Pszichológus nyúlcipőben
„Már többször mondtam, hogy még ha üldöznek, akkor sem vagyok hajlandó futni. De futok. Magamért és a meggyőzésért” – olvasható Tapolyai Emőke egyik Facebook-bejegyzésében. A közismert pszichológus túl az ötvenen, januárban, a születésnapja után döntötte el, hogy rendszeresen fog futni. A világhálón azóta beszámol fogadalma teljesítéséről, és bátorítja, tanácsolja népes követői táborát. Megkértük, hogy meséljen elhatározása hátteréről, és néhány fontos támponttal segítse olvasóinkat a rendszeres testmozgás elkezdésében – vagy a kitartásban.
– A „Fuss! Olcsóbb, mint a terápia” mondatot valójában provokációnak szántam – mondja mosolyogva Emőke. – Arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy az egész testet átmozgató sport (futás, úszás, biciklizés, gyaloglás…) bizonyítottan segít a pszichés betegségek megelőzésében, megtámogatja a terápiát, felgyorsítja a gyógyulást. A lélek fájdalmait nem oltja ki, de megerősíti a testet és az idegrendszert, hogy el bírja viselni a fájdalmakat.
Emőke évek óta foglalkozik hangulatzavaros, önértékelési problémákkal küzdő emberekkel, akiket mindig arra biztat, hogy mozogjanak.
– Számtalan értékes emberrel találkozom, akik küzdenek önmagukért, de elvesznek az érzelmeik, önvizsgálgatásaik bugyraiban, holott a mozgással ezekből a nehézségekből ki lehetne jönni.
A klienseiért érzett felelősség mellett a pszichológus a saját életében is azt érezte, hogy nagyon elfáradt, tennie kell valamit önmagáért.
– Elgondolkodtam, hogy megvárom, míg valami nagy baj után kell majd váltanom, mint oly sokan másoknak, vagy most teszek magamért. A születésnapom környékén felemeltem a fejem, és azt mondtam: annyira csodálatos, hogy még élek, ezért ezt az életet meg akarom támogatni!
Emőke diákkorában tíz évig versenyszerűen sportolt, tőrvívó volt, ma viszont rengeteget dolgozik, ülő- és szellemi munkát végez, de mint fogalmazott, a teste azóta is vágyja a mozgást. Tapasztalatai szerint a keresztények gyakran gondolkodnak úgy, hogy csak a hitük számít, és elhanyagolják a testüket, pedig az ember a test-lélek-szellem összhangja. A lélek dolgaihoz a test is hozzájárul.
– A testem tisztelete az önarcképemre pozitívan hat vissza, mert ahogyan mozgok, és önmagamért teszek, egyre inkább az erősödik meg bennem, hogy áldozatot csak azért hozunk, ami értékes. Mindezzel azt üzenem magamnak, hogy én érték vagyok! S miért is ne érdemelném meg, hogy önmagamért is áldozatot hozzak? Mikor Isten gyönyörködik bennem, miért ne tenném meg magamért? Isten tisztelete nemcsak Isten és mások, hanem önmagam tiszteletét is jelenti! Szóval: fel a cipőkkel!
Lépésről lépésre
Emőke tanácsai
1. Magamat kell szeretni, nem a futást!
„Sosem szerettem futni, de azzal a harminc-hatvan perccel, amelyet magamnak adok, megtisztelem a testemet, lelkemet. Reggel várom, hogy este futhassak – este meg már keresem az ürügyet, hogy ne kelljen futni. Amikor este fél tíz körül érek haza Prágából, nem akarom fölvenni a nyamvadt nyúlcipőmet, utálom és szidom magam a vállalásom miatt. Mindez azonban addig tart csak, amíg ki nem lépek a kiskapun. Amint elkezdek futni, érzem, hogy ez jó lesz.”
2. Kellenek az elszámoltató partnerek
„Könnyebben kitartunk, ha szerzünk társat magunk mellé. Például szülés után egy barátnőmmel futottam, aki ha megjelent a kapuban, nem mondhattam neki, hogy nem megyek vele. Egyébként a magam teremtette széles nyilvánosság is ilyen kényszerítő erő, amellyel nemcsak másokat motiválok, hanem magamat is.”
3. Fő a fokozatosság!
„Az edzéstervem szerint az első nap, január 30-án 60 másodpercet futottam, 90 másodpercet sétáltam, s ezt váltogattam tíz percig. És majd kiköptem a tüdőmet utána! De két hónap múlva már lefutottam öt kilométert úgy, hogy kétnaponta edzek, áprilisban pedig teljesítettem a Vivicittán a tíz kilométeres távot. A mobilapplikáció, amelyet a felkészüléshez letöltöttem, A kanapétól a tíz kilométerig címet viseli, és a lényege a fokozatosság.”
4. Kérjünk segítséget!
„Az applikáció mellett én igénybe vettem szakember segítségét is, aki segített csiszolni a technikámon. Ha valakinek sérülése van, érdemes orvos tanácsát is kikérni, hogy milyen mozgásformát válasszon. Én azért a futást választottam, mert csak egy cipő kell hozzá, és jól illeszthető a munkámhoz, a saját időbeosztásomhoz. Számomra a futás önmagában unalmas, ezért általában valamilyen motiváló zenét hallgatok közben. Vannak, akiknek önmagában is élmény, mások pedig előadásokat hallgatnak. Én ha belefáradok a zenehallgatásba, engedem szabadon szárnyalni a gondolataimat. Ugyanakkor a futás erős Istent dicsőítő időszak is számomra.”
5. Ünnepeljük meg a sikereket!
„Valahányszor megérkezem a futásból, megünnepelem a sikeremet: megjegyzem magamnak, hogy na látod, ez jólesett, sikerült, megcsináltad! Mert az, hogy ma elmentem, négy-ötször egy percet futottam, másnak nevetséges lehet, de nekem csodálatos, mert fölálltam a kanapéról. Megtiszteltem vele a testem.”
A cikk a Family magazin 2019/2. lapszámában jelent meg.
A szerzőről
