A munkám során nagyon sokféle házaspárral találkoztam már. Akadtak közöttük olyanok, akik egy tető alatt két életet éltek: mindkét félnek megvolt a saját baráti köre, mindketten különböző szabadidős tevékenységeket űztek, és külön kasszán voltak. Tulajdonképpen az ő kapcsolatuk nem is annyira házastársi volt, hanem inkább olyan, mint két lakótársé, akik olykor ágyba is bújnak egymással.
Találkoztam olyanokkal is, akik állandóan ölelgették egymást, szorították egymás kezét, és a tekintetükkel folyton a másik szemét keresték. Az avatatlan szemlélő azt gondolhatta róluk, hogy a világ legharmonikusabb párjával áll szemben, ám alaposabb megfigyelés után világossá vált, hogy a túlzott közelség csak palást, amely ellensúlyozni próbálja a mélyben meghúzódó konfliktuskezelési problémákat és a gyakori, heves veszekedéseket.
Végül pedig olyanokat is láttam, akik a békés szakaszokban és a viták során is tisztelettel, szeretettel bántak egymással. Akik szerettek együtt lenni, de külön is el tudták tölteni az idejüket. Nem voltak féltékenyek egymásra, mert a hűség és a kölcsönös bizalom láthatatlan kötelei hálót szőttek a kapcsolatuk köré. Az ő házasságukat a legjobban a barátság fogalmával lehetne jellemezni. Ők azok, akik olyan szoros közösséget képesek megélni a társukkal, hogy időskorukra még az arcuk is elkezd hasonlítani egymásra.
Vajon mitől mások, mint a többiek? Mit tanulhatunk tőlük?
Három fontos momentumot figyeltem meg náluk.
1. Legyenek közös élményeink!
Minden tartós barátság hátterében ott lapul egy sor közös élmény, amelyből a kapcsolat évekig vagy akár évtizedekig táplálkozni képes. Ha egy gondolatkísérlet keretében végigfuttatjuk a fejünkben, hogy kiket is tartunk a barátainknak, eszünkbe fog jutni jó pár olyan ember, akikkel valamilyen meghatározó élmény köt össze bennünket. Például a volt osztálytársunk, akivel nyolc évig egy padban ültünk, vagy a sporttársunk, akivel egy csapatban játszottunk, az unokatestvérünk, akinél minden nyáron eltöltöttünk néhány hetet… Ha azután később nincs lehetőségünk ilyen intenzív kapcsolat ápolására, a barátság akkor is szilárd és kikezdhetetlen lesz, mert a legkülönbözőbb élethelyzetekben ismertük meg egymást, és biztosak lehetünk a másik jóindulatában, hűségében, egyenességében.
Ugyanerre van szükség a házasságban is. Nem elég a napi rutin közös végzése, a felbukkanó problémák együttes megoldása. Kellenek azok az élmények is, amelyekre évek múltán is szívesen emlékezünk vissza, amelyek új fényben tüntetik fel a mindennapokban olykor megkopó és beporosodó közösségünket. Ezért nem kidobott pénz egy utazás, ezért tehet csodát egy kettesben töltött hétvége a hegyekben, vagy ezért lehet összekötő kapocs egy közösen átélt koncert.
2. Bánjunk megkülönböztetett tisztelettel egymással!
Egyes pároknál megfigyelhető, hogy gyakran nyersen, durván beszélnek egymással. Zoltán és Zsuzsa kapcsolata tipikus példája ennek. Amikor összevesznek valamin, elveszítik a kontrollt, és nagyon bántó stílust engednek meg maguknak a másikkal szemben. Az egymás fejéhez vágott szavaknál már csak a hangnem a sértőbb. Ám ha a vita hevében véletlenül megcsörren Zoltán telefonja, és látja a kijelzőn, hogy az egyik munkatársa hívja, akkor a vita ellenére azonnal kedves lesz a hangja, és mosolyogva, előzékenyen hallgatja végig a beszélgetőtársa mondanivalóját. Miután azonban leteszi a mobilját, mintha dr. Jekyll ismét átvedlene Mr. Hyde szerepébe: elkezd változni az arcszíne, összeráncolja a szemöldökét, és ugyanolyan hangerővel üvölt a feleségével, mint a telefon megcsörrenése előtt.
Azoknál a pároknál, akik barátaik is egymásnak, pont fordítva működik a dolog. Bárkivel beszéljenek is, ha a párjuk hívja őket, különös kedvesség bársonyozza be a hangjukat, és az egész külvilág megszűnik létezni a számukra. A legkedvesebb szavaikat, a legszebb gesztusaikat csakis és kizárólag a házastársuk számára tartják fenn. Ez a kedvesség természetesen nemcsak a beszélgetéseikben mutatkozik meg, hanem át- meg átjárja az egymás iránti viszonyukat. Pontosan tudják a másikról, hogy mi okoz neki örömöt, és mi teszi szomorúvá. Tudják a társukról, hogy mi volt élete legszebb és legrosszabb élménye, tudják, hogy mit eszik szívesen, és mi az, ami nem tartozik a kedvencei közé. Figyelnek a másikra, fontosak egymás számára, és megkülönböztetett szeretettel, tisztelettel viszonyulnak a párjukhoz.
3. Szelíden vitatkozzunk!
A harmadik lépés szorosan kapcsolódik a másodikhoz, és belőle következik. Ha szeretjük és tiszteljük egymást, akkor ez meghatározza azokat a helyzeteket is, amikor valamiben nem értünk egyet egymással. Ezek a párok egy vitahelyzetben nem ellenséget látnak a másikban, akit le kell győzni, akire rá kell kényszeríteni a nézetüket vagy az álláspontjukat. A vitáknál nem érik be kevesebbel, mint egy olyan megoldással, amelyből mindketten győztesen kerülhetnek ki. Éppen ezért nincs szükségük arra, hogy megsértsék egymást, nem kell hibáztatniuk a másikat, és nem kell csúnya szavakat a fejéhez vágniuk. Kulturáltan, egymást meghallgatva és a megoldásra összpontosítva vitatkoznak.
John Gottman amerikai pszichológus házastársi viták százait vette fel videóra és elemezte ki a legszigorúbb tudományos kritériumok szerint. A kutatásaiból tudjuk, hogy egy vita az esetek 91%-ában olyan hangnemben zárul, mint amilyenben elkezdődött. Ha barátai vagyunk egymásnak, minden erőnkkel törekedni fogunk a higgadt, szeretetteljes problémamegoldásra, mivel a harcunk nem egymás ellen, hanem a konfliktushelyzet megoldására irányul. Hiszen a legjobb házaspárok is szoktak veszekedni. A különbség csak az, hogy ők egymással, egymásért vitatkoznak, nem pedig egymás ellen.
A szerzőről
