Kreatív ötletek, életre szóló emlékek
A hat unokával büszkélkedő Túri Erzsébet ízig-vérig pedagógus, aki az alsó tagozattól az egyetemig több helyen állt a katedrán. Amikor nyugdíjba ment, és sorra érkeztek az unokák, komoly fejtörést okozott neki, hogy miként tudná az egyre növekvő létszámú csapat tagjait valamilyen emlékezetes – ám nem költséges – karácsonyi ajándékkal meglepni. A kényszer szülte hát a kreativitását, amelynek ma már számtalan nagyszerű gyümölcse van.
Életmesék
Mivel szívesen írogatott, és a kicsik pedig különlegesen fejlett szókincset kaptak a Teremtőtől, elhatározta, hogy megörökíti a gyerekek aranyköpéseit – nem is akárhogyan: egy mesébe illeszti őket.
– De sehogyan sem akart összeállni, így hát kitaláltam, hogy akkor a saját életükről mesélek nekik. És ez bejött! Mindegyik unokánál sorra veszem, hogy az adott évben mi minden történt vele. Az eseményeket természetesen a saját szűrőmön keresztül írom meg, sőt egy ideje kapcsolódtam hozzájuk a saját gyerekkori élményeimmel is, amelyek éppen abban az életkorban estek meg velem, mint amilyenben most ők vannak. Így feloldódik a köztünk lévő időkorlát, és ők is kapnak egy képet az én gyerekkoromról. Az anyaggyűjtés egész évben zajlik: ha hallok tőlük valami izgalmasat, már rohanok is a számítógéphez, hogy lejegyezzem, vagy ha küldenek a szülők róluk valamit, azt is elteszem, és a nyári szünetben vannak külön „interjúztató napok”. Ilyenkor mindig csak egy unoka van nálam. Kikérdezem őt mindenféléről, és lejegyzem a válaszait, megtudakolom, hogy mit szeretne, mi kerüljön még a karácsonyi könyvébe.
Erzsi ezután az életmeséket külön-külön egy-egy könyvecskébe foglalja, s ebből kap mindegyikük.
– November 1-jétől december 1-jéig írom a névre szóló könyveket. Ezután átadom az édesanyáknak, hogy segítsenek fotókat keresni, majd újra visszakerül hozzám, és a szöveget még egy kicsit igazítgatom. Utána az egyik menyem betördeli, és egy kedves kézműves ismerősöm az unokák egyéni kívánságainak megfelelően beköti a kész műveket.
Az átadó ünnepség mindig karácsony másnapján van Erzsi nagyinál, aki mindegyik életmeséből felolvas egy kis részletet. Előbb ki kell találni, hogy az adott történet kié lehet, s utána kapja meg ki-ki a könyvecskéjét.
Városos mesék és játékos séták
Nagyi meséi után az unokák történetei következtek; mivel több közülük nem igazán szeretett rendesen enni, Erzsi a vasárnapi ebédnél kitalálta a „városos mesék” játékot:
– Evés előtt minden gyermek választ egy várost magának, ahol ő az uralkodó, és a leves előtt elmondja, hogy mi ott a „bonyodalom”. Aztán a leves után kifejti, hogy mit tett azért, hogy megoldódjon a helyzet. A befejezést pedig csak az utolsó fogás után lehet elmesélni. Kicsik-nagyok a mai napig szeretik ezt a játékot, ha kéthavonta nálam a fehér asztalhoz ülünk. Már segítenek is egymásnak, sőt kapcsolódnak egymáshoz a történeteikkel.
Erzsi leleményes ötleteinek ezzel még nincs végük. Az unokák létszámnövekedésével párhuzamosan bevezette a „városismereti sétákat” is:
– Ez egy játékos akadályverseny a három–kilenc éveseknek. Külön napokon mennek a hároméves korú unokák (nekik három akadályt kell leküzdeniük), majd a négyévesek (nekik négyet), és így tovább… A lényeg a mozgás, a furfang, a játék, a sok-sok nevetés, és a végcél egy általuk választott helyszín, ahol valami kis emléket, ajándékot választhatnak maguknak. Tízéves kor fölött a sétákat egy nagy közös pizzázás váltja fel világmegváltó beszélgetéssel.
Pólóbuli és nyárbúcsúztató
Erzsi nagyi a vakáció alatt további izgalmas kalandokat is tartogat az unokái számára.
– A nyári leértékelések idején mindegyik unokámnak veszek egy-egy pólót, amelyet külön-külön egy lezárt borítékba teszek. Mielőtt kinyitják, olyan játékokat játszunk, amelyekben össze kell fogniuk, segíteniük kell egymást. S csak ezután jöhet a „nagy átöltözködés” – ezt hívjuk „pólóbulinak”.
A szünidő végén mindig megtartják még a nyárbúcsúztató éjszakákat is.
– Ilyenkor átjön hozzám egy-egy unoka aludni. Befekszik a nagyágyba, majd diavetítés, beszélgetés, játék következik. Másnap pedig tálcán kapja a reggelit az ágyba. A legkisebb unokám meg is jegyezte legutóbb: „Az a helyzet, hogy több éjszakán át is lehetne búcsúztatni ezt a nyarat…”
Nem is csoda, hogy az unokák ragaszkodnak a nagyi által bevezetett programokhoz és szokásokhoz. Még a legnagyobb sem engedi megszakítani a karácsonyi könyvek hagyományát, sőt a kicsiknek a szülők esténként olvasnak belőlük. Erzsi pedig e sok-sok leleményes ötlet közben észrevétlenül szövi a családi hálót minél sűrűbbre, hogy mindig tudják az övéi: összetartoznak, és családként sok-sok akadályt legyőzhetnek.
– Azt tanultam a szüleimtől, hogy Isten segítségével és összefogással megsokszorozódik az erőnk. Mi együtt szüreteltünk, vágtunk disznót, termesztettünk virágokat, és mindig sikerült a nehézségeken túljutnunk.
Megjelent a Family magazin 2020/2. számában.
A szerzőről
