Egykor gyűlölte őket, ma köztük szolgál
Sokak szemében furcsán hat, ha egy kétgyermekes fiatalember a cigányság misszionálását választja hivatásául. Kis István esetében még ennél is többről van szó: egy különleges csodáról. Pisti ugyanis jó pár évig bőrfejű volt, és a szíve tele volt gyűlölettel azok iránt, akik között ma nap mint nap szolgál.
„Bőrfejűből cigánymisszionárius” – ez a hangzatos cím rengeteg médiafelületen megjelent már. A világi és az egyházi sajtó is érdeklődik a személyed iránt?
Igen, bár pár éve ez a „roham” lecsökkent. De legutóbb éppen egy finn lapnak adtam interjút. Egy cigánymisszióval foglalkozó nemzetközi szervezet, a FIDA keresett meg. A múltam, a jelenem és a missziós munkám is érdekelte őket.
Talán már nem szeretsz erről beszélni, mégis az identitásod része, hogy egykor skinhead voltál, és abból az állapotból mentett ki Isten hívó szava.
Valóban, életemnek ez csak egy szakasza volt. Még mindig ez érdekli az embereket, bár már tizenöt év eltelt a megtérésem óta. Már nem az vagyok, aki voltam, de az is én voltam, és a történetem úgy kerek, ha elmondhatom, hogy honnan jövök, milyen változás történt bennem, és hol tartok most. A lényeg számomra mégiscsak az, hogy életem fordulópontja, a legkomolyabb és legfontosabb döntése a megtérésem volt.
Hogyan emlékszel vissza az Isten nélkül töltött évekre?
Mindig úgy gondolok a múltra, hogy akkor sötétségben éltem, és tudatlanul. Nem tudtam, hogy van Isten, és hogy közel kerülhetek hozzá. Szerető családban nőttem fel, de sajnos tizennyolc éves koromban elváltak a szüleim. Addig mindig jól éreztem magam otthon, a szüleim szerettek engem és a testvéremet, világi értelemben mindent megtettek értünk, figyeltek ránk. Viszont ahogy egyre mélyebbre süllyedtem a skinhead mozgalomban, a gyűlölet mindenkitől eltaszított, még a szeretteimtől is. Erre emlékszem vissza a legkevésbé szívesen.
Cigánymisszió testközelből
Isten humora, hogy volt bőrfejűként a cigányok közötti szolgálat felé vezetett, jelenleg a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziója munkatársaként, egyházkerületi titkáraként dogozol. Ma hogyan tekintesz a romákra?
Amióta a világon vagyok, mindig azt hallom, ha rosszul mennek a dolgok, hogy annak a cigányság az oka. Ez ott van a magyar átlagember szívében, megjelenik a viccekben, a mindennapok közbeszédében. De amióta vannak cigány barátaim, cigány közösségekbe járok, sokkal árnyaltabb képem lett róluk. Több mint tíz éve foglalkozom velük. Vannak dolgok, amelyekben kifejezetten példát mutathatnak nekünk – mondjuk, a vendégszeretetben vagy a gyermekvállaláshoz való hozzáállásukban. A cigányok számára a gyermek ugyanis egész egyszerűen áldás. Mi, magyarok sokszor túlkomplikáljuk, túlaggódjuk ezt a kérdést, sajnos még keresztény családokban is. Szerintem ezt a fajta, jó értelemben vett egyszerűséget, a dolgok elfogadását érdemes eltanulnunk a cigányságtól. Nagyon sok szeretet van bennük, és könnyen ki is mutatják. Ugyanakkor más dolgokban nekik kell változniuk, nekik kell megtérniük. Így tanulhatunk egymástól.
Mennyire könnyű a romákat misszionálni?
Van bennük egyfajta spirituális nyitottság. Sajnos a rossz, okkult dolgok, mint a jóslás vagy a kártyavetés is, vonzzák őket, ugyanakkor az evangélium is megragadja őket. Itt is az egyszerűségük jön elő: ha meghallják az örömhírt, hamar el- és befogadják. Nagyon könnyű fellelkesíteni őket, mi a cigánymisszióban ezért nem is erre helyezzük a hangsúlyt, hanem megalapozott és folyamatos tanításra törekszünk, hogy a hitük tartós maradjon.
Nagyon fontos szerepet szántok a férfiak tanításának. Hogyan kell ezt elképzelnünk?
Amikor egy cigány megtér, akkor az élete megváltozik, átformálódik. És ez a folyamat, valamint Isten jelenléte teszi őket alkalmassá arra, hogy a társadalomban, a munkájukban is felvállalják a kereszténységüket, hogy akár vezetők vagy lelkipásztorok legyenek, és hogy a családjukban olyan apákká és férjekké váljanak, ahogyan az a Bibliában meg van írva. A misszióban ezért elsősorban azzal foglalkozunk, hogy cigány férfiakat képezzünk vezetőkké. Havonta egyszer szerte az országból eljönnek Békésre, a központunkba, és mi tanítjuk őket. Mi nem tudunk minden romát elérni, hogy tanítvánnyá tegyük őket, csak azok képesek erre, akik már maguk is tanítóvá váltak. Azt valljuk, hogy Isten igazságát átadni és azt képviselni nekik kell a cigánytelepen, a gyülekezetekben, a házi csoportokban. Nem szeretnénk persze a nőket háttérbe szorítani, de ez a program kifejezetten a férfiakat szólítja meg. Úgy tapasztaljuk ugyanis, hogy ha a férfi a helyén van, akkor sokkal könnyebben áll össze a család egysége. Persze ez nem csupán a cigányságra igaz… Ha a férfi nincs a helyén, akkor könnyebben hullik szét a család.
A család: öröm- és áldásforrás
És mit tudhatunk a te családodról?
Ha visszatekintek az elmúlt tizenöt évre, a családom a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy Isten által helyreállt az életem. Azt gondolom, hogy Isten nélkül ma egy elvált és keserű ember lennék, mert a kitartás hiánya, a féltékenység vagy más bűn megrontotta volna a kapcsolatunkat. 2005-ben kötöttünk házasságot a feleségemmel, Kittivel, aki tanárnő. Van egy hétéves, első osztályos nagylányunk, Csenge, és egy kétéves kisfiunk, Joel. Nagyon egyértelműen látom ebben Isten áldását.
Mit adhat egy férfinak a család?
A Biblia sokat beszél a férfi, a nő és a gyermek szerepeiről. Ezekről fontos tanítani, főleg ebben a felfordult világban, amikor olyan sok területen támadják a család szentségét, a házasság intézményét. A cigány férfiaknál azt tapasztalom, hogy bár nagyon ragaszkodnak a családjukhoz, ennek ellenére sok bűn van jelen az életükben. Maguk is felfedezik ezeket. Persze ez nemcsak rájuk igaz, hanem ránk is.
Az én életemben is nagyon lényeges a család. Tudom, hogy szeret a feleségem, imádkozik értem, támogat a szolgálatomban, a munkámban, egész életemben. Ahogy a Biblia mondja, segítőtársam. A gyerekeim áldásforrások, ajándékok a számomra. Amikor hazamegyek, megszólítanak, megölelnek, elhalmoznak a szeretetükkel. Azt kell az apáknak és a férjeknek tudatosítaniuk, hogy ezt az örömforrást találják meg a családjukban. Ne vegyék természetesnek, hogy van feleségük és gyermekük!
Megjelent a Family magazin 2018/1. számában.
