Az ismert újságíró, négygyermekes édesapa az apaszerepet járja körül az Apakulcs című kötetében. Az alábbiakban a bevezető fejezetből kínálunk egy kis ízelítőt.
– És ha egy mondatban kellene összefoglalnod az apaság lényegét? – lépett oda hozzám Gábor az egyik apaszemináriumunk után, miközben kezdtem elpakolni a jegyzeteimet. Kimerítő napot töltöttünk együtt, igyekeztem tehát a lehető legegyszerűbben válaszolni:
– Inkább csak egyetlen szót mondanék. Kapcsolódás.
A fejemben felcsendült a diadalmas zene, láttam a film végi naplementét, melybe katartikusan belelovagol a főhős; itt a csúcspont, ennél nem lehet okosabbat és mélyebbet mondani, mekkora zseni vagyok, de tényleg… Ám amikor újra felnéztem, Gábor csalódott arcát láttam magam előtt. Bosszúsan legyintett:
– Könnyű azt mondani. De hogy csináljam?
Jó kérdés. A válasz már biztosan nem fér bele egy mondatba.
***
Biztos vagyok abban, hogy az apák többsége is nagyon vágyik arra, hogy kapcsolódni tudjon a gyermekéhez. Miközben egy apa intézi a napi ügyeit, dolgozik, tárgyal, rohan, kétkezi munkát végez, egyeztet, határidőt szab, vállal és módosít, egészen biztos, hogy szeretne jelen lenni a gyermeke számára. Apákat figyelve, velük beszélgetve, őket segítve, vágyaikat megismerve jutottam arra a következtetésre, hogy a kapcsolódásnak alapvetően három kulcsa van:
kapcsolódás a tudásban;
kapcsolódás a jóakaratban;
kapcsolódás a szövetségben.
***
Ahhoz, hogy egy apa és gyermeke kölcsönösen kapcsolódni tudjanak egymáshoz, alapvetően ismerniük kell egymást. Csak akkor lehet közük egymáshoz, ha egyrészt az apának van tudása, ismerete arról, hogy ki is a gyermeke valójában; mit szeret, mi tölti el örömmel, mi fontos számára, mi bosszantja, mit utál, mitől fél, és így tovább; másrészt pedig a gyermek is tudhatja mindezt az édesapjáról. A tudás kulcsa az első a kapcsolódás zárjához.
***
Ahhoz, hogy egy apa kapcsolódni tudjon gyermekéhez, túl kell lépnie a puszta megismerésen. Akkor tud közel kerülni a gyermekéhez, ha szeretni is tudja őt. Melyik apa ne szeretné a gyermekét? – kérdezheti persze az olvasó, teljes joggal. Ugyanakkor nagy különbség lehet szeretet és helyes szeretet között. A könyvben ezt alaposan körüljárjuk. Egy biztos: minden apa jól teszi, ha nemcsak ismeri a gyermekét, hanem szereti is őt. Ha törekszik arra, hogy jót tegyen vele. A jóakarat kulcsa a második a kapcsolódás zárjához.
***
Ahhoz, hogy egy apa kapcsolódni tudjon gyermekéhez, nem elegendő ismernie és szeretnie őt. Nem elég, ha a tudás és a jóakarat kulcsának birtokában van. A szövetség kulcsa azt jelenti, hogy az apa támogatja is gyermekét. Keresi annak lehetőségét, hogy segítse, megerősítse, felkészítse. A szövetség kulcsa a harmadik a kapcsolódás zárjához.
***
Látható, hogy minden kulcshoz tartozik egy értelmezést könnyítő hívószó.
A tudás kulcsának hívószava: ismerd.
A jóakarat kulcsának hívószava: szeresd.
A szövetség kulcsának hívószava: támogasd.
Egy apa csak akkor kapcsolódhat valóban gyermekéhez, ha képes használni
a tudás kulcsát, a jóakarat kulcsát és a szövetség kulcsát.
Azaz: ha
ismeri, szereti és támogatja
őt.
***
Ervin mesélte tizennégy éves fiáról:
– Valamelyik reggel – teljesen érthetetlenül – rám vágta az ajtót. Korábban ilyet nemigen csinált. Értem én, hogy kamasz, de ez azért mégis túlzás. Nem is értettem, miért lett ennyire dühös. Én csak azt kérdeztem tőle, suli után rögtön hazajön-e. Azt kiabálta, hogy „ezt már megbeszéltük!”, és elviharzott.
– Tényleg megbeszéltétek? – néztem kérdőn Ervinre. Nagyot sóhajtott.
– Később rájöttem, mire gondolt. Előző nap mondta, mennyire izgatott, mert ma lesz az első, igazi ellenfelekkel játszott meccsük. Elfelejtettem…
Zoli a tízéves lányáról mondta:
– Felsikoltott, és a nyakamba ugrott, amikor átnyújtottam neki a flamingós golyóstollat. Azon gondolkodtam, fantasztikus, mennyire lehet örülni egy darab műanyagnak… Persze, tudtam, miért – tette hozzá Zoli mosolyogva –: már a születésnapjára is flamingómintás ágyneműt kért. Valahogy a flamingó most nagyon menő nála…
Zoli képes volt megteremteni a kapcsolódás pillanatát a kislányával; Ervinnek és fiának azonban fájdalmas élményben volt részük. Pedig a jó szándék, az érdeklődés Ervinben is megvolt, mégsem tudott kapcsolódni a fiához. Vajon Zolinak miért sikerült, és Ervinnek miért nem?
Az ok alapvetően a tudás kulcsában keresendő. Ervin nem vizsgázott jól fia ismeretéből, Zoli viszont bebizonyította lányának, hogy tudja, minek örül igazán. Bizonyára mindkét apa fontosnak tartja a tudás kulcsát, őszintén érdeklődik gyermeke iránt – még ha ezt nem fogalmazza is meg ezekkel a szavakkal –, de míg Zoli képes volt használni a tudás kulcsát, addig Ervin ezt a lehetőséget most elszalasztotta. (Szerencsére nem örökre. Mert az életünkben nagyon ritkán romlanak el a dolgok végérvényesen. Igaz, többnyire a kapcsolódás öröme sem tart élethosszig – pedig mennyivel egyszerűbb lenne.)
***
– Amikor esténként apám hazaért a munkából – idézte fel kiskori emlékeit István –, leült a nappaliba, és a térdére ültetett. „Milyen kincset hoztál ma haza, kalózkapitány?” Ezt kérdezte tőlem minden alkalommal. Persze válaszolnom kellett, ő akkor hitetlenkedett, én győzködtem, a vége meg többnyire szőnyegen hancúrozás lett, mert mindketten „beleestünk a tengerbe”. Ez volt a mi saját, kalózos játékunk.
Akár tisztában volt István édesapja azzal, hogy a fiával való kapcsolódásában a jóakarat kulcsát használja nap nap után, akár nem, egészen biztosan jól tette, amit tett: szerette a gyermekét. Biztos vagyok abban, hogy volt olyan nap, amikor legszívesebben azt mondta volna: „Kalózkapitány, ma a papagájoddal játssz inkább, vagy menj világ körüli útra… Én hadd szundítsak egyet, mert rettenetesen fáradt vagyok. Holnap számba vesszük a kincseket.” Mégsem hagyott ki egyetlen kalóznapot sem. Ez az apa úgy döntött, szeretni akarja a fiát. Jót akar tenni vele. Az együtt töltött minőségi idővel azt fejezte ki számára: annyira fontos vagy nekem, hogy odaajándékozom az időm egy részét – pedig sosem hallott a jóakarat kulcsáról.
***
– Apa, nézd, mit találtam a hátizsákomban! – futott apjához a tízéves Klári, miután az egyhetes tábor végén kipakolta a túrazsákot. – Ez a karkötő hozzám szegődött…
A szilikon karkötő nagyjából ötven forintot érhetett. De Kristóf, Klári édesapja úgy érezte, ebben a pillanatban nem ötvenforintos kérdésben kell állást foglalnia.
– Tudod, hogy kié lehetett? – kérdezte.
Klári akkor már csuklóján a karkötővel parádézott végig a lakáson:
– Fogalmam sincs, de szerintem jól néz ki!
– Értem, hogy tetszik neked a karkötő – vett mély levegőt Kristóf –, szerintem is jól áll neked… De mindketten tudjuk, hogy valójában nem a tiéd. Ugye tudjuk? – nézett a lányára bátorítóan.
– Tudjuk… – biggyesztette a száját Klári.
– Akkor? Mit javasolsz? Mit tegyünk? – bátorította Kristóf.
– Keressük meg a gazdáját… – sóhajtotta Klári.
– Ez jó ötletnek tűnik. Hogy csináljuk? – kérdezte Kristóf.
– Kérlek, írj a szülőknek, és kérdezd meg őket – hozta meg végül a döntést Klári. – De még egy kicsit hadd maradjon rajtam, jó, apa?
Kristóf választhatott volna más megoldást is. Mondhatta volna, hogy ez csak egy szóróajándék, reklámkarkötő, tizenkettő egy tucat, ugyan, kinek hiányozna; persze, Klárikám, örülök, hogy tetszik, maradjon csak rajtad; ha ennyire nem vigyázott rá a gazdája, biztosan nem is olyan fontos neki…, és így tovább. De ő a pillanatnyilag több konfliktussal járó, népszerűtlenebb és kényelmetlenebb, ám hosszú távon mégiscsak építő utat választotta: felhívta a lánya figyelmét a tulajdont érintő felelősségre. Hiszen azt szeretné, hogy a lánya később is becsületesen tudjon viselkedni, akár számára nehéz helyzetekben is.
Valószínűleg nem fogalmazta meg magában, hogy „akkor most előveszem a szövetség kulcsát”. Pedig valójában ezt tette. Olyan támogatást adott a lányának, amelyből Klári évek múltán is erőt meríthet: egyszer már végiggondolta az apjával, hogyan bánunk mások tulajdonával, mit teszünk a javainkkal, mekkora a felelősségünk az ilyen helyzetekben.
***
A könyv részletesen bemutatja a három apakulcsot, valamint a hozzájuk tartozó négy-négy kihívást, amelyek lépésről lépésre vezetnek bennünket közelebb a kapcsolódás kulcsaihoz. Majd abban is segít, hogy a három apakulcsot egységben, együttműködésben, egymás támogatásában is szemügyre vegyük, és felfedezzük, hogyan egészíti ki egymást apai működésünkben ez a három támasz. Egyúttal azt is megérthetjük, életünkben hogyan tarthatjuk egyensúlyban a három kulcs működését, mindig azt erősítve, amelyik a kapcsolódást éppen akkor leginkább támogathatja.
De nem elégszünk meg a megértéssel: az olvasónak egy kérdőív segítségével lehetősége nyílik arra, hogy felmérje saját apai működését, megismerje az erősségeit, és meglássa a fejlesztésre érdemes területeket.
Egy fejezet erejéig bemutatjuk az Atya, azaz Isten kulcsait, és felfedezzük, ő hogyan használja a gyermekeivel való kapcsolódás érdekében a tudás kulcsát, a jóakarat kulcsát és a szövetség kulcsát.
***
Tisztában vagyok azzal, hogy sok apa él a gyermekétől távol. Sok gyerek kénytelen nélkülözni az édesapja mindennapi jelenlétét. Túl sokan vannak, akik bár vágynak a kapcsolódásra, az élethelyzetük miatt erre mégis kevés lehetőségük van. Munkahelyi kötelezettségek, utazások, túlórák; válás, elköltözés, megromlott viszony, bizalomvesztés – sokféle fájdalom állhat annak hátterében, ha egy apa nem tud annyi időt tölteni a gyermekével, amennyit szeretne, és amennyire a gyermekének is szüksége lenne.
Tisztában vagyok azzal is, hogy sok apa él olyan mozaikcsaládban, amelyben jelen vannak a társa gyermekei is. Sokan keresik az egészséges határokat. Legutóbb Zalán avatott be a vívódásaiba:
– Katával van egy közös gyermekünk, neki pedig az előző házasságából kettő. Olykor nálunk van az én korábbi házasságomból való két gyerekem is. Két felnőtt, és három helyről származó öt gyerek… Örülök, amikor mind együtt vannak, ők is egész jól kijönnek egymással, mégis sokszor elbizonytalanodom. Mikor teszek jót? Ha gyerekeimként kezelem azokat is, akik valójában nem a gyerekeim? Vagy ha a sajátjaimhoz viszonyulok úgy, mint Kata gyerekeihez? Kinek legyek az apja, kinek legyek a barátja? És amikor mind együtt vagyunk, vajon mi a különbség a kettő között?
Nem kétséges: ezek az apák, gyermekek és családok az átlagnál nehezebb terheket cipelnek – még akkor is, ha bizonyos élethelyzetek akár örömmel és gazdagodással is járhatnak. Ez a könyv azt üzeni számukra: minden élethelyzetben lehetséges erősíteni az apa és a gyermek kapcsolódását.
***
Ha a gyermek emlékezni fog az apjára, akkor valójában a vele való kapcsolódásra fog emlékezni. Nem az autójára, hanem arra, hogy együtt beleültek, apja ölbe vette, ő kormányzott, majdnem nekimentek a fának, de nagyot nevettek a végén. Nem a ruhamárkájára, hanem az illatára, amelyet mélyen beszívott, amikor a padlón birkóztak. Nem az ebédre, hanem az asztal fölötti összenevetésekre.
Mert a kapcsolódásainkban élünk tovább. Ez az öröklétünk.
Megjelent a Family 2021/2. számában.
Süveges Gergő: Apakulcs
Harmat Kiadó
( helyett 2 800 Ft)
A szerzőről
