Olyan gyakran hallottam különféle pároktól azt a mondatot, hogy „nekünk szuper a kapcsolatunk, mert nincsenek konfliktusaink”, hogy már-már én is elhittem, hogy a jól működő párkapcsolat egyik legfőbb ismérve az, hogy a felek között soha nem fordulnak elő nézeteltérések, és mindig mindenben egyetértenek. Amikor sokat vitatkozó párokról hallottam, azt gondoltam, hogy biztosan nehéz és boldogtalan lehet a közös életük, ha ennyi konfliktusuk adódik. Miután megházasodtam, döbbenten tapasztaltam, hogy a férjemmel mi is inkább a gyakran vitázó párok közé tartozunk, mégsem érzem úgy, hogy boldogtalanok lennénk… Sőt: sokkal inkább azt tapasztaltam, hogy egy-egy nehéz beszélgetés után a kapcsolatunk még elmélyültebbé vált, és mi egyre inkább megerősödtünk abban, hogy elbírjuk ezeknek a konfliktusoknak a terhét.
A világ egyik legkiemelkedőbb párterapeutája, John Gottman is aláhúzta a tapasztalataimat. Több évtizednyi kutatómunka alapján azt állítja, hogy a házasságokban nem az okozza a legfőbb gondot, hogy különféle konfliktusokkal kell megküzdeni, hanem az, ahogyan az emberek egymással bánnak ezekben a helyzetekben. Nem is kérdés, hogy egy ilyen intenzív kapcsolatban, mint a házasság, folyamatosan számíthatunk súrlódásra – az olyan apró vitáktól kezdve, hogy mit és hol ebédeljünk, a komolyabb, mélyebb témákig szinte naponta megélhetjük azt, hogy valamiben eltér a véleményünk, igényünk, szükségletünk.
A vita mint lehetőség
Érdemes lehet tehát úgy tekintenünk a konfliktusokra, mint lehetőségekre, amelyek által jobban megismerhetjük vagy akár mélyebben megérthetjük magunkat és társunkat. Ha vannak visszatérő nézeteltéréseink, lépjünk egy lépést hátra, és gondoljuk át, hogy mi rejlik mélyen bennünk az adott nehézséggel kapcsolatban. Fontos felismerni a szabadságunkat: reagálhatunk máshogyan is – annak ellenére, hogy egy probléma továbbra is nyomaszt vagy bánt bennünket. Kis erőfeszítést téve lehetünk nyitottak arra, hogy a saját nézőpontunkat egy időre félretegyük, és megpróbáljunk a társunk szemszögéből tekinteni az adott helyzetre.
Én is jelentős változásokat tapasztaltam a házasságomban, amikor a „jól bejáratott” reakciókat elkezdtem kívülről megfigyelni. Szinte belső párbeszédet folytattam magammal: „Már megint ebbe a helyzetbe kerültünk! Én már megint ugyanúgy reagálok, a férjem is ugyanúgy reagál… Most lehet, hogy ki kéne próbálnom egy újfajta megközelítést, és akkor a vita kimenetele is megváltozna.”
Az önmagammal folytatott beszélgetés bevált. Sok-sok gyakorlással egészen kreatív módokat találtunk ki a vitatkozásaink kezelésére. Tisztáztunk pár alapszabályt a kettőnk kommunikációjában és a konfliktuskezelésben, például sosem hagyjuk, hogy teljesen eluralkodjanak rajtunk a heves érzelmeink. Igyekszünk nem minősíteni egymás személyét, hanem arra fókuszálunk, hogy az adott szituáció vagy a társunk viselkedése milyen érzéseket váltott ki bennünk. Semmilyen esetben sem tartjuk megengedettnek a bántalmazást, sem fizikai, sem verbális formában. Ezen szabályok lefektetése mellett sokszor élünk a humor vagy a tűzszünet eszközeivel. Nekem évekre volt szükségem ahhoz, hogy bizonyos témákat ne vegyek túl komolyan, hanem tudjak akár egy jót nevetni a nézeteltérésünkön. Abban az esetben, ha már előre tudjuk, hogy nem lesz időnk vagy türelmünk valamit értelmesen átbeszélni, akkor inkább félretesszük, és visszatérünk a témára egy megbeszélt időpontban, amikor valóban érdemben tudunk beszélgetni. Van, amikor elég csak megegyeznünk abban, hogy nem értünk egyet valamiben, ám ettől függetlenül szeretjük és tiszteljük egymást. És néha maguktól is megoldódnak bizonyos kérdések.
Közelebb egymáshoz
Nagyon felszabadító volt megélni a házasságunkban azt, hogy a konfliktusok nem kell, hogy eltávolítsanak minket egymástól, hanem akár közelebb is kerülhetünk általuk. Megtanultuk megkülönböztetni a problématípusokat, és igyekszünk ezekhez mérten reagálni. Például kisebb hangsúlyt kap az a téma, hogy ki viszi le a szemetet az adott napon, mint az, hogy összességében hogyan osztozunk a háztartásunkban felmerülő feladatokon. Természetesen velünk is gyakran előfordul, hogy egy adott vita hevesebb érzelmeket vált ki belőlünk, mint gondoltuk. Ilyenkor fel szoktuk tenni a kérdést, hogy mi az, ami valójában bánt bennünket. A reakciónk mögött ugyanis sokféle ok állhat: korábbról felhalmozott sérelmeink, frusztrációnk, kimerültségünk… Fontos megtanulnunk elkülöníteni egymástól ezeket az okokat és érzéseket, hiszen csak így tudunk valódi megoldásokat találni rájuk.
John Gottman is megkülönböztet a párok életében megoldható és megoldhatatlan problémákat. A megoldhatók közé azok tartoznak, amelyek kis átbeszéléssel, szervezéssel orvosolhatók. Ilyen lehet például az, hogy ki menjen a gyerekekért, vagy hogy ki vigye le a szemetet. Ám vannak megoldhatatlan problémák is: olyan kérdések, amelyek a személyiségünket, a jellemünket vagy az értékrendünket érintik. Ezekben az esetekben ritkán hoz megoldást egy tisztázó beszélgetés. Itt arra van szükség, hogy mi magunk fejlődjünk valamiben, ami által máshogyan fogjuk látni az adott helyzetet, vagy máshogyan tudunk viszonyulni a társunkhoz.
Ne aggódjunk: John Gottman szerint a boldog párok életében is vannak megoldhatatlan problémák. Amit elleshetünk tőlük, az az, hogy ők megtanultak ezekkel együtt élni, hogy mindezek ellenére megbecsülik a társukat, és elkötelezettek a kapcsolatuk iránt.
Megjelent a Family magazin 2020/4. számában.
