Mindennapos küzdelmeink fő kérdése: ki adja föl előbb? A szülő a harcot – vagy a serdülő a hegedűtanulást, a focizást, netán a kóruspróbát, amelyre a múlt héten iratkozott be… Hogyan nevelhetjük kicsit több kitartásra kamasz gyermekeinket?
A szülők álláspontját jól ismerjük: „Megengedhetetlen, hogy a gyerek kénye-kedve szerint mindenbe belekapjon, aztán otthagyja. Nem mazsolázhatja ki a különféle teendőkből azt, amihez kedve van. A mi feladatunk, hogy hűségre, kitartásra, küzdésre neveljük.”
És valószínűleg halljuk eleget a tinédzserek véleményét is: „Nem vagyok már kisgyerek! Engedd már meg, hogy én döntsek arról, hogy hová járok! Egyszerűen nem tudok kijönni azzal a vezetővel! Nem érted, hogy ha rágondolok is, kiráz a hideg? Minek gyötrődjek vele, ha soha az életben nem lesz rá szükségem?”
Valahogy úgy ütközik egymással ez a két különböző nézőpont, ahogyan Csanádi Imre írja egyik versében: „Tengernek a Törvény / azt súgja, terjeszkedni! / Partnak a Törvény / azt súgja: megmaradni!” Ha szeretnénk megelőzni a nagyobb viharokat, mindkét perspektívát szem előtt kell tartanunk.
• A serdülőnek nem azt kell megtanítanunk, hogy az adott időben mit hogyan kell helyesen tenni, hanem azt, hogy miként tudja saját magát irányítani. Tehát most elsősorban dönteni tanítunk.
• Eközben természetesen mindig felmutatjuk azokat az értékeket, amelyek segítenek a szempontok mérlegelésében. Erre nem a krízishelyzet a legjobb alkalom. A kamaszok azonban nagyon fogékonyak a jó és hiteles élettörténetekre, filmekre, hősökre. Teremtsünk olyan alkalmakat, amikor beszélgethetünk velük ezekről!
• Fontos, hogy legyenek egyértelmű korlátok, amelyekből semmiképpen ne engedjünk, ám ezekből nagyon kevésre van csak szükség! Jó, ha a nagyobb elhatározásokban nem engedjük, hogy gyermekünk pillanatnyi döntéseket hozzon. Ha például eldönti, hogy elkezd egy új sportágat, akkor mielőtt nekivágna, szögezzük le: fél évig/egy tanévig nem lehet abbahagyni. Szabjunk belátható, de nem túl rövid időt!
• Ügyelni kell arra, hogy ne a formához ragaszkodjunk, hanem a tartalomhoz! Ne az legyen a lényeges, hogy mondjuk hová, kinek a csapatába jár, hanem hogy hetente garantáltan mozogjon intenzíven egy-két órát.
• A kitartáshoz nagy akaraterőre és erős motivációra van szükség. Ez utóbbi serdülőkorban még fontosabb, mert az akaraterő is még csak növekedésben van. Az, hogy miként tudjuk igazán motiválni gyermekünket, messze meghaladja e cikk terjedelmét, de iránytűként talán annyit mondhatunk: a hajóépítőknek először nem a hajóácsolás szakmai nehézségeit kell taglalnunk, hanem a végtelen tenger iránti vágyakozást kell felkeltenünk bennük.
A tizenévesek fő mozgatóereje mindig a kapcsolat, a közösség és semmiképpen sem a kötelesség, hanem inkább a nagylelkűség. Ez idő tájt ezért sokkal nehezebb őket rávenni a házimunkára, ám lehet, hogy szívesebben csatlakoznak egy karitatív csoporthoz. Bizony meglepődve látnánk, egy másik környezetben milyen ügyesen mosogat, rak tüzet a leányunk/fiunk, pedig otthon semmire sem lehet rávenni. Még kell a légkör, a társak, a külső csodálók lendületbe hozó ereje, ezért okosan tesszük, ha otthon kevés és – amennyire csak lehet – testhezálló feladattal bízzuk meg gyerekünket. (De attól nem tágítunk!)
• A nevelés ezen a téren is az önneveléssel kezdődik. Keressük meg a saját életünkben azt a területet, ahol mi is könnyen föladjuk a harcot! Ahol toljuk-halogatjuk a teendőnket, ahol mindig megmagyarázzuk az elmaradásainkat (fogorvos, imádság, hűség, nyelvtanulás, dohányzás stb.). Kezdjünk el ezen dolgozni még ma (!), mert holnap lehet, hogy azzal áll elő csemeténk, hogy ő inkább már nem szeretne járni a választott különórára. Ha mi már benne vagyunk a küzdelemben, saját tapasztalatunk szerint tudunk tanácsot adni – de ami a legfontosabb: egyszerűen súlya, tekintélye, ereje lesz minden egyes kimondott szavunknak.
A cikk a Family magazin 2010/1. lapszámában jelent meg.
A szerzőről
