„Rá sem ismerni, annyit fogyott”, „tíz évet is letagadhatna az új frizurájával”, „teljesen kivirult az új párja mellett”. A híroldalak naponta szállítják az efféle információkat a celebek háza tájáról, és mi ámulva szemlélhetjük a fotókkal dokumentált fergeteges átalakulásokat – az eltűnt hurkákat, a kigyúrt felsőtesteket, a mesterien megformázott hajakat, a frissen megtalált boldogságtól sugárzó hírességeket. Nem csoda hát, ha az állandóság lassan az unalmassággal válik egyenlővé: aki nem képes a megújulásra, az mehet is a süllyesztőbe.
Szó, ami szó, magunkon is érezzük időnként a nyomást: egy-két dologban tényleg nem ártana a változás. Amikor hirtelen nehéz lesz begombolni a nadrágunkat, vagy ha visszatér a derékfájásunk, eszünkbe jut a régóta halogatott életmódváltás. Amikor ismét gondok támadnak a munkahelyünkön, felerősödik bennünk az elhatározás, hogy tovább kell lépnünk. Persze sokszor nem önként és dalolva jelentkezünk a változásokért, hanem az élet kényszerít rá minket. Kirepülnek a gyerekek, elköltözünk, egyedül maradunk… Ilyenkor gyakran félelem támad a szívünkben, és felerősödnek a negatív belső hangok bennünk: Á, ez nekem nem fog menni, ebből nem fogok talpra állni, ennek sosem lesz vége, nem fogok tudni megváltozni.
Bizony nem könnyű a komfortzónánkból kilépni és új vizekre evezni, de erőt adhat a tudat: minden változás lehet eszköz a mi szerető Istenünk kezében. Ő formálni szeretne minket, és hát az is igaz, hogy fontosabb számára a fejlődésünk, mint a kényelmünk… Nagyon találónak érzem C. S. Lewis hasonlatát, amelyben arra hív minket, hogy tekintsünk magunkra úgy, mint egy lakóházra: „Isten azért látogat el a házba, hogy újjáépítse azt. Kezdetben talán még világos, hogy mit cselekszik. Rendbe hozza a csőhálózatot, befoltozza a tetőn lévő lyukakat, és így tovább; tudjuk, hogy ezeket a munkákat el kellett végezni, ezért nem vagyunk meglepve. Ám egyszer csak elkezd olyan gyorsan sürgölődni a házban, hogy az már tűrhetetlen, s úgy tűnik, hogy annak semmi értelme nincs. Mit akar hát Isten? Nos, egy egészen másfajta házat akar építeni, mint amit mi elkezdtünk – itt egy új szárnyat, ott egy új emeletet alakít ki, tornyokat emel, udvarokat hoz létre. Azt gondoltuk, egy csinos kis parasztházat építünk: ő azonban egy palotán dolgozik. S az a szándéka, hogy beköltözzön, és benne lakjon.”
Mi megelégednénk némi toldozással-foldozással is, ám Isten egy igazi remekművet akar alkotni az életünkből. Az ő keze nyomán mindig valami szépség születik – jó ezt tudnunk, amikor az átalakító munkálatok bizony komoly fájdalmakkal járnak bennünk.
Mivel a szeptember a legtöbb család életében a nagy újrakezdések időszaka, őszi lapszámunkban sok szó esik a különféle változásokról, átalakulásokról. Segítséget adunk ezek végiggondolásához és átvészeléséhez, sőt azt is eláruljuk, hogyan lehet megsokszorozni a belső erőnket és lecsendesíteni a kételkedő negatív hangokat bennünk. Megtudhatjuk, miként szól hozzánk Isten, és hogyan változtat meg életeket, házasságokat. És ha jól figyelünk, azt is megláthatjuk, hogy fáradhatatlanul, ezerféleképpen küzd azért, hogy a mi kis egyszerű házikónkból is gyönyörű palotát formáljon.
Győri Virág
főszerkesztő
A szerzőről
