Emlékszem, a nászutunkon beugrottunk egy sarki gyrososhoz, és amikor közöltük, hogy csak paradicsomot ne, az arab pultos ingatta a fejét: „Hájáj, nem szereti paradics, biztos gyerekkori tráumá. Láttatok film Gyilkos paradicsomok támadása? Nézzetek meg!” Jót nevettünk ezen a „fastfood-terápián”, pedig működik. Ahogy időnként jobban esik egy popcorn, mint a kacsasült, úgy nemcsak nagy emberektől lehet tanulni, hanem B kategóriás filmhősöktől is. S ha nem tudnánk a párunkat pszichológushoz elvonszolni, lehet, hogy a saját kanapénk is megteszi, csak egy jó film és egy őszinte beszélgetés kell hozzá. Ezt hívják popcornterápiának.
Ha belegondolok, az életem fontosabb állomásait együtt tettem meg korunk filmhőseivel. A Nem kellesz eléggé már a címével felnyitotta a szemem, hogy hiába az sms, a hangposta vagy a Messenger, ha egy férfi nem keres, az nem azért van, mert attól fél, hogy túl jó vagyok hozzá, hanem egyszerűen azért, mert nem kellek neki eléggé. A Bridget Jones trilógia hozta el a nagy megvilágosodást, hogy a cikis pulcsis jó fiú jobban illik hozzám, mint a menő rossz. Aztán amikor rátaláltam az igazira, nem vettünk tévét, nehogy magával rántson minket a sok időgyilkos sorozat, csakhogy hamar rákaptunk az internet és a popcorn áldásaira. Nem feltétlenül ördögtől való a sötétben egy fényes dobozt bámulni és egy jó film után meghitten beszélgetni.
A popcornterápia nem a mozibüfék kampányszlogene, hanem tudományosan bizonyított módszer. A Rochester Egyetem szakemberei éveken át kutatták, milyen hatással van a házaspárok közös filmélménye a kettejük kapcsolatára. Véletlenszerűen kiválasztottak százhetvennégy házaspárt, és csoportokra osztották őket. Az első két csoport tréningeken és párterápián vett részt. A többieknek egyszerűen a kezükbe nyomtak egy több mint száz filmcímből álló listát, és arra kérték őket, hogy hetente egy filmet nézzenek meg együtt, majd kérdések segítségével vitassák meg, ki mit kapott általa.
Évekkel később összevetették a három csoport eredményeit egy negyedikével, olyan párokkal, akik semmiféle segítséget nem vettek igénybe – náluk huszonnégy százalékos volt a válási arány. Legnagyobb meglepetésükre a mozizós párok esetében ugyanúgy megfeleződött a válások aránya, mint a terápián részt vevők körében. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden esetben elég a kanapéig menni, de aki sehogyan sem tudja elvonszolni a párját egy szakemberhez, annak a közös filmklub egy első mentőöv lehet.
A szkeptikusok most bizonyára legyintenek, hogy azoknak a pároknak is voltak moziestéi, akiknek elváltak útjaik. Ronald Rogge professzor szerint sok múlik a menüválasztáson és az elhatározáson. Azok a bugyuta romantikus alkotások, amelyekben minden problémát cukormázas jelenetté maszatolnak el, és semmilyen realisztikus megoldást nem kínálnak, nem segítenek. A terápiás hatás akkor jelentkezik, ha a film egy tartós kapcsolat valós állomásait jeleníti meg, és a kanapén csücsülő pár tagjai összehasonlítják magukat a film főszereplőivel, majd elgondolkodnak azon, vajon ők hogyan viselkednének egy hasonló helyzetben.
Popcorn light: Nászfrász (amerikai romantikus vígjáték, 2007)
alapozó kurzus kezdőknek
Ez a könnyed vígjáték nyomokban azért tartalmaz némi gondolatkalóriát is. Frank tiszteletes (Robin Williams) nem adja könnyen az esküvői áldást, jegyesoktatása felér egy kommandós kiképzéssel, ami komoly próba elé állítja Ben (John Krasinski) és Sadie (Mandy Moore) kapcsolatát. A fiatal szerelmespárnak meg kell tanulnia veszekedni, két bömbölő robot játékbabát pelenkázni, egymás rokonaival kapcsolatot ápolni és kivárni a nászéjszakát. Frank atya előre megmondta: nem kis feladat megtalálni az igazit, na de megtartani…
Popcorn hagymával és baconnel: Párterápia (amerikai krimivígjáték, 2010)
középsúlyú romantika férfiaknak „tálalva”
Végre egy romantikus film, amelyen a férfiak sem fognak ásítozni! A filmhez hagyma és bacon dukál, mert több benne az életszag és a (zsír)tartalom, mint elsőre hinnénk. Phil (Steve Carell) és Claire Foster (Tina Fey) átlagos középosztálybeli házaspár két gyerekkel. Nem mondhatjuk, hogy válságban van a házasságuk, de a hétköznapokon még a szürke két árnyalatát sem ismerik: minden óraműpontossággal kiszámítható, még a heti randi is. Miután egy baráti pár bejelenti, hogy elválnak, Phil megijed, és úgy dönt, hogy felkavarja az állóvizet. Manhattan egyik legpuccosabb éttermébe viszi Claire-t, asztalt azonban nem foglal, s hogy mentse a helyzetet, másnak adja ki magukat. Ez az ártatlan csere hamar bajba sodorja őket, a Tripplehorn házaspárt ugyanis rosszfiúk üldözik. Az akciódús randin már nemcsak a kapcsolatukat, de a bőrüket is menteniük kell. Nem lehet nem szurkolni nekik, hiszen még pisztollyal a kezükben is olyanok, mintha villanyoltáskor a kölykeiket vezényelnék az ágyba.
Popcorn chilivel és karamellával: Velem vagy nélküled (amerikai drámavígjáték, 1999)
édes-csípős törésteszt középhaladóknak
Na, a chili egy picit csípni fog, a karamella meg beleragad a fogunkba, mégis megéri! Ben (Bruce Willis) és Katie (Michelle Pfeiffer) tizenöt éve házasok, tele a kamrájuk szép emlékekkel, s még az sem kérdés, szeretik-e egymást, mégis lejtmenetben „csúsznak” a válás felé. A pösze pszichológustól az anyajegyes terapeutáig mindenki jó tanácsát meghallgatják, például hogy nem szabad haraggal lefeküdni, hogy még egy apró borsószem se maradjon a matrac alatt, csakhogy az ő matracuk alatt már dinnye nagyságúra nőttek a problémák. Hogy van-e visszaút, s hogy lehet-e dinnyéből borsót csinálni, azt nem árulom el. Egy biztos: életközepi válságban kötelező darab.
Popcorn parmezánsajttal: Amit még mindig tudni akarsz a szexről (amerikai drámavígjáték, 2012)
házassági leckék haladóknak
Az olaszok csak úgy mondják, a „sajtszentháromság” királya, mert a parmezánt akár több éven át is érlelik. Íme egy film, amelynek jót tesz a kor és a hosszú érlelés, hiszen van olyan történet, amelyet babaarcú celebek nem tudnak hitelesen eljátszani. Meryl Streep és Tommy Lee Jones mindent beletettek ebbe a száz percbe, amit hosszú évtizedek alatt megtanultak – mondjuk, hogy miként lehet szavak nélkül, egyetlen szájbiggyesztéssel elmesélni három évtizedet.
Kay és Arnold több mint harminc éve házasok, itt már nincsenek ajtócsapkodások, csendben éldegélnek egymás mellett, mintha bizonyos kor fölött az érzelem már luxus lenne. Arnold elsőre elég kiállhatatlannak tűnik, a tüskéi csak sejtetik, hogy egy sebzett férjet rejtenek. Kay pedig nem elsősorban szexre vágyik, inkább valamiféle csodálatra, amelytől újra szeretett nőnek érezheti magát. A film olyan finom humorral bontja ki a mögöttes történetet, hogy aki vulgáris vicceket vár, csalódni fog, a szex itt csupán fedősztori. Jó hír, hogy Steve Carell túlélte a Párterápia üldözős jeleneteit, és most dr. Feld házassági tanácsadóként tér vissza a vászonra.
Ahogy dr. Feld mondja, egy házasság újjáépítéséhez elengedhetetlen a sebek felszakítása, éppúgy, mint amikor „valakinek ferde az orrsövénye, és nem kap levegőt, ezért el kell törni az orrát, hogy meggyógyuljon”. „Kéz- és lábtörést!” – szoktuk mondani. Mi most inkább kíméletes orrtörést kívánunk, hogy újra megérezhessük a popcorn gyógyító illatát.
Beszélgetésindító kérdések moziestékre:
- Hogyan ábrázolta a film a főszereplő pár kapcsolatát?
- Tudták egymást jó barátként támogatni a nehéz helyzetekben?
- Meg tudtak egymás előtt nyílni, és képesek voltak az érzéseikről beszélgetni?
- Amikor az egyikük felhozott egy nehéz témát, a problémával foglalkoztak, vagy a másik személyét támadták?
- Bevetettek némi humort, mielőtt eldurvult volna a helyzet?
- Ha megbántották egymást, csak negatív következtetésekre jutottak, vagy képesek voltak a konfliktusban meglátni valami jót is?
- Tudtak őszintén bocsánatot kérni egymástól?
- Ha összehasonlítjuk magunkat a filmben szereplő párral, milyen közös pontokat találunk a fenti kérdéseket illetően?
- Volt-e olyan filmjelenet, amelynek a fényében most másképp látjuk kettőnk kapcsolatát?
Akit mélyebben is érdekel a kutatás, annak figyelmébe ajánljuk az alábbi linket:
http://couples-research.com/current-studies
Megjelent a Family 2021/1. számában.
