Nem csukhatjuk be a szemünket: bizony a keresztény házasságok egy része is zátonyra fut. Vajon milyen apró döntések, lépcsőfokok vezetnek odáig, amíg egy pár kimondja, hogy vége, nincs tovább? Hová lesz a hittel kimondott fogadalom ereje, és hová tűnik a kapcsolatból a remény?
Nagyon ritkán beszélünk őszintén – már csak stratégiai megfontolásból is. Éppen ezért hálás vagyok mindazoknak a nőknek és férfiaknak, akik az életüket megnyitották előttem, és beengedtek a küzdelmeikbe. Olyan emberek ők, akik kapcsolati hajótörést szenvedtek. Sokat tanultam tőlük az irgalomról, a fájdalomról és a megbocsátásról. Az alábbiakban olyan hibákról, bűnökről, mulasztásokról vallanak, amelyeket ha egy házasságban egymás ellen elkövetünk, jó eséllyel eljuthatunk a válásig. Ezek a kapcsolati ékek összefüggnek, egyik a másikat vonzza maga után. Minden lépésnél van megállás, de a megálláshoz mindig ketten kellenek. Vagy inkább hárman…
Jó reggelt, királyfi!
Sokan növünk fel úgy, hogy valamiért azt hisszük: életünk egyik – ha nem egyetlen – célja a házasság. Hívő emberként még inkább úgy véljük, hogy az ismerkedés ajtaját elég résnyire nyitni, hiszen maholnap az oltár előtt úgyis örök hűséget fogadunk egymásnak, s ezáltal egy másik ajtó nyílik ki előttünk: a boldogságé. Mert a házasság legpontosabb leírása a köztudatban még mindig így szól: „…és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.”
A realista, harmincas évei közepén járó Pétertől, aki öt évet töltött házasságban, különösen meglepett ez a vallomás:
– A mesék szerepét felnőttként sem bagatellizálhatjuk. A lényegi üzenetük már régen a bőröm alá ivódott, s ezt a későbbi filmélményeim csak fokozták, de a neveltetésem révén is azt a következtetést vontam le, hogy nemcsak a hercegnő vágyik arra, hogy eljöjjön érte a királyfi fehér lovon, hanem nekem mint királyfinak is az a legfőbb célom, hogy a hercegnő igent mondjon, mert ebben az egymásra bólintó aktusban válik hitelessé a személyiségem. Valószínűleg azért lett életcélommá a házasság, hogy elmondhassam: velem minden rendben, hiszen van valaki, aki engem választott. A házasság melletti döntés tehát az én esetemben nem volt több mint egomasszázs, bármilyen fájdalmas is ezt kimondani.
Márpedig ha a házasság akár az egyén, akár a mögötte álló család szemében eredménnyé devalválódik, akkor borítékolható a csalódás.
– Hogy miért nem vártam ki, hogy összeillünk-e egyáltalán? – gondolkodik el a háromgyermekes Laura húsz év házassággal a háta mögött. – Mert már annyira vágytam rá, hogy saját családom legyen. Későn eszméltem rá arra, hogy nem tekinthetem eszköznek a másikat abban, hogy ezt az álmomat beteljesítse.
Isten neve nem varázsszó
– Azt éreztük, hogy Isten ránk mosolygott, és nekünk akarja adni az év párja címet – meséli a negyvenes, hívő közgazdász, Sándor, aki első házassága csődjének tükrében a korábbi életstratégiáját is megkérdőjeleződni látja. Az ő sorrendje az volt, hogy először karriert, egzisztenciát épít, aztán megkeresi hozzá a tökéletes társat. Úgy tűnt, meg is találta a nagy Őt, de az idő előrehaladtával egyre egyértelműbbé vált, hogy a körülményeken kívül semmi sem volt tökéletes. – Rékára a gyülekezetben figyeltem fel. Kiderült, hogy egymás mellett dolgozunk, ugyanoda járunk ebédelni. Én ezeket mind jelként éltem meg. Azért imádkoztam, hogy Isten állítson meg, ha nem tőle kaptam ezt a kapcsolatot, mégsem vettem komolyan a sorra feltűnő stoptáblákat. Mert olyan sorsszerűen kezdődött minden…
Mindannyiunk titkos vágya, hogy az életünk filmbe illő jelenetekben bővelkedjen, emiatt hajlamosak vagyunk nagyobb jelentőséget tulajdonítani a külső körülményeknek vagy a véletleneknek, mint annak, aki a főszereplő. Az egymáshoz vezetettség érzése könnyedén felülírja a realitásokat, vagyis hogy a felek komolyan megvizsgálják, valóban összetartoznak-e. A nehézségek láttán meg hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha elkezdünk imádkozni, minden olyan tökéletesen alakul majd, mint az első találkozáskor. Ahelyett, hogy szembenéznénk a valósággal, az imádságba menekülünk, hogy Isten változtassa meg a jövendőbelinket. Holott az imádság nem csokiautomata. Arra kell igent mondanunk, aki mellettünk van, nem pedig az abba vetett reménységre, hogy ha eleget könyörgünk, Isten mivé tudná formálni őt.
– Nehezen vettem észre, hogy tulajdonképpen Istenre hárítom a felelősséget azzal, hogy imádkozom valaminek a megszűnéséért, ahelyett hogy gyakorlati lépéseket tennék annak érdekében, hogy megszüntessem az okot – vallja be Sándor.
Fő az őszinteség?
Nagyon eltérő kommunikációs mintákkal érkezünk a házasságba, s ez már önmagában számtalan buktatót rejt. Találkoztam olyannal, aki utólag bánja, hogy a társa előtt nem vállalta az igazi érzéseit, és nem húzta meg a határait, de olyannal is, aki minden kontroll nélkül, rendszeresen szabadjára engedett indulatokkal adta a másik tudtára, amit gondolt vagy érzett.
– Impulzív személyiség vagyok, de ezt a vonásomat az egyéniségem részének tekintettem, eszembe sem jutott, hogy ezen dolgoznom, változtatnom kellene – ismeri be húsz év házasság után a negyvenes évei végén járó Erika, aki sokáig azt vallotta, hogy egy kapcsolatban a legfontosabb az őszinteség, tekintet nélkül arra, hogy a társában mit okoznak a szavai. – Azzal a meggyőződésemmel, hogy csak úgy lehetek önmagam, ha minden egyes érzelmi rezdülésemet a legmagasabb hőfokon kommunikálom, szép lassan, szálanként vágtam el a társam kötődését, s még csak észre sem vettem.
Pedig ha egy kapcsolatban valamelyik fél azt éli meg, hogy az ő szükségleteit nem hallgatják meg, előbb-utóbb összecsomagol – akár érzelmileg, akár a valóságban is.
Most én jövök!
Közös döntéseket egyedül meghozni olyan, mint mérget csepegtetni a házasság poharába. Egy ideig a mellőzött fél vár, majd elkezd ő maga is külön úton járva saját döntéseket hozni.
Zita gyönyörű és okos nő, három gyermekével tíz évet töltött otthon, miközben beállt a férje kutatómunkája mögé, majd a kisgyermekes évek után hirtelen teljes erőbedobással kezdett karriert építeni:
– Valójában ez nem közös döntés volt. A férjem nem értette, mi történik körülötte, s bár okkal neheztelt, sosem tudtunk erről beszélni. Nem éltem meg kimondottan börtönnek a kisgyermekes éveket, mégis amikor megkerestek egy kifejezetten rám szabott munkalehetőséggel, úgy éreztem: most én jövök! Csakhogy a férjem egy idő után nem tartott velem…
A munkamánia is szép lassan alá tud ásni egy házasságot. Ha egy férj egyszerre szeretné építeni a karrierjét, a házát, és még a szülei igényeit is ki akarja szolgálni, száz százalék, hogy a feleségére nem lesz ideje – derül ki Géza, az ötvenes vállalkozó vallomásából.
– Miközben gőzerővel próbáltam a munkahelyemen helytállni és a családom anyagi hátterét biztosítani, elvétettem a fókuszt, nem figyeltem sem a házasságomra, sem Istenre. Nagy árat fizettem azért, hogy megtanuljam: el lehet és el is kell engedni bizonyos dolgokat, amelyeket a szakmai előrejutásomhoz elengedhetetlennek véltem. Hiba volt olyan feladatokat elvállalnom, amelyek a családomtól vették el az időt – például a hétvégi munkákat, vagy amikor este tizenegykor ugrasztottak ki az ágyból. Ha ugyanis én bármikor mozgatható vagyok a munkám érdekében, nem leszek bármikor mozgatható a családom érdekében…
Amikor a szégyen az úr
A presztízsveszteségtől való félelem évekre is képes konzerválni a képmutatást. A válságtüneteket hiba nem komolyan venni. Ha egy házasságban megszűnik a testi kapcsolat, az nem egy halk jelzés, hanem ordító probléma. Az általam megkérdezett párok a válás előtti években már tapasztalták ezeket a válságtüneteket, de egyedül nem mertek velük szembenézni, vagy nem volt körülöttük olyan közösség, amely érzékenyen reagált volna a gondjaikra. Ha volt is közösségük, nem volt elég bátorságuk ahhoz, hogy feltárják előttük a helyzetüket, csak a végső stádiumban.
– Bevallom, hogy féltem – mondja Laura. – Nem láttam értelmét annak, hogy bárkit bevonjunk. Ismerőstől féltem segítséget kérni, könnyebb volt abban reménykedni, hogy a krízis szép lassan, magától elmúlik, hiszen erre utaló jelek is voltak, amikor a volt férjem közös nyaralásról beszélt.
A problémáinkba másokat bevonni valóban nem könnyű, hiszen fel kell adnunk a tökéletesség látszatát. Annak a beismerése, hogy van, ami nem működik az életünkben, már önmagában kudarc. Emellett fel kell adnunk a kontroll illúzióját is, hiszen házassági tanácsadók, lelkipásztorok, lelkigondozók kemény igazságokat mondhatnak el az életünkről. Felelősségre vonhatnak, hogy nem töltöttük be a házastársi hivatásunkat, függetlenül attól, hogy a társunk mit tesz. A számonkérhetőség ijesztően nagyra növelheti a mulasztásainkat, s ezzel nem egyszerű megbirkózni.
– Amikor tanácsadóhoz fordultunk, a páromnál már végleg bezárult a kapu. Bárcsak előbb megtettem volna ezt a lépést! – sóhajtja keserűen Sándor, aki számára az is fontos tanulság volt, hogy ha segítséget kérünk, akkor egyvalaki mellett tegyük le a voksunkat. Ne rohangáljunk egyik segítőtől a másikig, bízzuk magunkat egy szakemberre vagy egy hiteles házaspárra.
Epilógus
Egy válságba jutott házasságért sohasem csak az egyik fél a felelős. Akik beengedtek az életükbe, mind a saját felelősségükről beszéltek, a saját hibáikat tárták fel, a beszélgetőpartnereim egy része mégis úgy vélte, könnyebben fel tudta volna dolgozni a házastársa halálát, mint a válást. Én magam is nehezen viselem a „csináld jobban, és majd jobb lesz” típusú tanácsokat, így a beszélgetések folyamán egyre világosabban láttam: kapcsolatokban sérülünk, és kapcsolatokban gyógyulunk. Egyetlen, mindenekfölött lévő kapcsolat van, amelyben valódi gyógyulás jön létre, s az túlmutat az emberi síkon. Ahogyan Erika fogalmaz:
– Bár még bennem van a jeges rémület, ha a válásra gondolok, mégis szilárdan hiszem, hogy Isten nem tévedett, amikor mellém adta a férjem. Mi hibáztunk rengeteget, s nem gondolom, hogy egy új házasság megoldaná akár az ő problémáit, akár az enyémeket. Az „egy test” megtöretése olyan fájdalom, amelyre nem számítottam, de Jézus valóban képes meggyógyítani. Az ő szeretetében fel tudtam dolgozni, ami velünk történt.
– Ma már nem a volt feleségemet akarnám megváltoztatni: beérném azzal, hogy én változzam érte és a kapcsolatunkért – ismeri el Géza.
A hallott történetek abban erősítettek meg, hogy rengeteg külső támadástól nem tudjuk megvédeni a házasságunkat, de sok belsőtől igen. Akkor, ha fejlődünk az önismeretünkben, és elhisszük, hogy kegyelemből igenis képesek vagyunk változni.
Ahol segítséget kaphatunk
Néhány olyan közösség, szervezet és szakember, amelyet/akit jó szívvel ajánlunk Olvasóink figyelmébe (a teljesség igénye nélkül):
Előtte
Családok Jézusban Közösség Párbeszéd és Kapcsolat Alapítványa – házassági felkészítő kurzusok: www.par-beszed.hu
Pál Feri atya előadásai és közössége: www.palferi.hu
Közben
Házas Hétvége Mozgalom – kapcsolatépítő hétvégék házaspároknak: www.hazas7vege.hu
Kána misszió – házassággondozó nyári táborok: www.chemin-neuf.hu/hu/chemin-neuf-kozosseg/programok/hazasparok-es-csaladok
Mécs Közösség – lelki programok házasoknak, családoknak, egyedülállóknak: www.mecshonlap.hu
Bibliai Házassággondozó Szolgálat – előadások, nyári konferenciák, lelkigondozás: www.bhsz.hu
2=1 Családsegítő és Házasmisszió – tanfolyamok, házassági felkészítés, válságkezelés: www.hazassagsikeresen.hu
Mihalec Gábor párterapeuta oldala: www.mihalecgabor.hu
Tapolyai Emőke pszichológus és munkatársai – előadások, hanganyagok és bejelentkezés tanácsadásra: www.szabadon.com
Mészáros Ádám párkapcsolati mediátor és coach: www.drmeszarosadam.hu
Utána
Gyógyulás válás után – lelkigondozás, közösség: www.valohalo.hu
AVE hétvégék – az Emmánuel Közösség szolgálata elváltaknak: www.emmanuel.hu/egyedulallo_szulok.html
A cikk a Family magazin 2019/Házasság különszámában jelent meg.
A szerzőről
