Mikor érdemes először pénzt adnunk gyermekünk kezébe? Káros lehet bármilyen szempontból, ha túl korán tesszük? Adjunk rendszeresen vagy csak eseti jelleggel? Adjuk „csak úgy”, esetleg ajándék helyett, vagy jobb, ha meg kell küzdenie érte? Hogyan tanulja meg legjobban, hogy „a pénzért meg kell dolgozni” – anélkül, hogy függővé válna tőle? Ki rendelkezzen a gyermek zsebpénze felett, és szabad-e a szülőnek abból bármilyen indokkal elvennie? Megannyi kérdés, mely foglalkoztathat minket. Ezekre kerestem a választ szülőtársak és három szakértő bevonásával.
Kezdjük az alapoknál! Abban minden megkérdezett egyetértett, hogy szükség van a pénzügyi kultúra fejlesztésére, és ennek első számú felelőse a szülő. Szakértőink így nyilatkoztak a kérdésről:
Léder László pszichológus, az APA Akadémia alapító ügyvezetője:
„A zsebpénzkultúra felépítéséhez öt-nyolc évre is szükség lehet. Ma a gyerekek nagy része nem végez semmilyen otthoni vagy egyéb munkát akár huszonéves korig sem, ezt óriási hibának tartom. A nyolcvanas évek elején, tizenkét évesen kinéztem magamnak egy 20 forintos játékot. Az apám mosolyogva kiszámolta, hogy 2,20-as órabérrel mit kell tennem azért, hogy megvehessem. A szerződés érthető volt, én örömmel végeztem el a munkát, és örömmel vettem meg a játékot.”
Mátrai Edina alternatív gyermeklélek-fejlesztő:
„Egy gyermek keresi a helyét a világban, így az érték számára nem az anyagiakban fejeződik ki, hanem a képességei folyamatos előrehaladásában. Neki addig nem fontos a pénz, amíg nem kezdi azt érezni, hogy ez befolyásolja a fejlődését – az pedig a szülőkön múlik, hogy ez mikor változik meg benne. Ahhoz, hogy ne egy kívánságlista legyen számára a lényeg, sokat kell foglalkozni azzal, hogy ne a tárgyak, hanem a közös programok határozzák meg az életét, és a közös játékon belül is minél kevesebb legyen a tárgyaknak jutó hely.”
Polus Enikő mentálhigiénés szakember, a Mesekő Alapítvány alapító ügyvezetője:
„A gyermeket az életre készítjük fel, és ahhoz szorosan hozzátartozik a pénzhez való egészséges viszonyulás: a takarékoskodás, a tudatos vásárlói és befektetési szemlélet, a lemondás képessége, az adakozási készség kialakítása. Ezt gyermekkorban kell elkezdeni alapozni, mert ha a pénzhez való viszonyulás nem megfelelő, könnyen függőség alakulhat ki. Ugyanakkor fontos, hogy a szülők próbáljanak meg ne kis »fogyasztókat« nevelni, vagyis azt elérni, hogy a gyerekek ne akkor és attól legyenek jól, ha van pénzük.”
1. Mikortól adjunk zsebpénzt?
Az előbbiekből következik: akkor, amikor már van értelme a pénzügyi nevelésnek, vagyis iskoláskorban. A megkérdezett szülők többsége kisiskoláskor előtt nem ad zsebpénzt, akkor is inkább csak eseti jelleggel, később viszont rendszeresen. Gyakori, hogy egyszerre vezetik be a rendszert több gyermek számára, így a nagyobb testvérek relatíve később, a kisebbek korábban jutnak zsebpénzhez.
Léder László:
„A rendszeres zsebpénzt csak felső tagozattól ajánlom, és csak akkor, ha megelőzte egy szülői felkészítés, például úgy, hogy előtte rendszeresen együtt vásárol be a gyerek és a szülő, vagy együtt vesznek részt az iskolai vásárokon.”
Mátrai Edina:
„Nagyon fontosnak tartom a természet felé fordulást, a természetes eszközökkel végzett munkát. Az legyen a gyermek első igazi pénzélménye, amikor a saját munkájához szükséges eszközökért fizet, hogy elkészíthesse a faházikót, a kötött szőnyeget. Nagyon fontosnak tartom, hogy később is, amikor már pénzt kap, legyen mindig előtte egy konkrét cél, amelyre gyűjt, mert ez viszi előre a tudatos építkezés útján.”
Polus Enikő:
„Én már alsóban is fontosnak tartom a zsebpénzrendszert, de ennek elsődleges célja ne a költekezés, hanem a tartalékolás és gyűjtés legyen. Ehhez viszont családi mintára is szükség van. A tudatos pénzkezelés a kiadások vezetésénél kezdődik, és ezt már a gyerekek is elsajátíthatják. Lehet egy családi malacperselyünk is, amelyben a közös programokra gyűjtünk.”
2. Milyen indokkal és céllal adjunk?
Rendben, legyen a zsebpénzgyűjtésnek minél konkrétabb indoka és célja – de mi legyen az? És mi ne legyen semmiképp? A szülői vélemények és tapasztalatok ebben a kérdésben rendkívül eltérőek:
- Gyakori a vásárlásban nyújtott segítségért felajánlott kisebb összeg vagy a vásárlás során visszakapott aprópénz odaadása, nagyobb összegek pedig nyaraláskor, nyári táborok esetén (amit megtarthat, ha nem költi el).
- Az ünnepi alkalmakkor (névnap, születésnap, karácsony, húsvét) ajándék helyett pénz adása elsősorban a nagyszülőkre, rokonokra jellemző, de felsős gyermekeknél már a szülőknél is előfordul, hogy ezt a megoldást választják.
- Viszonylag bevett gyakorlat a fix összegű, az életkorral növekvő havi/heti „apanázs”. Van, ahol ez alanyi jogon jár, és van, ahol feltételhez kötik, például a heti házimunka elvégzéséhez, ritkábban magaviselethez.
- Megosztó a házimunkáért fizetett zsebpénz kérdése: sokan adnak, mások viszont úgy gondolják, hogy az a családi munkamegosztás része kell, hogy legyen. Ők legfeljebb az olyan extrafeladatokért ajánlanak fel fizetséget, mint az üvegvisszaváltás, autómosás, kerti munka elvégzése.
- A legmegosztóbb kérdés, ugyanakkor meglepően elterjedt gyakorlat a tanulásért vagy iskolán kívüli tevékenységekért járó pénzjutalom: ritkábban olvasásért, gyakrabban jó jegyekért, kitűnő bizonyítványért, esetenként versenyeken való elindulásért és/vagy a jó szereplésért.
Léder László:
„Azt látom, hogy jól működő családokban is alig tudják a gyerekeket rábírni valamilyen házimunka elvégzésére, ugyanakkor a zsebpénz mintha alanyi jogon járna. Szerencsésebbnek tartom, ha például azért kap pénzt valaki, mert a szomszédnál elvégzett valamit. Iskolai teljesítményért semmiképp sem adnék pénzt; ünnepi alkalmakra viszont elképzelhetőnek tartom, de csak felső tagozatos kortól ajánlom.”
Mátrai Edina:
„Még a kis összegű rendszeres fix zsebpénz is elkényelmesítheti a gyermeket, ezért inkább keressünk hozzá illő munkát, olyasmit, amivel később foglalkozni szeretne. A házimunka elvégzése szerintem alapfeladat, e helyett inkább olyan tevékenységet díjazzunk, amelyre egyébként másvalakit hívnánk. Ha tanulmányi eredményhez kötjük a zsebpénzt vagy annak mértékét, a gyermek elveszíthet egy nagyon fontos alapot, a saját sorsát beteljesítő motivációt.”
Polus Enikő:
„Arra kell nevelnünk, hogy a pénz nem hullik az ölünkbe, hanem megdolgozunk érte; az ingyen zsebpénz követelőzővé teheti a gyermeket, kialakíthatja a »nekem ez automatikusan jár« érzetét. Legyen az otthoni teendők között olyan, amiért nem jár fizetség (például a saját szoba rendben tartása), de az alapvető kötelességek mellett vállalt pluszmunkáért már járhat. Szülinapra kisgyermekkorban a reális keretek közötti ajándékválasztást javasolom; szerintem egy nagykamasz is csak akkor kapjon ajándékba pénzt, ha már be tudja osztani.”
3. Beleszóljunk-e, hogy mire költi?
Az alsósok jellemzően büfére, vásárfiára, kisebb-nagyobb ajándékokra, a felsősök főleg telefonszámlára, szórakozásra, divatcikkekre és egyéb, nem alapvető szükségleteik fedezésére költenek. Ha szülőként komolyan vesszük az előbbi szakértői tanácsokat, a válasz viszonylag egyszerű: ha a pénzt konkrét célra adtuk, akkor arra fogja költeni; ha megtanítottuk okosan gazdálkodni, akkor nem fogja butaságra elszórni. A szülők többsége egyetért abban, hogy mivel ez a gyermek pénze, alapvetően ő kezeli és dönt róla, ugyanakkor a szülői felelősség részének tartják, hogy ebben irányt mutassanak neki, tanácsot adjanak, esetenként megtiltsák, hogy elköltse.
Léder László:
„Szerintem ebben a kérdésben is a támogató, de közben egyértelmű szabályokat állító nevelési stílus a leghatékonyabb.”
Polus Enikő:
„A serdülőket érdemes arra kérni, hogy gyűjtsék a blokkokat, és havi szinten számoljanak el. Így tudnak majd költségvetést is készíteni, mert egyébként jellemzően alulbecsülik a költségeiket. Ha viszont elszámolták magukat, szülőként ne oktassuk ki őket, inkább tegyünk fel nekik kérdéseket: Mit tennél máshogy? Mire költenél, ha újrakezdenéd? Mi az, amit nem vennél meg? Miért? Mennyit tettél félre ebben a hónapban, és mennyit tervezel a következőben? Ezzel a módszerrel talán kontrollálhatjuk, hogy ne alkoholra, drogra, online játékokra vagy egyéb butaságokra költsenek. Felnőttkorra már úgy kell őket elengednünk, hogy képesek legyenek csak addig nyújtózni, amíg a takarójuk ér. Ha mindent – autót, kész lakást – a fenekük alá nyomunk, sose fognak megtanulni gazdálkodni.”
4. Lehet a zsebpénz fegyelmezési eszköz?
Mint arról már szó esett, van olyan szülő, akinél a heti apanázs összege csökken az el nem végzett házimunka vagy a nem megfelelő viselkedés miatt, s van, aki a rossz jegyek miatt von le a zsebpénzből. Emellett van olyan szülő, aki az eltört sportcuccot vagy a sokadszorra elvesztett pulcsi, sapka, kesztyű pótlását fizetteti ki; sőt olyan is, aki a fogmosást elkerülő gyermekétől a fogorvos kezelési díját hajtotta be (a gyermek azóta állítólag szó nélkül fogat mos). E ritka példáktól eltekintve a szülők többségének véleménye egyezik a szakértőkével, akik alapvetően ellenzik a pénzmegvonásos büntetést.
Léder László:
„Nem veheti el csak úgy a szülő a gyereke saját pénzét, viszont ha rossz érzése támad, az »értelmezd és reagálj« elve alapján átveheti ezen a téren az irányítást. Például ha megtudja, hogy a fia drogra kezdte el költeni a pénzét.”
Mátrai Edina:
„Egy gyermek kezdetben nem a pénzhez ragaszkodik, hanem ahhoz, ami az övé, vagy amit annak érez. A pénzt mint tulajdonát így nem tudja könnyen elengedni. A biztonságot adó, szerető környezeten kívül igazán az álmaihoz kötődik, amelyeket meg akar valósítani. Kérdés tehát, hogy lehet-e fegyelmezés tárgya az, hogy elvesszük tőle az álmait, a lehetőségeit?”
Polus Enikő:
„Én sem alkalmaznám a pénzelvonást direkt büntetésként, inkább azt erősíteném, hogy a cselekedeteinknek megvannak a következményeik, így az is előfordulhat, hogy a gyermeknek kell megfizetnie az általa okozott kárt.”
Összegezve: míg a szülői vélemények és gyakorlatok rendkívül sokfélék, a szakértői vélemények többnyire egybehangzóak.
✓ Alapvető fontosságúnak tartják a megelőző pénzügyi nevelést, melyet iskoláskorban érdemes elkezdeni.
✓ Hangsúlyozzák a célirányos gyűjtést, illetve azt, hogy kezdetben aktív szülői felügyelet mellett történjen a pénzköltés.
✓ Egyikük sem támogatja a házimunkáért járó fizetést, viszont fontosnak tartják bizonyos extrafeladatok eseti jellegű díjazását.
✓ Bizonyos életkor felett és felkészültség mellett elfogadhatónak tartják az alkalmi pénzajándékot – ha a gyermek is ezt szeretné.
✓ Egyöntetűen ellenzik az iskolai élettel kapcsolatos (feladatokért, jegyekért, bizonyítványért járó) pénzjutalmat.
A cikk a Family magazin 2019/2. lapszámában jelent meg.
A szerzőről
