Ez az év senkinek sem úgy telik, ahogyan eltervezte. Ha az idei nyárra gondolok, elszorul a szívem, és várom, mikor mondja le a kemping a már korábban lefoglalt szállásunkat. De ez legyen a legnagyobb bajunk – ez a második gondolatom –, csak maradjunk egészségesek! Harmadikként pedig felidézem korábbi nyaralásainkat, amelyek az utóbbi időben közel sem úgy sikerültek, amint megálmodtuk őket…
Az utazás, kalandozás már egészen zsenge koromtól érdekelt, de igazán egyetemistaként jött el az én időm az Erasmus-programnak és a német nyelvterületen megismert barátnőknek köszönhetően. Semmilyen nehézség nem vette el a kedvemet a városok bebarangolásától. Például amikor döntenem kellett, hogy visszamegyek a barátnőm lakására az ottfelejtett pénztárcámért, hogy enni is tudjak aznap, vagy továbbmegyek, és így egy órával hosszabb ideig sétálhatok éhesen Genfben, ez utóbbit választottam.
A gyerekeink is szívesen utaznak, bár ahogyan a kamaszkor felé közelítenek, úgy egyre kevésbé érdekli őket a városnézés. Mivel szinte az egész családunk valamilyen ételallergiával küzd, ez kissé megnehezíti a kimozdulást, gyakorlatilag csak a szálláson ehetünk. Eleinte nagyon izgultam, hogyan pakoljak úgy össze, hogy minden meglegyen, de most már rutinos vagyok: a csomagok felét a különböző mentes ételek – és egy hosszabb nyaralásnál a kenyérsütő gép – teszik ki.
Prága fűszerezve
A 2018-as esztendő utazás szempontjából igen különleges év volt, pechsorozattal fűszerezve. Januárban már nagyon bezárva éreztem magam, így elhatároztuk, hogy a síszünetben, február végén kimozdulunk valahová. Eredetileg wellnessezésre gondoltam, amikor azonban rájöttem, hogy annak az árából az egy évtizede áhított úti célunkat, Prágát is megjárjuk, nem volt kérdés, hova megyünk. Kis malőrnek tűnt, hogy a középső fiunk épp az utazás előtti éjszaka lett rosszul, és hányt többször is, de azt gondoltuk, egyszerű gyomorrontás, és mivel másnapra jobban lett, elindultunk. A vonatút problémamentesen zajlott, ám amikor a szállásunknál a metróból kiszálltunk, egy hatalmas reccsenést hallottunk, és íme: a babakocsi váza kettétört. Persze ilyen apróság minket nem akaszthat meg: vettünk széles celluxot, a szállásunkon talált erős fém bornyitót sínként használva jól körberagasztottuk a vázat, és másnap töretlenül vágtunk bele a városnézésbe.
Prága óvárosában, gyönyörű ódon házai között sétálgattunk éppen, amikor észrevettük, hogy elsőszülöttünk egyre hallgatagabb és sápadtabb lesz. A Károly híd lábánál nem bírta tovább szegény, és a többi turista megbotránkozó tekintetével mit sem törődve, a cseh főváros legszebb részén kidobta a taccsot. Visszamenekültünk a szállásra – amúgy is ebédidő volt –, és válságmegbeszélést tartottunk. Tudtuk, hogy innentől már csak idő kérdése, és mindenki beteg lesz. Úgy döntöttünk, kettéválik a család: az egészséges gyerekek egy szülővel várost néznek, a másik szülő beteget ápol. Néha cserélünk, és amikor mindenki jól van, megyünk együtt is. Egészen ügyesen időzített mindenki – a harmadik fiunk pont egy pizzázóban lett rosszul, de ételérzékeny lévén amúgy sem ehetett volna pizzát.
Engem utolsó este, már a szálláson ért utol a kór, a másfél éves legkisebbnek a vonaton hazafelé tartottuk a zacskót, a családfő pedig hazaérkezésünk utánra tartogatta a rosszullétet. Így végül minden lényegeset láttunk Prágából, és ha nem is mindig mindenki élvezte a városnézést, azért senkiben sem maradt meg rossz élményként. Örülök, hogy nem maradtunk otthon.
A kálváriánk azonban ezzel nem ért véget.
Hexensussz a tengerparton
Ebben az évben a nyár is tartogatott némi meglepetést. A horvát tengerpart egy csodás kempingjébe terveztük a nyaralást. Igen ám, de az indulás előtti napon a családunk feje egyszer csak egy nyilallást érzett a derekában, és onnantól kezdve nemcsak hajolni, hanem mozdulni sem igen tudott. Másnapra, az indulás reggelére rosszabbodott a helyzet. Eléggé pánikba estünk: a gyerekek nagyon készültek már az útra, nem szívesen mondtuk volna le az előszezoni nyaralást, ráadásul két baráti családot is beszerveztünk magunk mellé. Végül arra jutottunk, hogy elindulunk, majd én vezetem az autót.
A háziorvosunk felajánlotta, hogy eljön, és megpróbálja a férjem állapotát egy injekció segítségével javítani. Míg mi az orvosra vártunk, észre sem vettük, hogy az akkor tízéves nagyfiunk eltűnik a lakásból. Egyedül átvariálta az autóban az üléseket, és elkezdte a csomagokat kihordani és bepakolni. A nagy, nehéz bőröndöt is! Mire a nagypapa megérkezett – az autó bepakolásához egy férfi ügyessége elengedhetetlen ugyebár –, már alig volt dolga.
Így aztán, ha kicsit később is, de elindultunk. Ilyen csöndes, kellemes utunk addig és azóta sem volt! A gyerekek érezték a helyzet súlyosságát – a mama vezet, a papa a derekát kitámasztva mozdulatlanul ül –, és kivételesen jól viselkedtek. Érdekes módon éhesek sem lettek; most egyikünk sem tudott volna hátrafordulni, hogy enni adjon nekik. Végül még aznap eljutottunk a kempingbe, bár azóta sem tudom felfogni, hogy tudtam egész nap vezetni. A fájó deréknak a tengervíz és az úszás kifejezetten jót tett, a gyerekek meg örültek, hogy békén hagyjuk őket az unalmas városnézéssel, és az egész napot a víz mellett tölthetik.
Ekkor sem bántuk meg, hogy elindultunk.
Keretes szerkezet
Reméltük, hogy ezzel véget ért az üdülések szempontjából nem túl kedvező év, de azért lezárásként tartogatott nekünk egy kis meglepetést 2019 márciusa is. Úgy gondoltuk, megérdemelten vesszük ki szülői szabadságunkat, hogy kicsit kettesben kipihenjük az elmúlt évek fáradalmait. A gyerekeket a nagymamára bízva indultunk el Badacsonyba. Épp csak odaértünk a szállásra, már rosszul lettem… Sejtettük, hogy újra az a vírus támad, amelyik éppen egy évvel azelőtt Prágában. Este a nagymama is jelentette telefonon, hogy két gyereket leterített a nyavalya.
A legrosszabb az volt, hogy nem tudtunk hazamenni, hogy segítsünk neki. De mindenki hősiesen kitartott, és mire kétnapos szabadságunk véget ért, mindannyian újra jól voltunk. Ahogyan édesanyám vigasztalt: legalább nyugodt körülmények között tudtam beteg lenni. No, igen, minden rosszban van valami jó!
Megjelent a Family magazin 2020/2. számában.
