenek mindent, különösen ha olyan nagy horderejű kérdésről van szó, mint a gyermekvállalás. Persze az is elképzelhető, hogy minket is váratlanul ér, hogy ismét bővül a családunk… Bármennyire igyekszünk is felkészülni, az új helyzet egész biztosan új feladatok elé állít majd mindnyájunkat. Természetes, hogy szeretnénk segíteni a gyermekünknek a változással való megbirkózásban, ehhez azonban először nekünk kell megküzdenünk az új kihívásokkal.
1. tévhit: A kistesó sok gondot megold
A valóság: A problémák hatványozódnak
Amikor arról gondolkozunk, mikorra lenne jó a kistestvér érkezését időzíteni, legtöbbször a nagyobbik gyermekünk viszonylatában szemléljük ezt a kérdést: már megy oviba/ bölcsibe (vagy éppen még nem megy), már elég önálló, jól eljátszik más gyerekekkel, már nem szopizik stb. Mindeközben talán elfelejtünk őszintén szembenézni azzal a kérdéssel, hogy mi készen állunk–e a kistesó érkezésére, hiszen csak akkor tudunk felkészülni az esetleges nehézségekre is.
Érdemes átgondolnunk őszintén a következőket: miért vállalunk újabb gyermeket?
- Már le szeretnénk választani a nagyot.
- Szeretnénk egy játszópajtást csemeténknek.
- A házasságunkat szeretnénk így megerősíteni.
- Nem szeretnénk visszamenni dolgozni.
- Sürget a biológiai óránk.
- Hiányzik egy kisbaba, akivel gügyöghetünk.
- A környezetünk ezt várja tőlünk.
Már az első gyermek születése gyökeres változásokat hozott a családunk életébe. Újra kellett szervezni a napokat, az ünnepeket, a szüleinkkel újraértelmeztük a kapcsolatunkat, hiszen ők lettek a gyermekünk nagyszülei. Anyagilag is át kellett strukturálnunk az életünket, és valószínűleg az otthonunkat is átalakítottuk. Fontos tudnunk, hogy azok a kérdések és nehézségek, amelyeket eddig nem oldottunk meg, az újabb gyermek születésével sem fognak megoldódni – sőt: hatványozódni fognak. Ha jelenleg sem férünk el az otthonunkban, akkor még szűkösebbé válik majd. Ha a gyermekünk születése óta egyre inkább távolodunk a házastársunktól, mert nem tudunk kettesben időt tölteni egymással, akkor ez az újabb poronty érkezésével csak fokozódni fog. Ha nehezen tudjuk elaltatni gyermekünket, akkor ezen a kistestvér érkezése nem fog segíteni…
Az ideális helyzet az, amikor a családi életünkben – a házastársunkkal és a gyermekünkkel való kapcsolatunkban – már kialakult egy olyan rendszer, amely mindnyájunk számára megfelelő. Ebben a helyzetben nem a kistesóra hárul az a szerep, hogy megoldja a nehézségeinket, hanem a saját szerepét töltheti be a családban: aktuálisan ő lesz a legkisebb gyermekünk. Ha így tudunk rá tekinteni, akkor tudunk segíteni a nagyobb gyermekünknek felkészülni a kicsi érkezésére.
2. tévhit: Már nem érhet minket meglepetés
A valóság: A két gyermek nem kétszer egy gyermek
A kistesó érkezése azt jelenti, hogy most már több gyermekünk van – nem egy! Mégis elképzelhető, hogy megpróbáljuk úgy kezelni a helyzetet, mintha kétszer egy gyermekünk lenne: szeretnénk a kicsinek is megadni azt a kizárólagos figyelmet, amelyet a nagyobbnak, és a nagyobbnak is olyan teljes értékű szülei akarunk lenni, mint amilyenek eddig voltunk. Ez erőnk feletti és értelmetlen feladatvállalás! Fogadjuk el, hogy a családi életünk innentől kezdve megváltozott.
A kicsi számára ez természetes helyzet lesz, hiszen ő eleve testvérként érkezik a családunkba. Ráadásul kisbabaként még sokat alszik, ezzel is segítve minket a fogadásában.
A második gyermekünk születése azt is jelenti, hogy nemcsak a mi figyelmünket kell megosztanunk a gyermekeink között, hanem azokat az erőforrásokat (anyagiak, nagyszülők vagy bébiszitter segítsége stb.) is, amelyeket eddig mozgósítottunk.
3. tévhit: A gyerekek majd jól ellesznek együtt
A valóság: A testvérféltékenység természetes
Egy gyermek számára életre szóló ajándék a testvér, kapcsolatuk kibontakozása és fejlődése azonban szülői figyelmet és támogatást igényel a kezdetektől fogva, erőfeszítéseink gyümölcsét pedig évek múlva kezdjük csak el látni.
Hogyan segíthetünk gyermekünknek a testvére érkezésére felkészülni?
Fontos, hogy mielőbb lássunk neki! Az a kilenc hónap, amely rendelkezésünkre áll, számára is pont elég lesz. Először elég, ha röviden, az életkorának és érettségének megfelelően közöljük vele a tényt, majd térjünk vissza rá, és válaszoljunk a felmerülő kérdéseire. Adjunk teret a negatív érzéseinek is, hadd fejezhesse ki bátran a félelmeit is, például hogy ha nem akarja, hogy a kistesó elvegye a játékait, vagy hogy a szobáján osztoznia kelljen vele.
Mondjuk el, hogy mivel fog járni a kistesó születése, készítsük fel anya kórházban töltött napjaira is. Osszuk meg vele, hogy ő addig kivel és hol lesz, és milyen lesz a pici baba hazaérkezése, így nem éri majd őt mindez váratlanul.
Ne halmozzuk a változásokat! Szerencsés, ha a bölcsibe vagy oviba szoktatás, a költözés, a lakás átrendezése nem esik egybe a kistestvér születésével. Legalább három-hat hónapot érdemes hagyni az ilyen változások között.
Védjük a nagyobbik gyermekünk privát terét! Legyen saját játékos polca, amelyhez a kicsi később sem nyúlhat hozzá engedély nélkül. Legyen kettesben töltött ideje anyával is, és apával is, illetve ha a nagyszülők közel állnak hozzá, akkor velük is!
Ha megszületett a kicsi, segítsük, de ne erőltessük a kapcsolódásukat! Nagyobbik gyermekünk még nem tudja, hogy mit kezdjen a kistesóval. Már az is a segítségére lehet, ha nézheti, hogyan énekelünk neki, vagy cirógatjuk őt – ha szeretné, ő is megpróbálhatja. Mondókázhatunk együtt, és ahogyan nőnek, egyre több játékot játszhatunk hármasban is. A kukucskálósok, labdagurítósok ideje hamar elérkezik!
A testvérféltékenység az emberi lét természetes velejárója. A gyermek rájön, hogy a testvérével osztoznia kell a szülei figyelmén. Azzal segíthetünk neki, ha ezt mi is elfogadjuk. Adjunk teret az érzelmei kifejezésének! Hadd mondja ki nyugodtan, ha hiányzik neki anya vagy az az időszak, amikor még csak egyedül volt, hogy zavarja a kistesó sírása, vagy az, hogy anya most nem vele játszik, mert a kicsit eteti. Ha ezeket szavakba öntheti, nem kell az érzéseit a viselkedésével kifejeznie. Ne ítéljük el ezeket a negatív gondolatokat! Kimondhatjuk, hogy igen, az életünk megváltozott, és rámutathatunk ennek a pozitív hozadékaira is.
A kistestvér születésekor előfordul, hogy a nagyobb gyermekünk átmenetileg megtorpan és visszalép a fejlődésében; aki szobatiszta volt már, bepisil, igényli, hogy megetessük, pedig már szépen evett önállóan, rosszabbul alszik a jól alvó, kevésbé önálló a játékban, öltözködésben is. Ezek teljesen természetes reakciók, ha azonban hosszan elhúzódnak, és nagyra nőnek, érdemes szakembert felkeresni.
A cikk a Family magazin 2018/4. lapszámában jelent meg.
A szerzőről
