Mi minden család ünnep alfája és ómegája? Nem, kérem, nem az ajándékozás. Nem is a főzés. Hanem a nagytakarítás! Innen indul ki minden. Rendnek kell lennie, hiszen jő a vendégsereg!
Vannak olyan anyukák, akik menedzsereket megszégyenítő tudatossággal és alapossággal veselkednek neki ennek a projektnek. És vannak olyanok is, akik… hm… kissé szétszórtak – hát, mi tagadás, közéjük tartozom én is. Például a telefonomat folyton akkor keresem, amikor éppen azon beszélek („ne haragudj, leteszem, mert eltűnt a mobilom, megpróbálom megcsörgetni!”). Naná, hogy a szemüvegem a fejemre van tolva, amikor vakon végigtapogatom érte a lakást. A papuccsal simán megindulok a fagyasztó felé, hogy eltegyem az útból. És bizony megesik, hogy egy kávéscsésze nyugszik az ablakpárkányon, a cipősszekrényen vagy a könyvespolcon. De minden évben hatalmas elhatározással látok neki a nagytakarításnak: na most megmutatom a világnak, hogy milyen is tudatosan tervezni!
A nagy nap általában úgy kezdődik, hogy észreveszem a konyhában, hogy le kellene már mosni a csempét, hiszen mindjárt itt a karácsony. Uzsgyi, megragadom a tisztítószert, szivacsot, dörzsikefét, egyszóval minden szükséges eszközt, és két kézzel egyszerre suvickolok. Csakhogy néhány percnyi dirzsi-dörzsi után hirtelen eszembe jut, hogy a fürdőszobában folyékony súrolószer is van a mosdó alatt, azzal sokkal könnyebben menne. Előveszem, és ha már ott járok (na meg a szivacsot is szorongatom), akkor nekiveselkedem íziben a mosdókagylónak is. Miközben fényleni kezd, a tükörre vetül a pillantásom: na jó, ezt is még gyorsan! Irány a mosókonyha a spriccelőért!
Elő is kapom az ablakfényesítőt, de rögtön kapcsolok: húúúú, az ablakokat is meg kéne pucolni! Így először oda spriccelek – elvégre nem kell azzal sokat pepecselni, csak spricc-spricc, mint a reklámokban, és már mosolyoghatok is boldogan. Spricc-spricc – az még megy, csak kéne valami egyszerű, klasszikus újságpapír is, amellyel letörölhetem. Megyek is érte. Igen ám, de meglátom, hogy a papír hegyekben áll, és össze kéne kötni. Ripsz-ropsz stószba rendezem őket, már csak egy jó spárga kell! Nyitom a fiókot – hoppá… Mi ez a kupi itt? Varázsoljunk itt is egy kis rendet! Különben is át kéne nézni az ajándékzacskókat is, azok is itt vannak valahol, hiszen jó lenne tudni, hogy mennyit kéne még vennem. És ekkor jön a megvilágosodás: ki kellene használni az időt, hogy amíg én takarítok, addig álljanak csatasorba a gépek is! Dolgozhatna a mosó- és a mosogatógép is párhuzamban velem.
Rettentő büszke vagyok az ötletemre. Ez ám a zseniális időmenedzsment! Amíg összekészítem a szennyest, addig felteszek egy kis tésztát is a spagettinek, elvégre valami ebéd is kéne majd a családnak. Nem tudom, hogy követhető-e még, hogy hány terepen vagyok egyszerre aktív, de ha bármi szó érné a ház elejét, vadul állítanám, hogy én igenis kézben tartok mindent. Egy darabig.
Szóval bedobom a szennyest, és naná, hogy észreveszem a félbehagyott újsághegyet, át is kötöm a megtalált zsineggel, a biztos siker ízét átérezve. Sőt ki is viszem a kupacot a garázsba! Ejnye, ki tette ide ezt a dobozt? Apropó, doboz… hol lehetnek a karácsonyi díszek? Jaaaaj, ez az örök családi rejtélyünk és rejtvényünk! És minden évben más rá a megoldás…
Hátha idén sikerül megfejtenem! Hamar átnézem a dobozokat, de bánatomra egyik sem a díszeket rejti. Visszafelé azért gyorsan felsöpröm még az udvart, és ha már úgyis ott a söprű a kezemben, leszedem a pókhálókat a tető alól meg innen is, na meg onnan is… És végül is nincs is olyan hideg most, sehol sincs nyoma a hónak, úgyhogy nem lenne rossz átgereblyézni az előkertet is.
Ekkor szokott hazatérni valamelyik férfi családtag, vagy a lakásból rohan ki egy Zrínyi – az eredmény azonos: „Anyuuuu, füstöl a konyha, főzöl valamit???” Ekkor a női amazon szárnyak nélkül is repül a konyhába, és próbál nyugalomra inteni mindenkit: lesz ebéd… lesz ebéd, nyugiii – csak nem azonnal. Ez épp a „feketeleves”, de újra próbálkozom!
Felteszem hát megint a spagettit, ezúttal azonban nem hagyom magam: a berregő órát is beállítom mellé. Irány teregetni, ja és az ablakokat is gyorsan befejezem – húúúú, az ablakpárkányoknak sem ártana egy kis csiszatolás! Közben rendet teszek a nappaliban, meg felmosom a konyhát. Jártamban-keltemben lekapom a függönyöket, elvégre most újra szabad a mosógép, hadd haladjon egyszerre több sávon a munka!
Nem folytatom. A lakás végül csillog-villog, a kertben minden fűszál élére van állítva, a spagetti is elkészül, én meg a konyhában egy székre roskadok. A szemeim pont úgy pörögnek bandzsán körbe-körbe, mint amikor a rajzfilmekben fejbe verik a főhőst. Épp nyúlnék a tányérokért, hogy enni adjak a családnak, amikor megakad a tekintetem a csempéken. Hát, azt nem mostam le…
Megjelent a Family 2021/4. számában.
A szerzőről
