Korunk egyik sajátossága, hogy szabadon választhatunk számtalan lehetőség közül. Döntések ezreit hozzuk meg naponta, és ez sokszor cseppet sem egyszerű. A szabadság olykor megkötözöttséget is jelent, mert már nemcsak választhatunk, hanem választani kényszerülünk. Így van ez a párkapcsolatokkal is. Több formáját ismerjük, melyek közül különböző szempontok alapján választunk. Melyik a legjobb döntés? Melyikben van a legnagyobb esélyünk a stabilitásra és a boldogságra?
Ásó, kapa, nagyharang
Lali és Míra két és fél évig jártak együtt, amikor egyre erősebben megfogalmazódott bennük, hogy a kapcsolatukban egy magasabb szintre kellene lépniük. Világos volt számukra, hogy ez az út a házasság. Szerettek volna jól felkészülni erre az új életszakaszra, ezért az internetes keresőbe beírták a „házassági felkészítés” kifejezést. Fel is kerestek egy tanácsadót, aki öt találkozás alkalmával végigbeszélte velük a házasság fontos kérdéseit, házi feladatokat végeztetett velük, megíratta velük a következő évek egyéni, kapcsolati és családi céljait, majd készíttetett velük egy költségvetést is arról, hogy miként fognak majd gazdálkodni, amikor egy háztartásban élnek. Most hároméves házasok, és az első gyermeküket várják. Volt néhány nehéz időszakuk, de átlendültek rajtuk, mert a felkészítés során előre megbeszélték, hogy az ilyen helyzeteket miként kell kezelni.
A házasság a mai napig a legjobban bevált együttélési forma. Ezt szemlélteti az is, hogy egy reprezentatív felmérés szerint a magyar társadalom közel hetven százaléka a házasságot tartja az ideális együttélési formának.
Egy fedél alatt
Géza és Helén kapcsolata másként alakult. Mindketten Szegedre jártak egyetemre, ahol a negyedik félévben egy közös kurzuson figyeltek fel egymásra. A közös kurzusból közös buli lett, majd valahogy egymásba szerettek. Kollégistaként nehezen tudták megoldani a nyugodt együttléteket, ezért elhatározták, hogy közösen kibérelnek egy garzonlakást. A friss szerelem önfeledtségére azonban hamar rátelepedett az élet valósága, mert a közös háztartással olyan feladatok is együtt járnak, amelyeket egyikük sem végez szívesen, amelyek miatt gyakran vitatkoznak. A barátaik ezért – félig viccesen – meg is szokták jegyezni, hogy olyannak látják a kapcsolatukat, mintha már legalább tízéves házasok lennének. Nemrég Géza egy esti szeminárium után elkísérte a villamoshoz Zsuzsát, egy kedves és csinos csoporttársát. A bizalmas beszélgetés után Zsuzsa albérletében és ágyában kötöttek ki. Persze Helén ezen rettenetesen felháborodott, de Géza azzal védekezik, hogy ő sohasem ígért hűséget a barátnőjének…
Ebből a példából is látszik, hogy az élettársi kapcsolat más alapokra épül, mint a házasság. Könnyebb elkezdeni, de a kivezető út is könnyebb belőle. Míg Amerikában a legtöbben a házasság előszobájának tekintik, addig Európában gyakran a házasság alternatívájaként jelenik meg.
Együtt is, külön is
Feri egy csúnya válási histórián van túl. A volt felesége elperelte tőle a gyerekeit, az autót, valamint a következő évek tartásdíja fejében a ház is az övé lett. Ferinek most teljesen egyedül, kiszolgáltatva, nulláról kell kezdenie az életét. Egy barátja mutatta be Margitnak, aki szintén elvált, és akinek Ferivel ellentétben van saját lakása, amelyet éppen felújít. A megismerkedés mindkettőjüknek jól jön. Ferinek kell egy lakás és egy nő, aki olykor meghívja egy tányér meleg levesre, Margit pedig örül, hogy van egy férfi a háznál, aki a lakhatásért cserébe besegít a felújításban. Külön alszanak, de éjjel gyakran meglátogatják egymást a szomszéd szobában. Nem akarnak semmi komolyat egymástól, de ha már így alakult, akkor élnek a lehetőséggel…
A válások növekvő számával arányosan egyre gyakrabban találkozunk hasonló élethelyzetekkel. A bírósági döntések gyakran teljesen kiszolgáltatottá teszik a férfiakat, akiknek a válás után mindent a semmiből kell újrakezdeniük, sok nőnek pedig mindene megvan, csak éppen egy férfi hiányzik az otthonából és az életéből.
Változó idők, változó szokások
Hogy ki milyen kapcsolati formát választ magának, azt sok tényező befolyásolja. Függ a társadalmi trendektől, a szülői mintáktól, az egyéni értékrendszertől, sokan azonban arra is hivatkoznak, hogy „egyszerűen így alakult”. Az élettársi kapcsolat térnyerésének legfőbb okaiként a következőket sorolhatjuk fel:
1. Az etikai gondolkodás megváltozása. Az erkölcsi gondolkodást évszázadokig meghatározó értékek az elmúlt évtizedekben feloldódtak, a középpontba a közjó helyett az egyéni boldogulás, a személyes érdekek és szükségletek érvényesítése került. A változásokat jól szemlélteti, hogy egy, az 1990-es években végzett felmérés szerint a menyasszonyok mindössze tíz százaléka volt szűz, az első szüléskor a nők majdnem fele egyedülálló, és nem is akar összeházasodni gyermeke apjával, a házasságba született első gyermekek húsz százaléka a házasságkötés előtt fogant, az egy évre eső válások száma pedig – bár az utóbbi években csökkenő tendenciát mutat – eléri az egy évre eső házasságkötések felét.
Ezt a trendet erősíti az az egyre gyakoribb, ám számomra teljesen abszurd és elfogadhatatlan párterápiás szemlélet is, amely szerint megcsalásos házassági krízisek esetében arra kellene a párokat bátorítani, hogy tanulják meg elfogadni a helyzetet. Ha nem támasztják egymás iránt a szexuális hűség igényét, akkor nem is éri őket csalódás, ha a társuk félrelép. E szerint a gondolkodásmód szerint az emberek azért lépnek félre, mert erre szükségük van, és csak azért érzik rossznak, mert a konvencionális morál elítéli. Ettől teljes mértékben elhatárolódom. Egy külső kapcsolattal pontosan a házasság központi eleme, a pár „mi” tudata, bizalma, egymásra hagyatkozása és intimitása sérül. Ezt a sérülést pedig nagyon nehéz begyógyítani. A megváltozott erkölcs problematikáját a legjobban az mutatja, hogy a legtöbb ilyen eset válással végződik, annak ellenére, hogy a pár zászlajára tűzte a „mi szabadságot adunk egymásnak, nálunk minden belefér” liberális szemléletmódot.
2. Az egyetemi kollégiumok liberalizációja. Míg korábban a főiskolai és egyetemi kollégiumokban külön épületben laktak a fiúk és a lányok, ma a koedukált szellemiség lehetővé teszi, hogy a kollégisták gyakorlatilag együtt éljenek már tanulmányaik alatt. Talán ez is közrejátszik abban, hogy a nyugat-európai országokban az élettársi kapcsolat inkább az értelmiségiek körében népszerű.
Nóra és Péter pontosan ezt élte át. A kollégiumban szomszédos folyosón laktak, de gyakran aludtak egymás szobájában, együtt ettek, együtt fürödtek, együtt tanultak. Most friss diplomásként szeretnének együtt elindulni a nagybetűs életbe, de elbizonytalanodtak a kapcsolatukban, mert nem érzik azt a szenvedélyt, amit szerintük egy közös életre készülő párnak éreznie kellene. Péter így fogalmazta meg: „Olyan, mintha a kapcsolatunk az elmúlt évek során elhasználódott volna.” Nóra úgy gondolja, sokkal mélyebb érzéseket kellene tudnia táplálni a nagy ő irányában, ezért egyre gyakrabban ad hangot bizonytalanságának, hogy biztosan Péter-e számára az igazi.
3. A biológiai éretté válás és a házasságkötés időpontja közötti növekvő különbség. Míg régen az emberek biológiailag 15-16 évesen szexuálisan éretté váltak, és 19-20 évesen házasodtak, ma a házasodási kor kitolódik a harmincas évekre. Ráadásul a biológiai érettség életkorát egyre hamarabb, 12-14 évesen érik el. A mai fiatal felnőtteknek tehát a korábbi 3-5 év helyett akár 15 évet kell „kibírniuk” szingliként szexuális teljesítőképességük csúcsán, tartós elköteleződés nélkül.
4. Magas lakhatási költségek. Ha két önálló életet élő, egyedül lakó fiatal felnőtt szerelmi kapcsolatot létesít egymással, gyakran racionális megoldásnak tűnik az összeköltözés, hiszen ebben az esetben csak egy lakást kell fenntartani, és a pár jelentős pénzösszegeket takarít meg más célokra.
Dorina és Nándi is ebbe a helyzetbe futott bele. Papíron megtervezték a közös életüket, és rájöttek, hogy az összeköltözéssel havi száztízezer forintot takaríthatnak meg (amit esetleg később a saját közös otthonuk törlesztőrészleteire fordíthatnak). Ami gazdaságilag előnyösnek tűnt, később a kapcsolat kárára vált, ugyanis optimális esetben a kapcsolat első hónapjait egymás megismerése, az intimitásban való növekedés, a közös kommunikációs minták megalapozása, egymás élettörténetének feltérképezése, közös célok megfogalmazása tölti ki. Nándiék mindennapjai azonban ehelyett arról szóltak, hogy ki mennyivel járuljon hozzá a költségekhez, miként osztozzanak a háztartási feladatokon. Mindez elvette tőlük az önfeledtséget, a nyugodt egymásra figyelést egy olyan időszakban, amelynek kritikus szerepe van a kapcsolat megerősödésének szempontjából, és rájuk terhelt olyan feladatokat, amelyekkel csak jóval később, egy már megszilárdult kapcsolatban tudtak volna megbirkózni.
5. Házasokat bizonyos esetekben diszkrimináló törvények. Vannak törvények, amelyek valósággal belekergetnek embereket az élettársi kapcsolatba még akkor is, ha ők maguk sohasem akartak ilyen együttélési formát választani. Ha valaki például az elhunyt házastárs után özvegyi nyugdíjban részesült, akkor a járandóságát elveszíti, ha újraházasodik. Találkoztam olyan esettel is, ahol a házaspár papíron elvált, hogy a feleség egyedül nevelő anyának minősüljön, és ezáltal emelt összegű családi pótlékot kaphasson, valamint a házépítéshez különleges adó- és hitelkedvezményeket vehessen igénybe…
A próbaházasság mítosza
A magyar lakosság döntő többsége azt vallja, hogy a házasságra való felkészülés legbiztosabb módja az esküvő előtti együttélés. A kutatások viszont azt igazolják, hogy ez az elképzelés nem más, mint mítosz. A valóságban a házasság előtti együttélés nem növeli, hanem kimutathatóan csökkenti a felekben a kapcsolatuk iránti elégedettséget.
Hadd szemléltessem ennek a gondolkodásnak a buktatóját egy gyakorlati példával. Ha igaz, hogy a próbaházasság jellegű együttélés segíti a későbbi házassági kapcsolatot, akkor az is igaz, hogy egy autó megvásárlása előtt a későbbi elégedettséget elősegítené, ha a leendő tulajdonos fél évre hazavihetné a kiszemelt gépkocsit próbahasználatra. Ha azonban ez megtörténne, akkor a próbavezető biztosan nem úgy használná az autót, mintha már az övé lenne. Bátrabban menne bele meggondolatlan helyzetekbe, nem kímélné a motorját, nem tartaná olyan tisztán, nem szervizelné, hiszen nem tartozik érte felelősséggel. Így mire a féléves próbaidő után sor kerülne az elköteleződésre és a fizetésre, egy leamortizált, ápolatlan autót látna maga előtt, amelyet nem szívesen vásárolna meg (főként nem egy új autó áráért). Ugyanez történik a kapcsolatokkal is. Egy kapcsolatot megélni kell, nem pedig használni. Az elköteleződés nélküli együttélés sokkal inkább a használatra ösztönöz, semmint a tartós, kölcsönösen boldogító, biztonságos közös élet feltételeinek megteremtésére.
Házasság kontra együttélés
Számos pszichológiai és szociológiai vizsgálat célpontja volt ez utóbbi kapcsolati forma az elmúlt évtizedekben, az eredmények pedig józanságra és megfontoltságra intenek. Az élettársi kapcsolatokban például háromszor akkora a fizikai bántalmazás előfordulása, valamint jelentősen magasabb az alkohollal való visszaélés aránya a házassághoz képest, továbbá ez a kapcsolati forma háromszor-ötször bomlékonyabb a házasságnál.
Gyakran hallunk az élettársi kapcsolatokat igazoló álláspontok példájaként ehhez hasonló történeteket: „Laci és Vera öt évig élt együtt papír nélkül, majd amikor összeházasodtak, egy évbe sem telt, hogy eljussanak a válásig.” Íme a tapasztalati bizonyíték arra, hogy a házasság idejétmúlt intézmény, és az élettársi kapcsolat sokkal jobban megfelel a mai kor igényeinek. Valóban ez a jó magyarázat, vagy ennél összetettebb a kép?
A kutatások azt igazolják, hogy ezek a jelenségek egy nagyon logikus magyarázatra vezethetők vissza. Az együttélés első két évében szilárdulnak meg azok a konfliktuskezelési minták, amelyeket a pár a kapcsolat fennállásának végéig alkalmazni fog. Tehát akár házasok, akár csak együtt élnek anélkül, hogy különösebb terveik lennének a jövőre nézve, az első két évben megszilárdul közöttük az a mód, ahogyan a vitáikat lefolytatják. Mivel a házasság és az együttélés között az elkötelezettség szintje a legnagyobb különbség, könnyen megmagyarázható, hogy miért vált el Laci és Vera, valamint miért fog a legtöbb hasonló helyzetű pár is elválni egymástól. Az élettársi vitákat úgy kezelik, mint akik nincsenek elkötelezve egymás iránt. Mindig ott lebeg annak a lehetősége, hogy ha nem sikerül megoldást találni, akkor mindenki megy arra, amerre akar. Amikor végre rászánják magukat, hogy egy szinttel feljebb lépjenek, és a házasságkötéssel elkötelezik magukat egymás mellett, ez a megváltozott státus csak az első veszekedésig tart. Ekkor bekapcsol a régi „program”, és elkezdenek ismét úgy viszonyulni egymáshoz, mintha nem kötelezték volna el magukat a kapcsolatuk iránt. Újból terítékre kerül a kapcsolatból való kilépés lehetősége, és a lehetőségből előbb-utóbb megélt valóság lesz. Ezért van az, hogy a házasságkötés gyakran nem megszilárdítja a kapcsolatot, hanem felgyorsítja azokat a folyamatokat, amelyek szakításhoz vezetnek.
A baj tehát nem a házassággal van, hanem azzal, hogy a pár már előtte elköteleződés nélkül együtt élt. Mi a megoldás ebben a helyzetben? Lali és Míra esetében már láttuk, hogy milyen fontos szerepe van a házasságra való felkészülésnek. Ez hatványozottan igaz azokra, akik együtt éltek a házasságkötés előtt. Egy képzett segítő vezetése mellett azonban újragondolhatják és szükség esetén módosíthatják a konfliktuskezelési technikáikat, újraalapozva és megszilárdítva kapcsolatukat.
A témáról bővebben olvashatnak a népszerű párterapeuta nemrégiben újra megjelent – átdolgozott és kibővített – könyvében, a Gyűrű-kúrában, mely mind a házasság előtt állóknak, mind a házasságban élőknek sok hasznos tanáccsal és közösen feldolgozandó feladatokkal is szolgál.
(Harmat Kiadó, 2019. Ára:
35002800 Ft.)
A cikk a Family magazin 2019. évi Házasság különszámában jelent meg.
A szerzőről
