A magyar ember született pesszimista. Jóval több népdalunk szól moll hangnemben, mint dúrban, vigadni is sírva, tudjuk… Vagy nézzük például a közösségi oldalak hírfolyamát: minden egyes napra jut jó pár bosszankodó bejegyzés, és ehhez állandó beszédtémát szolgáltat az egészségügy, a tömegközlekedés, az oktatás, a „jóanyaság”, az állatvédelem – csupa olyasmi, amihez természetesen mindenki ért.
Amikor az utcán találkozunk valakivel, akkor általában nem zúdítjuk rá kérdés nélkül minden panaszunkat, bosszúságunkat, nyűgünket. Ha az online térben „találkozunk”, vajon miért tesszük mégis ezt? Belegondolunk egy-egy poszt kiírása vagy megosztása előtt, hogy vajon mind az összes ismerősünknek feltétlenül tudnia kell róla? Érdekli-e egyáltalán őket? Jobb napjuk lesz tőle? Tudnak vele érdemben mit kezdeni?
Mennyivel örömtelibb a hírfolyamban egy-egy kedves képet látni egy régi ismerősről, barátról! Vagy nevetni a gyerekeik vicces mondásain… Közben természetesen tudjuk, hogy nekik is vannak rossz napjaik, de miért is azokat tolnák elénk? A fáradt, nyűgös arcokat, a kedvetlen hétfő reggeleket…?
Jó tudni: miközben a bosszúságunkat világgá kürtöljük – elszórjuk tüskéinket, és kifröcsögjük magunkból a napi epét –, tulajdonképpen másokat mérgezünk.
Fiaink edzőinél van egy „24 órás szabály”: ha bármi feszültség támad, 24 óra elteltével szabad csak rákérdezni az edzőnél vagy elpanaszolni neki. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, addigra vagy megoldódnak maguktól a konfliktusok, vagy kiderül, hogy mégsem említésre méltó a probléma, és ha meg is beszélné a szülő az edzővel, akkor is egészen más hangnemben teszi egy nappal később.
Milyen jó lenne, ha az online térben is lenne egy 24 órás késleltető gomb a küldés előtt: egy nap elteltével rákérdezne, biztosan meg szeretnéd még osztani a bejegyzést, elmondani a sérelmet…? Legközelebb, ha ilyen helyzetbe kerülünk, gondoljunk rá. És inkább hívjunk fel egy közeli barátot, családtagot, és kérdezzük meg, hogy kiönthetjük-e neki a lelkünket. Többet ér, ha egyvalaki valóban meghallgat minket, mint amikor több száz ismerőst mérgezünk a bosszúságunkkal.
A szerzőről
