„Nem találkoztunk mi már valahol?” – a filmekben általában ez a klasszikus „ismerkedős” szöveg, így indul a hős és a hősnő kapcsolata. Persze az életben ennél jóval szövevényesebbek is lehetnek az egymáshoz vezető utak. Rovatunkban ilyen különleges megismerkedési történeteket mutatunk be – azzal a nem titkolt céllal, hogy a néha minden reményt feladó keresgélőket is bátorítsuk: Isten útjai kifürkészhetetlenek…
Előfordul, hogy egy fiatal lány minden irányból azt hallja, hogy lelkipásztor lesz majd a férje, ám minden prófécia tévesnek bizonyul, hiszen a valóságban végül egy dolgos, aranykezű asztaloshoz megy hozzá. Vagy hogy ezzel még nincs vége a történetnek, és a pont helyett csak vessző következik? Nemes Noémi és Pomázi Barnabás eddigi útja legalábbis erről tanúskodik.
– Noémi igazi „bennszülött”, mert tősgyökeres hívő családból származik, keresztény közegben nőtt fel, én viszont hozzá képest „pogány” voltam – kezd bele a történetükbe Barnabás. – Huszonnyolc éves koromig messze elkerült a hit. Szabad életet éltem, míg végül a legutolsó kapcsolatomból kilépve valami furcsa depresszió, kiábrándultság kerített hatalmába. Úgy éreztem, mintha a bűneim súlya fájt volna, mintha rám nehezedett volna minden, sőt olyannyira megmagyarázhatatlan állapotba kerültem, hogy egyik este felkiáltottam önmagamban a „semmibe” – hiszen azt se tudtam, miben higgyek –, hogy valaki mentsen meg, mert meghalok.
A hab összehoz
Mint tudjuk, a mi élő Istenünk meghallja az ilyen őszinte felkiáltásokat, és Barnabást egy barátja váratlanul elhívta egy nyári angoltanfolyamra a gyülekezetébe. Ő már rég meg akart tanulni angolul, ezért szívesen mondott igent. Ezt követően az ifjúsági körbe is hívogatta őt ez az ismerős, oda azonban csak néhány hónap után merészkedett el. Noémi ezalatt gyógypedagógusként dolgozott Pesten, de rendszeresen visszajárt Kiskőrösre, ugyanebbe az ifibe. Ám nem figyelt fel különösebben az új fiúra.
– Állandóan azt kutattam, hogyan lehet Isten hangját meghallani és az akaratát megtudni. Folyton olyan konferenciákra, táborokba jártam, ahol ezekről volt szó, és biztos voltam benne, hogy a férjemet is majd egy ilyen helyen fogom megismerni, mert ő is épp az Úr útját fogja kutatni – meséli Noémi, mosolyogva egykori önmagán.
Elérkezett azonban 2008 decembere, amikor a gyülekezeti ifiszilveszteren egy tréfás játékban a két fiatal egy párt alkotott.
– Az volt a feladat, hogy bekötött szemmel kellett tejszínhabbal megetetnünk egymást. Csakhogy pont előtte kocsiszerelés közben egy szerelőkulcs véletlenül kiverte az egyik fogamat. Attól féltem, hogy most Noémi fogja kiverni a következőt… – meséli Barna élcelődve.
A foga megmaradt, a szíve viszont minden jel szerint fogságba esett. Azon az estén ugyanis hosszú és mély beszélgetésbe elegyedtek – úgy, hogy hajnali négyig abba sem hagyták. Nem sokkal ezután Barna megszerezte Noémi telefonszámát, és váratlanul felhívta. Noémi csak arra emlékszik, hogy amint meghallotta a fiú hangját, ő is meglepődött, mennyire hevesen kezdett dobogni a szíve… Innentől kezdve az ifik azzal végződtek, hogy Barna hazafuvarozott pár fiatalt a kocsijával – köztük Noémit is. Mindig őt hagyta utolsónak, és ilyenkor még sokáig beszélgettek az autóban.
– Talán azt is fontos még kiemelnem – idézi fel Barnabás –, hogy amikor a mélységben felkiáltottam, akkor azt is elhatároztam, hogy ezentúl nem lesznek futó kapcsolataim, a legközelebbi lányt már feleségül szeretném venni. Csakhogy ehhez sehol sem találtam megfelelő alanyt… Amikor Noémit megismertem, akkor a köztünk levő különbséget olyan hatalmasnak éreztem, hogy nem sok esélyt adtam magamnak.
Noémi is feltette magának és az Úrnak a kérdést: hogyan barátkozhatna egy olyan sráccal, aki még nem adta át az életét Istennek?! Egyik délelőtt órákig imádkozva kérte az Urat, hogy mondjon neki végre valamit. És ima közben váratlanul mély békesség költözött a szívébe Barnabással kapcsolatban:
– Hirtelen teljes bizonyosságom lett afelől, hogy meg fog térni, így meg sem lepődtem, amikor közel két hét múlva ez tényleg bekövetkezett.
Barnabás számára a megtérés katartikus élmény volt. Ezzel párhuzamosan zajlott egy másik döntés is a szívében: úgy érezte, hogy bármennyire lehetetlennek tűnt is, Isten mégis bátorítja őt Noémivel kapcsolatban, ezért titokban felkereste először a lelkipásztorukat, majd Noémi édesanyját, hogy beszéljen velük erről.
Csúszós vetélytárs
Noémi édesapja ugyanis már évekkel korábban elhunyt, emiatt a mamája volt a „családfő”. Barnabás ezzel állított be hozzá: „Marika néni, akadályozzon meg engem abban, hogy elvegyem feleségül a lányát!” A bölcs anyuka persze szelíden azt válaszolta, hogy ugyan miért akadályozná meg, ha az az Úr szerint való. Igaz, korábban már említette Noéminek, hogy amikor először ránézett Barnabásra, azonnal tudta, hogy jó férje lenne a lányának.
– Minderről én persze semmit se tudtam – egészíti ki Noémi. – De nem sokkal ezután, áprilisban feltette nekem is a nagy kérdést: „Lennél a barátnőm?” Addig ugyanis nem beszéltünk a kapcsolatunkról. Azt válaszoltam, hogy csak akkor, ha majd a felesége is lehetek.
– Persze én is így értettem – veti közbe mosolyogva Barnabás. – Egyébként mi nem használtuk az „együtt járunk” kifejezést, hanem úgy mondtuk, hogy „egy úton haladunk”. Igaz, ehhez meg kellett tennem még egy nehéz lépést: el kellett mondanom mindent a múltamról. Szerettem volna, hogy Noémi tisztában legyen azzal, hogy ki voltam. Úgy voltam vele, hogy ha ezután elküld, és vége mindennek, akkor fájó szívvel, de elfogadom.
– Bennem csak az volt, hogy fantasztikus, hogy Isten így kiemelte őt, és a kegyelme ennyire megérintette – folytatja Noémi. – Úgy gondoltam, hogy az Úr adta őt, és csak az Úr veheti el tőlem, én nem taszítom el. És ehhez kaptam még egy igét is megerősítésképp: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok!” (Ézs 43,18–19)
Egyre komolyabbra fordult hát a kapcsolatuk, és Noémi biztosra vette, hogy Barnabás az augusztusi BalatonNET alatt fogja megejteni a várva várt lánykérést. Többféle verzióra is gondolt, ezerszer elképzelte a „hogyan”-t. Egy dolgot nem vett csak figyelembe: hogy a vőlegényjelölt is ki tudta kalkulálni, hogy ő egy Balaton-parti meglepetésre számít. Így hát a mit sem sejtő lányt elhívta az azt megelőző héten egy soltvadkerti sétára és csónakázásra.
– Mivel szinte biztosra vettem, hogy a Balatonnál fogja megkérni a kezem, tényleg nem gyanakodtam – idézi fel Noémi. – Barnus beevezett a tó közepére. Gyönyörű naplemente volt. Hirtelen előkerült két gyertya, egy szál rózsa, majd felolvasott egy saját verset, amelyet egy falapra írt. Egy meseszép faládikát is készített, így ereszkedett térdre a gyűrűvel a tó közepén… Hát, ennél romantikusabb lánykérést nemigen lehet elképzelni.
– Biztosra mentem – fűzi hozzá nevetve a fiú –, ugyanis egy tó közepéről tuti, hogy nem tud előlem elszaladni!
Bár Noémi még így is majdnem megszökött, ugyanis a csónakból hirtelen egy béka ugrott elő (Barnabás ma is állítja, hogy nem képezte a program részét, csak a béka magánakciója volt), amitől a kiszemelt menyasszony úgy megijedt, hogy hajszál híján a vízbe vetette magát. De mindenkit megnyugtatunk, hogy Noémi nem csókolta meg a békát, úgyhogy folytatódhatott az eredeti lánykérés…
Költözés és életmentés
Barnabás közben öles léptekkel haladt előre a hit útján is.
– Az esküvőnk előtt éreztem, hogy Isten arra indít, hogy lépjek ki az addigi asztalosvállalkozásunkból, és költözzünk el Kiskőrösről. Ez nagyon meglepett, de hallgattam a hívó szóra. Székesfehérvárt láttam „világítani” a térképen, mintha oda kellene mennünk, viszont akárhányszor arra jártunk, nem találtunk megfelelő albérletet. Már csak pár nap választott el minket az esküvőnktől, és úgy tűnt, hogy az utolsó lehetőség is elszállt. Épp azon tűnődtünk, hogy ezek szerint rosszul értettük az Úr vezetését, amikor egy távoli ismerős váratlanul felhívott minket, hogy nem érdekel-e bennünket egy albérlet Fehérváron.
Kiderült, hogy ez a lakás pont olyan volt, mint amilyet elképzeltek. És a hozzá kapcsolódó csoda is megmagyarázta később az Úr vezetését. Alattuk ugyanis egy drogos fiú élt, akihez egy napon az édesanyja nem tudott bejutni, és Barnát kérte segítségül. Bent félholtan találtak rá a fiúra. A mentők kiérkezéséig Barnabás azonnal imába fogott érte. Sikerült megmenteni, utána nem sokkal hitre jutott, és új életet kezdett. Azóta is Barnát tekinti a „lelki atyjának”.
Az Úrnak tehát pontos célja volt a jövetelükkel, Barnabást pedig többször használta mások megtérésében. Volt, hogy az egyik kollégája meg is kérdezte tőle: „Miért nem mész a teológiára, ha úgyis mindig a Bibliáról beszélsz?” A fiút nem is ez a mondat lepte meg, hanem az, hogy Isten ezt hányféleképpen megerősítette számára. Engedett a hívásnak, és beadta a jelentkezését.
Amikor a teológia miatt Pestre kellett volna költözniük, Noémi azt kérte Istentől, hogy erősítse meg, hogy ez valóban az ő akarata-e, mert egy újabb költözést csak akkor szeretett volna vállalni egy kisgyerekkel a kezében és eggyel a pocakjában, ráadásul addigra nagyon jól beépültek a fehérvári gyülekezet életébe is. Másnap reggel Barnabás Bibliája itt nyílt ki: „Indulj el a lakóhelyedről egy másik helyre…” (Ez 12,3)
Hosszú út vezetett odáig, ahol ma élnek és szolgálnak, de Barnabásból végül valóban lelkipásztor lett – úgy, ahogyan Noéminak egykor „megjövendölték”. A házaspárt Isten öt gyermekkel – Simeonnal, Mátéval, Sámuellel, Sárával és a kis Kálebbel – is megáldotta. A történeteiknek és bizonyságaiknak még messze nincs végük, csak a cikk terjedelme szab határt annak a sok csodának, amelyet továbbra is nap mint nap megélnek.
Megjelent a Family 2022/1. számában.
A szerzőről
