Amikor elköteleződünk a párunk mellett, azt érezzük, jól működünk együtt: kiegészítjük egymást, sok vonásunk hasonló, a fontos kérdésekben megegyezik a véleményünk. Ám egy idő után nagy változásokkal találjuk szembe magunkat: jönnek sorra a gyerekek, munkahelyet vagy még lakóhelyet is kell váltanunk, betegség üti fel a fejét, vagy anyagi szükséggel szembesülünk. Mindez tőlünk is küzdelmet és új megoldásokat követel, és a házasságunkat is megterheli. A régi harmónia eltűnik a kapcsolatunkból, mintha két külön bolygón élnénk. Vajon mi történt velünk? Miért távolodtunk el egymástól?
Egyrészről mindnyájunknak megvannak az alapvető szükségleteink: megfelelő mennyiségű alvás, táplálék, szeretet, elfogadás és biztonság nélkül nehezen tudnánk elképzelni az életünket. Talán még ezekben a kérdésekben van a legnagyobb egyetértés köztünk – azonban az eltérő bioritmusok és temperamentumok már ezen a szinten is nagy fejtörést okozhatnak. Ezenkívül aktuális életkorunkból és élethelyzetünkből adódóan időről időre más-más feladatra terelődik a figyelmünk és az energiánk: szeretnénk fejlődni a szakmánkban, előrébb jutni, megteremteni családunk jövőjét, majd pedig látni és élvezni mindennek az eredményét. Mindebben meghatározó szerepet játszanak felmenőinktől örökül kapott – és a párunkéitól talán nagyon különböző – mintáink, amelyek alapján a „keresztény családot”, a „jó anyát”, a „felelősségteljes férjet” vagy éppen a „boldog házasságot” elképzeljük.
Mindezek mellett családi életünk alapjaként ott van minden pillanatban a mi párkapcsolatunk, amely szintén változik, és különböző korszakokat él meg: kezdetben talán minden pillanatot együtt képzelünk el, azután ráeszmélünk a különbözőségeinkre és a saját életfeladatainkra. Ismét képbe kerülnek a barátaink, és igényünk lesz egy bizonyos mértékű elkülönülésre, saját élettérre, majd ismét elkezdünk közeledni egymáshoz – és bizony gyakran eltérő ütemben haladunk ezen az úton.
Ha még ez nem lenne elég, ott vagyunk mi is mint család, mint egymásra folyamatosan ható egyének közössége. Gyermekünk születése, iskolába menetele, otthonról való kirepülése, betegségei, munkahelyi megpróbáltatásaink, egyéni életszakaszaink hatással vannak mindnyájunkra. Egyéni, párkapcsolati és családi létünket nem könnyű összehangolni – azonban ennek tudatosításával már jó úton haladunk a megoldás felé.
Feszültség a köbön
A fenti helyzetekben nagy – időnként szinte feloldhatatlannak tűnő – feszültségeket élünk meg. Ilyenkor a két legnagyobb problémát az szokta okozni, hogy a társunkkal különböző irányba változunk, vagy hogy egy helyben toporgunk. Amikor hosszú ideig nem sikerül alkalmazkodnunk az új helyzethez, akkor beleragadunk a hibás megoldásokba, az állandó konfliktusokba, és ugyanazokat a köröket rójuk éveken keresztül, ám mindebből valószínűleg „csak” annyit érzékelünk, hogy mindennapos vitáink vannak az anyagiak körül, a karácsony minden évben katasztrofális, vagy hogy a nyaralásaink sorra kudarcba fulladnak.
Megrekedésünk fakadhat abból, hogy egyszerűen nem tudjuk, hogyan kellene jó szülővé, házastárssá, pénzkeresővé válnunk. Az is lehetséges, hogy nehéz elengednünk a régi, megszokott életünket: jó volt kettesben utazgatni, kisgyerekeket nevelni vagy a szakmánkban kiteljesedni, most viszont már nem csak ketten vagyunk, a gyerekeink kirepültek, vagy nyugdíjba kell vonulnunk. Az is előfordulhat, hogy kapcsolatunkat féltve mindenáron a párunkhoz próbálunk igazodni, holott az adott élethelyzetünk mást diktálna.
A megrekedés jelei
- Ugyanaz a konfliktus évek óta ugyanúgy fennáll, vagy egyre több feszültséget okoz.
- Gyakoriak a különféle (sokszor orvosilag nehezen megmagyarázható) megbetegedések a családunkban.
- A gyerekeinken is érződnek a közöttünk lévő problémák, pl. az iskolai teljesítményük romlásában, zavart vagy visszahúzódó viselkedésükben.
- Régóta állandóan fáradtnak és boldogtalannak érezzük magunkat.
- A kapcsolatunkból hiányzik az öröm.
Hogyan változhatunk együtt?
Ha magunkra, a párunkra vagy a gyermekeinkre tekintünk, és a „fejlődésünket” az egymáshoz való szüntelen igazodásban látjuk, könnyen kimerülhetünk, feszültek leszünk, és nem értjük, miért, hiszen a legjobbat akarjuk. Mi azonban akkor vagyunk a helyünkön, ha nem magunkra vagy a társukra figyelünk, hanem elsősorban Istenre, és hagyjuk, hogy ő formáljon minket. Higgyük el, ő tudja, hogy mit csinál! És higgyük el, hogy a házasságunknak és a családunknak is azzal teszünk a legjobbat, ha a helyünkön vagyunk! A párunkat is akkor segíthetjük igazán, ha Isten akaratának keresésében támogatjuk, nem pedig akkor, ha a mi gondolkodásunkhoz próbáljuk őt igazítani.
- Fogadjuk el az adott helyzetet és a vele járó nehézségeinket!
- Adjunk időt a párunknak és magunknak az alkalmazkodáshoz!
- Beszélgessünk arról, amin keresztülmegyünk!
- Ismerjük be, hogy mit kell elengednünk, ugyanakkor tekintsünk előre arra is, hogy mi az, ami ránk vár!
- Nézegessük együtt régi fényképeinket, beszélgessünk arról, mennyi mindent éltünk már meg közösen!
- Beszélgessünk más párokkal is arról, ők hogyan küzdöttek meg hasonló helyzetekkel!
- Ünnepeljük meg a nagy változásokat (pl. ballagás, nyugdíjazás, házavató, keresztelő)! Ez segíthet abban, hogy jobban megéljük a mérföldköveket.
- Engedjük, hogy Isten formáljon minket!
A cikk a Family magazin Házasság heti Különszámában jelent meg 2018-ban.
A szerzőről
